Az egri várfalak alatt kibukkanó pleisztocén édesvízi mészkő
Eger hallatán a legtöbb magyar embernek az „Egri csillagok” halhatatlan műve, Dobó István várvédése, a karcsú minaret vagy éppen a Szépasszony-völgy borai jutnak az eszébe – a kövek mesélnek oldalnak viszont nem csak ezek! Az egri vár építőköveit egy korábbi cikkünkben ugyan már bemutattuk, de most újból vissza kell térnünk a témához. A vár építőköveit, valamint a várfalak alatti sziklafelszíneket fürkészve egy sárgásszürke színű, porózus (likacsokkal átszőtt), növénymaradványokat is tartalmazó kőzetre lehetünk figyelmesek. Ez nem más, mint a népiesen csak darázskőnek elnevezett édesvízi mészkő (travertínó), amelynek kialakulása Eger kapcsán mindenképpen megér egy terjedelmesebb cikket. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A Dobó téren keresztül a vár felé sétálva hamarosan az Eger-patakon átívelő neobarokk hídhoz (1947) érkezünk, amely alatt sebesen rohan el a vízfolyás. Innen, illetve a nem messze található Vitézek hídjáról északkelet felé tekintve szépen látszanak a várhegy épületei, amelyek a patak jelenlegi medre felett jóval magasabban helyezkednek el. Ez utóbbi tény még a sűrűn beépített belváros házai között is jól észrevehető. Cikkünk szempontjából fontos megállapítás ez, hiszen az Eger-patak jelenlegi szintje és a vár maradványait hordozó „plató” szintje között összefüggés mutatható ki. Ha átmegyünk a Dobó téri hídon és a Kis-Dobó tér érintésével sétálunk egyet a Dobó István utcában észak felé, a várfalak alatt, a Dobó-bástya közelében megpillanthatjuk a bevezetőben már említett darázsköves rétegsort, amelyre a vár is ráépült. A megfigyelések után tárjuk fel az előző sorokban leírt szintek és az édesvízi mészkő (travertínó) közötti kapcsolatokat, de ehhez vissza kell pörgetnünk az idő kerekén több mint százezer évet!
A földtörténeti jégkorszakban (pleisztocénben) a Bükk irányából az Alföld felé tartó Eger-patak őse folyóteraszokat alakított ki a város térségében. Itt álljunk meg egy percre és beszéljünk általánosságban a folyóteraszok kialakulásáról! A teraszok gyakorlatilag egykori, napjainkban már árvízmentes völgysíkok maradványai, amelyek általában párhuzamosan kísérik a vízfolyásokat a völgy mindkét oldalán. Kialakulásuk ahhoz köthető, hogy egy adott földrajzi helyen átfolyó vízfolyás szakaszjellege (bevágódó, oldalazó és feltöltő), tulajdonképpeni munkavégző képessége időben többször megváltozik. Ennek okozói tektonikus és éghajlati jellegű folyamatok vagy ezek kombinációi egyaránt lehetnek. Például ha egy térszín szerkezeti mozgások hatására lassan emelkedni kezd vagy a klíma csapadékosabbá válik, a vízfolyás bevágódva mélyíti tovább medrét. Ha később ismét bekövetkezik változás (például tektonikus kiemelkedés megállása vagy szárazabb klímaszakasz), a vízfolyás már nem bevágódva, hanem kanyarogva, oldalazva szélesíti tovább medrét. Ha ezek a folyamatok egy adott földrajzi hely folyószakaszán többször ismétlődnek időben egymás után, akkor egy teraszokkal szegélyezett völgy alakul ki. Láthatjuk tehát, hogy a teraszok a folyó bevágódó és oldalazó-feltöltő szakaszjelleg-változásainak hatására alakulnak ki. A folyóteraszokat lentről felfelé számozzuk római számokkal, ahol az I. számú terasz mindig a vízfolyás jelenlegi ártéri szintje. Az árvízmentes völgysíkokat általában folyóvízi üledékek, lösz, futóhomok, illetve desvízi mészkő boríthatja be kialakulásuk közben vagy éppen után.
A fent nevezett változások az Eger-patak mentén is bekövetkeztek a jégkorszakban, kialakítva Eger térségében az 5 darab terasszal szegélyezett széles völgyet. Az egri vár a város keleti oldalán, az Eger-patak balparti, pleisztocén korú II.b (és részben III.) számú teraszán épült fel. A II.b terasz közel függőlegesen emelkedik ki a patak sűrűn beépített II.a számú teraszából. A patak jelenlegi, az óholocén során kiformálódott teraszszintje (I. számú terasz) 1–1,5 m-es relatív magassággal kíséri a medrét, de ez a belvárosi szakaszon a jelentős emberi beavatkozások miatt nem tanulmányozható.
A vár épületegyüttesét is hordozó II.b terasz 164–170 m-es magasságban helyezkedik el, s az Eger-patak legszebb és legerőteljesebben kifejlődött terasza. Felszínét 2–13 m vastag, tetarátás szerkezetű, mésziszap-rétegekkel, fosszilis talajokkal és löszszerű üledékekkel tagolt édesvízi mészkő összlet borítja be. Feküjét az Eger-patak ősének kavicsos, homokos és agyagos hordaléka képezi, alatta pedig miocén képződmények húzódnak. A teraszra települő travertínó kora 125–100 ezer év, azaz a jégkorszak riss szakaszának második felében, vagy a riss–würm interglaciális bevezető szakaszában formálódott ki. A riss első felében kialakult, 180–184 m-es magasságban húzódó III. számú terasz miocén riolittufába vésődött, amelyet bazaltból, kvarcitból, agyagpalából, mészkőből és riolittufából álló kavicsos üledékek fednek be (itt is kialakult édesvízi mészkő).
Az Eger-patak jelenlegi szintje (háttérben a Dobó téri híd)
Az Eger belvárosában húzódó jégkorszaki teraszok általános jellemzése után a rájuk települő édesvízi karbonátos kőzettestekkel foglalkozunk részletesebben. Ha visszautaznánk az időben több mint 100 ezer évet (a jégkorszak középső és kései szakaszába), akkor a fent részletesen bemutatott II.b terasz még nem létezett, hanem ez a szint az akkori Eger-patak szintjében helyezkedett el. A völgy peremén meleg vízű (26–31°C), felszálló karsztforrások fakadtak, amelyek a bükki karbonátos (például eocén) vízadó kőzetekből jelentős mennyiségű oldott kalcium-hidrogén-karbonátot hoztak magukkal. Kezdetben ezek a források a vízfolyás alatt fakadtak, a mederben, a zátonyokban vagy éppen a parti rézsűkben. Később az Eger-patak ősének lassú mederáthelyeződése miatt már ártéri forrásokként törtek a felszínre. Itt már elkezdődött az édesvízi mészkő kiválása az ártérben található mocsarakban és forrástavakban. Az Eger-patak bevágódása miatt ezek az ártéri források idővel teraszforrásokká váltak, azaz az aktív meder felett már több tíz méterrel fakadtak, majd a kialakult völgyoldalakon folytak le a vízfolyás felé (lejtői típusú édesvízi mészkő). Ezek a lefolyó forrásvizek félköríves futású, változó méretű és irányultságú tetaráta-medencéket hoztak létre, amelyek peremén a túlcsorduló forrásvíz a következő medencébe sietett, méghozzá vízesések formájában. A legmagasabb vízesés 15–16 m-es is lehetett, a legnagyobb forrástó kiterjedése a 10–30 m-t, míg legnagyobb mélysége a 3–4 m-t is elérhette. A patak további bevágódása a pleisztocén végén, holocén elején feltárt egy korábban eltemetett, karbonátos kőzetekből álló sasbércet, így itt karsztos hévíz kiáramlása indulhatott meg a vízadó kőzetekből. Ez a forrás megcsapolta a mélyben húzódó egységes karsztvízszintet, ezért a magasabb topográfiai helyzetben található teraszforrások elapadtak, lezárva a mai Eger helyén kialakuló édesvízi mészkő képződését. Itt jegyezzük meg, hogy az egri várat is hordozó terasz édesvízi mészköveit létrehozó forráscsoport feltörési pontja az Almagyar-domb felöli oldalon lehetett. A nagy mennyiségű oldott kalcium-karbonátot tartalmazó bükki karsztvizekből történő travertínó-kiválás geokémiai hátterével korábbi cikkeinkben (például Szalajka-völgy, Mónosbél, Lillafüred) foglalkoztunk részletesebben.
Az egykori egri langyos források által lerakott édesvízi mészkövek fosszíliákban is meglehetősen gazdagok. A makroflóra, azaz a szabad szemmel is látható növénymaradványok közül a szárlenyomatok és -keresztmetszetek, valamint a levéllenyomatok emelendők ki. Az egyes gyűjtésekből gazdag Mollusca-fauna (például csigák) került elő, de előfordultak bőven gerinces csontmaradványok is. Az egri édesvízi mészkő rétegsor korát a geomorfológiai, földtani és őslénytani adatok egybehangzóan az utolsó interglaciális (riss–würm) klímaoptimumától a würm első lehűlési időszakáig terjedő perióduson belül rögzítik (125–80 ezer év). Csupán a III. teraszon kifejlődött kis kiterjedésű mészkőelőfordulás idősebb (mindel–riss).
Az egri várat is hordozó bonyolult kifejlődésű travertínó-összlet lerakódási körülményeiből következik, hogy annak vastagsága a vár alatt erősen változó. A Dobó-bástyánál a 15 m-t is meghaladja, innen keleti irányban, a vár középvonalában hirtelen elvékonyodik, a vasútvonalon túl pedig már hiányzik is. A vár keleti részén található kazamatákban vastagsága 1–2 m. Az édesvízi karbonátos összletnek nemcsak a vastagsága, hanem a kőzettani tulajdonságai, valamint szerkezete is erősen változik. A várhegy keleti területein a travertínó vízszintes helyzetű (1–10 cm-es rétegek), kemény, közepesen likacsos, nagy törőszilárdságú, kevés benne a laza mésziszapos betelepülés. Míg a várhegy középső és nyugati részén gyakoriak benne a laza mésziszap és mészhomok, illetve a növényi részekre kicsapódott bekérgeződések összemosott betelepülései. A keleti részekkel ellentétben itt a travertínó függőleges vagy közel függőleges irányítottságú, s gyakoriak benne a beboltozódásos üregek.
Az egri édesvízi mészköveket a várfalakban, valamint a belváros számos utcájában beépítve tudjuk alaposabban tanulmányozni. Szálkőzetben a bevezető részben említett Dobó István utca felöli szakaszon, valamint a vár területén mélyülő pincékben és kazamatárkban figyelhetjük meg a langyosvizű források által a jégkorszakban az Eger-patak teraszára kicsapódott édesvízi karbonátos üledékeket.
A képen is látható Dobó utcai feltárás pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
