A Zamárdi melletti Szamár-kő monolitjai
A Balaton déli partján fekszik a mindenki által jól ismert Zamárdi, amely nyaranta a fürdőzők és fesztiválozók zajától hangos. A település természeti és kulturális látnivalói általában ilyenkor – meg egyébként is – kevesebb figyelmet kapnak. A templom, a kápolnák, valamint a tájház mellett Zamárdi egy érdekes, mondhatni misztikus földtudományi–kultúrtörténeti értéket is rejteget. Írásunkban a Szamár-kő kialakulásának és „használatának” nyomába eredünk. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Zamárdi nyugati szélén, a 219 m magas, kilátóval koronázott Kő-hegy északi lejtőjén, egy kis erdőben ül a legendákkal átszőtt Szamár-kő sziklaképződménye. A sárga sáv és sárga háromszög jelzéssel ellátott turistaút mentén megközelíthető Szamár-kő kialakulásának megértéséhez a késő-miocén földtörténeti korba (9–8 millió év) kell visszapörgetnünk az idő kerekét. Ekkor a Kárpát-medencét egy óriási víztömeg töltötte ki, amely a Pannon-tó névre hallgatott. Lefűződése az őt megelőző szarmata korszak tengeréről 12 millió évvel ezelőtt következett be, a világtengerhez kapcsolódó összeköttetések megszűnésével. A Kárpát–Pannon térség süllyedése következtében a tó legnagyobb kiterjedését nem az izólációjakor érte el, hanem 10–9,5 millió évvel ezelőtt. Ekkorra helyenként az 1000 m-t is meghaladó vízmélységek jöttek létre, a blokktektonikával kialakult egyes részmedencékben és árkokban. A medence központi területeinek süllyedése, valamint az alpi–kárpáti háttér emelkedése miatt az északnyugat és északkelet felől érkező vízfolyások a délies irányba nyomuló (progradáló) üledékes deltáik segítségével lassan, de biztosan feltöltötték a Pannon-tavat, kiédesítve vizét is (10–12 ezrelékes sótartalom). A Pannon-tó „veszte” ez a feltöltődés lett, amely a miocén legvégére, pliocén elejére következett be (5–4 millió éve).
A késő-miocénben létező óriási tó üledékes képződményeinek legjobban tanulmányozható kibukkanásai a Balaton magaspartjaiban érhetők tetten. Ezek a magaspartok az egykoron jóval nagyobb kiterjedésű Balaton hullámverésének és a tömegmozgásos folyamatoknak köszönhetők, amelyek természetes geológiai feltárások sorozatát hozták létre Fonyódtól Tihanyig. A pannon rétegsorokat a változékonyság jellemzi: kékesszürke és szürke–tarka agyagokból és a köztük lerakódott, különböző szerkezetű, világosszürke és fehér aleurit-, valamint homoktestekből állnak. Ezek az üledékes rétegsorok a Pannon-tó sekély hullámveréses övében, csendesebb öbleiben, a partot kísérő, medrekkel, mocsarakkal tarkított peremén rakódtak le. Ha pontosabban akarnánk megfogalmazni az őskörnyezetet, akkor a tóba ömlő egykori folyók deltasíkságairól beszélhetünk. Az ekkor lerakódott törmelékes üledékes Újfalui Formáció Tihanyi Tagozatához tartozik a Szamár-kő homokköve is.
A Szamár-kő nem más, mint pannon üledékekből összecementált monolit, melynek kőzetanyaga keményebb és ellenállóbb az őt befoglaló üledékekénél. A karbonátos kötőanyaggal erősebben cementált kőzettesteket az eróziós (például lefolyó csapadékvíz, szél), valamint antropogén (például ásás, bolygatás) folyamatok hámozták ki a puhább üledékek fogságából. A Szamár-kő felszínét tanulmányozva az egykori Pannon-tóban lejátszódó szedimentológiai jelenségekre is következtethetünk. Az egyik ilyen a homokos rétegekben felfedezhető keresztrétegződés, amelyek kialakulása egyértelműen áramló, mozgó folyóvízi környezetet jelez, az egykori pannon deltasíkságra emlékeztetve szemlélőjét. A kőzet felszínét tanulmányozva olyan megkövesedett hullámfodrokra is figyelmesek lehetünk, amelyeket például a Balaton iszapjában tanulmányozhatunk csendes vízű reggeleken. A hullámzás által létrehozott fodrok az évmilliókkal ezelőtt létező Pannon-tó fenekén alakultak ki, majd örökre a geológiai rétegekbe záródtak. A kőzet eredeti színe sárgásszürke, amelyet azonban csak a friss törési felületek mentén lehetne látni. A felszíni hatásoknak (például csapadék, élővilág) kitett Szamár-kő felülete azonban „beszürkült”, egy lassan kialakuló mállási kéreg, valamint bizonyos emberi tevékenységek (például tűzrakás) hatására. Helyenként a kőzet sárgás és vöröses elszíneződését is észrevehetjük, amelyek utólagos oxidációs folyamatok termékei.
A lábnyomos Szamár-kő Zamárdi határában
Érdekes kérdés a Szamár-kő felszínén elhelyezkedő, különféle méretű és alakú mélyedések kialakulása is. Ezek létrejöhettek a kevésbé cementált kőzetrészek kipergésével, de akár „karsztosodási” folyamatok által is, hasonló módon, mint a Káli-medence kőtengereinek madáritatói. A valaha talajjal borított kőzetfelszínen, a beszivárgó szénsavas csapadékvizek hatására a jobban oldódó karbonátos kőzetszemcsék elmállottak, mélyedéseket hagyva maguk után. Ez egy tudományos magyarázat, azonban a misztikus legendákkal átszőtt Szamár-kő felszínének mélyedéseit, s magának a kőnek a kialakulását a népnyelv igen csak másképpen magyarázza. Ezeket Zamárdi település weboldalának segítségével idézzük fel:
„Milyen lehet egy Szamár-kő? Talán az állatra hasonlít vagy egy híres szamárhoz köthető a története? Az előbbi biztos nem, az utóbbi viszont igaz, ugyanis a legenda szerint a gyermek Jézus járt ezen a tájon Szűz Máriával és Szent Józseffel szamárháton. A kő mellett elmenve, a szamár odakapott a szikla oldalán kinőtt fűcsomóhoz, ezért lett a kő neve Szamár-kő. A sziklán látható két nyom – vályúszerű mélyedés – pedig Jézus lábnyoma és a szamár patájának nyoma. Eddig a névadó legenda, de a népi fantázia még további legendákat is szőtt a kőről. Így azt is vallják, hogy a követ a tihanyi tűzhányó dobta át ide, de az is lehet, hogy a vízözön hagyta itt. Egy korabeli ismertető szerint pedig a Szentföldről hozták a keresztes vitézek.
Évezredekkel ezelőtt egy ismeretlen nép a kő körül „termékenység varázslatot” mutatott be bizonyos szertartások között. A pogányisten-anya és napisten tiszteletére terményeket és állatokat áldoztak fel, égettek el, hogy bő termésük és sok állatuk legyen. Később a kelták is megülték e helyet, és a kő körül földvárat építettek. A honfoglalás óta a kő határjelként szerepelt.
A múlt században a zsellérek legelőnek használták ezt a domboldalt. Itt őrizték disznaikat, birkáikat, kecskéiket, szamaraikat egy falkában. A gyerekek szívesen eljátszadoztak a kövön és környékén. 1942-ben Margittay Rikárd író és villatulajdonos kutatta a kő eredetét és szerepét, aki a követ fehér ló áldozati kövének tartotta.1961-ben a Balatoni Intéző Bizottság megásatta a kő környékét. A kő mellett mélyen kővésőket, kicsi, agyagból égetett női istenszobrokat, idolokat találtak, töredezve, cserepek kíséretében. A leletek egy része a Megyei Múzeumba került. Az önkormányzat vezetősége és az Egyesület Zamárdiért lelkes emberei rendezték az érdekes történetű kő környékét. Feliratos táblát és pihenőpadokat helyeztek el a kő körül. Kedvelt kirándulóhely.
A sziklatömböt a város nyugati végén, a Kiserdő dombhajlatai között találják meg. Az erősen lekopott, hullámos felszínű sziklán egy vályúszerű mélyedést és ennek végén „tűzgödröt” látunk. A sziklához délről egy kör alakú, nehéz, faragott kő támaszkodik. A közelben állókisebb kövön pedig két nyom látható.”
Láthatjuk tehát, hogy ami biztos a Szamár-kőről, hogy a környezeténél jobban cementáltabb pannon homokkő alkotja, amelyet az elmúlt évezredek emberi közösségei folyamatosan használtak, döntően kultikus célokra. Egy hasonló lábnyomos kő kereshető fel a Nógrád megyei Nagylóc határában is, amelyről egy korábbi cikkünkben számoltunk be.
A Szamár-kő pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
