Hónap: 2022 június

Az ördögszántotta Cserepes-kő

Magyarország
Az Országos Kéktúra bükki szakaszának egyik leglátványosabb etapja a „bükki kövek” peremén halad végig. A Bükk-fennsík déli–délnyugati meredek és sziklás letörése csodálatos kilátóhelyekkel örvendezteti meg a bakancsos turistákat, amelyek egyben a születendő Bükk-vidék Geopark fontos geoturisztikai helyszínei is. Írásunkban a Cserepes-kő kerül terítékre, amely nem csak „barlangszállásáról”, hanem a triász mészkövek rétegfejein kiformálódott karrjáról is…
Megnézem

A Pádimentom-kő mesélő kövei

Magyarország
Korábbi cikkeinkben már foglalkoztunk a Nyugati-Cserhát peremén, a Duna és Vác városa felett őrt álló Naszály (652 m) földtudományi értékeivel. A bányászat által megcsonkított hegy fő tömege triász időszaki Dachsteini Mészkőből áll, s erre jelentős üledékhézaggal paleogén (eocén és oligocén) üledékek települnek, ill. tanulmányozhatók is a hegyen. A turistautakkal és tanösvényekkel átszőtt Naszályon barangolva egymást…
Megnézem

A Templomhalom évezredes titkai

Magyarország
„Kiskunfélegyházi születésű emberként sokat foglalkoztam középiskolás éveim alatt szülővárosom helytörténetével. Bújtam a szakkönyveket, jegyzeteltem, biciklire ülve jártam a várost és környékét. Így jutottam el a Bankfalu elnevezésű városrész határában magasodó Templomhalomhoz is, amelyet jelentős régészeti lelőhelyként említettek a szakkönyvek. Akkoriban (2000-es évek eleje) a domb elhanyagolt állapotában volt, amelyet a helyi gyerekek bicikliző- és szánkózódombnak…
Megnézem

Vulkáni hamu a Petőfi Sándor utcában

Magyarország
A Hegyköz peremén, a Korom-tető déli lábánál fekszik a nemrégiben csodálatosan felújított Károlyi-kastélyáról és óriási parkjáról nevezetes Füzérradvány. A legtöbb turista megnézi e neves látnivalókat és indul is tovább Pálházára kisvonatozni vagy éppen Füzér várába. Ha van időnk, ne siessünk el a kedves kis faluból, hisz földtudományi értékek is várnak ránk. A Petőfi Sándor utcában…
Megnézem

A szilaspogonyi Kis-kő mesés kincsei

Magyarország
Bárna és Szilaspogony települések között, a Felső-Tarnai-dombság lágy hajlatai között bazaltból álló vulkáni felépítmények eróziós maradványai emelkednek az ég felé. Legismertebb talán az 519 m magas bárnai Nagy-kő, amely pompás panorámát ad megmászóinak. A Nagy-kőtől északkeletre kereshető fel a kevésbé ismert „kistestvér”, a Kis-kő 379 m magas orma is. Az erdős homokkőcsúcsok fölé kb. 25–30…
Megnézem

Kanizsa várának története

Magyarország
A zalai dombok között megbújó Nagykanizsa városa az elpusztult középkori várak szerelmeseinek is tartogat meglepetéseket. Az óriási kiterjedésű, valaha egy mocsárvilágban elhelyezkedő erősségből napjainkban már semmi sem maradt. Az 1996-ban felavatott Várkapu emlékmű és Thury György szobra utal csak a hajdani vár mivoltára. Írásunkban a néhai vár történetével ismerkedünk meg. Kalandra fel, irány a kövek…
Megnézem