A Tó-hegy “ördögszántása”, háttérben az Aggteleki-tó és a falu
Jósvafő felől Aggtelek irányába haladva, a Baradla-barlang Vörös-tói bejáratát elhagyva tipikus karsztos tájra érkezünk. Borókákkal tarkított töbrök, sötéten ásító víznyelők, vakítóan fehér karrosodott mészkövek integetnek felénk, a kanyargós úton szinte nem győzzük kapkodni a fejünket. Hamarosan feltűnnek Aggtelek szélső házai, jobb kéz felől a Tó-hegy csupasz oldala látszik, amelynél azonban érdemes kicsit megállni a település határát jelző táblánál. A Baradla tanösvény útvonalára csatlakozva, hamarosan az Aggteleki-tó felett, a Tó-hegy „ördögszántotta” oldalában találjuk magunkat. De vajon hogyan is alakult ki hazánk egyik legszebb és legtipikusabb karrmezője? Írásunkban ennek a nyomába eredünk. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Aggtelek térségét a középső- és késő-triász korú Wettersteini Mészkő Formáció üledékes rétegei építik fel, amelyek kb. 235–225 millió éve rakódtak le egy trópusi, zátonyokkal szegélyezett lagúna vizében, az egykori Tethys-óceán sekélytengeri partvidékén (szakmai kifejezéssel egy ún. karbonátplatformon, azaz peremes selfen). Ez természetesen nem a mai földrajzi helyén történt, hanem sok ezer kilométerre innen, ott, ahol a területet hordozó lemeztöredék éppen elhelyezkedett. A szénsavas víz hatására kiválóan oldódó, nagy tisztaságú kalcium-karbonátos anyagú üledékes kőzet hordozza döntően az Aggteleki-karszt térségének hallatlanul gazdag felszíni (exokarszt) és felszín alatti (endo)karsztos formakincsét. De vajon mi is kell a karsztosodás folyamatához?
A legfontosabb egy olyan jól oldódó, megfelelő porozitású („likacsosságú”) és permeabilitású (azaz folyadékot jól áteresztő) kőzet, melynek kémiai oldódása során ún. oldási maradék nem keletkezik. Ez azért fontos, mert a nem oldódó kőzetalkotók maradéka eltömné a mészkő repedésrendszerét és a karsztosodási folyamat megállna. A kőzet mellé kell egy olyan fluidum, amely kémiailag képes oldani például a mészkövet felépítő karbonát-ásványokat és elszállítani a tetthelyről. A természetben ez az agresszív oldat úgy áll elő, hogy a légkörből kihulló és a talajon átszivárgó csapadékvíz szén-dioxiddal telítődik, tehát szénsavassá válik. A csapadékvíz a talajban az ott tenyésző élőlények (pl. baktériumok, gombák) élettevékenysége során keletkező szén-dioxidból dúsul fel. A szénsavas víz reakcióba lép a mészkővel, s létrejön egy kalcium-hidrokarbonát elnevezésű meszes oldat, amely folyamatos távozásával elkezdődik a mészkő „fogyása” az adott földrajzi helyen. Természetesen a fent leírt folyamatokhoz egy olyan klíma is kell, amely biztosítja a fent nevezett tényezők (pl. megfelelő mennyiségű csapadék, megfelelő vastagságú és élővilágú talajtakaró) jó hatásfokú működését.
Ezek a feltételek adottak voltak hosszú ideig a Tó-hegyen is, ezért az egykori szőlőhegy talajtakarója alatt szép csendben a triász mészkövek rétegfejei is oldódgattak, miközben egyre gömbölydedebb, lekerekítettebb formák jöttek létre. A talaj lepusztulásával, és a korábban eltemetett mészkő kitakarózásával (exhumálódásával) a folyamat intenzitása lelassult, s csak azokra a helyekre korlátozódik napjainkban, ahol még sporadikus (foltokban előforduló) talajborítás jellemző. A talaj alatti oldódás helyét a lejtőn lesiető csapadékvizek eróziós–oldódásos folyamatai vették át. Ezen formakincséhez sorolhatók a lejtésirányban húzódó finom rovátkakarrok, a hosszabb és mélyebb hasadék- és repedéskarrok, a közöttük húzódó keskeny, egymással párhuzamos sziklagerincecskékkel. Érdekes formakincset képviselnek még az oldásgödrök és a gyökérkarrok is. Ez utóbbi kerekded és mély mikroforma úgy alakul ki, hogy a mészkövet fedő talajban lévő növények (fák, cserjék) gyökerei gyökérsavakat termelnek, amelyek jól oldják a mészkövet. A gyökér körül folyamatosan mélyül a lyuk, amíg a talaj és azzal együtt a növény gyökerestül meg nem semmisül (pl. erdőirtás hatására). A korábban a talaj alatt, a szemünk előtt rejtve létrejövő forma így a felszínre kerülhet, s gyökérkarrként tekinthetjük meg. Mindez történhetett azért, mert a Tó-hegy térségében volt annak idején Aggtelek település szőlőhegye. A mezőgazdasági tevékenység hatására azonban a csapadék lehordta a talajtakarót, s felszínre került az a karros felszín (népies elnevezéssel „ördögszántás”), amely napjainkban az Aggteleki-karszt egyik leglátványosabb földtudományi értéke.
Na de miért „ördögszántás”? A válaszért a Villányi-hegység lábánál található Nagyharsányba kell elzarándokolnunk és meghallgatni egy régi történetet: „Egyszer volt, hol nem volt élt valamikor egy vén boszorkány Nagyharsány falujában, a hegy tövében, akinek volt egy gyönyörűséges leánya, Harka. Szeme csillogott, mint a gyémánt, aláomló dús haja olyan tüneményesen selymes volt, mint az esthajnali pára, szép ívű, piros száját pedig csak a hajnalban nyíló rózsabimbóhoz lehetett hasonlítani. Az ördög mindenáron szerette volna megkaparintani az ártatlan szépséget. Ígért az anyókának fűt–fát, s mikor ez sem használt, átokkal fenyegette. Az anyóka alkut ajánlott: ha az ördög estétől hajnalig, a kakaskukorékolásig felszántja a Harsányi-hegy szikláit, akkor övé a lány, de ha csak egy ásónyommal is elmarad, ne számítson a kezére.
Az ördög megörült az ajánlatnak, előhozta a pokolból hatalmas vasekéjét, egy macskát és egy kecskét fogott be eléjük. Jókedvűen kezdett hozzá a szántásnak, s még éjfélt sem ütött az óra, máris fel volt szántva a hegy fele. Nosza, megijedt erre az öregasszony, de végső elkeseredésében pompás mentőötlete támadt. Éjfél után odament a tyúkólhoz, s elkezdett kukorékolni. A kakasok visszafeleltek neki, s csakhamar az egész falu hangos lett a kakasszótól. Az ördög nem vette észre a cselt, bukása feletti dühében elhajította az ekéjét egészen Beremendig (az ekéről lepottyant sárból lett a siklósi hegy), ő maga pedig Harkány falunál (amely a szép Harkáról kapta nevét) nyomtalanul eltűnt a föld gyomrában. Ahol lement a pokolba, a repedésen víz tört fel a felszínre, mely azóta is buzog.”
Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság és hazánk egyik legcsodásabb mérsékelt övi karrmezőjéről szép kilátásban lehet részünk az Aggteleki-tó, valamint a fedett karsztos térszín, a Zombor-lyuk irányába is. Ne feledjük, védett területen vagyunk: „mindent a szemnek, semmit a geológuskalapácsnak”!
Az „ördögszántás” pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
