A Basa-gödör jura márgája és kagylói
A legkellemesebb terepi elfoglaltságok közé tartozik a földtudományokért rajongók körében – és talán a laikusok számára is – az ősmaradványok gyűjtése. Az egykori élővilág kőbe zárt maradványai, kövületei vagy ha úgy tetszik, fosszíliái nagyon sokfélék lehetnek. Ezek közül a leggyakoribbak azoknak a tengeri puhatestű élőlényeknek a maradványai, amelyek szilárd vázzal rendelkeztek. Ilyenek például a kagylók, amelyek jobb és bal teknője, ill. a kettő együtt nagyon jellemző ősmaradvány, például kőbelek formájában. Írásunkban a Mecsek jura rétegsorainak mélyére hatolunk, s „kattintásvadász” elnevezéssel megkövesedett griffmadár csőröket gyűjtünk a Hosszúhetény határában található Basa-gödörben. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Hosszúhetényből a Kövestető felé haladó országútról dél felé letérve juthatunk be a Basa-gödörbe, melynek partját megkapargatva sötétszürke agyagos kőzeteket figyelhetünk meg. Egy kis szerencsével és kitartó munkával a Gryphaea kagylónemzetség („mécskagyló”) teljes és töredékes példányaival találkozhatunk. De vajon hogyan kerültek az agyagos, márgás üledékekbe a kb. 195–190 millió éves, jura időszaki tengeri kagylók teknőmaradványai? A történetet kicsit távolabbról kell elkezdenünk!
A mai Mecseket hordozó lemeztöredék (Tiszai-főegység) a mezozóikum (középidő) elején Eurázsia déli peremén, a Tethys elnevezésű ősi óceán (üledékgyűjtő) északi zónájában helyezkedett el, több ezer kilométerre jelenlegi pozíciójától. A Mecseki-egység leválása Eurázsiáról a triász végén kezdődött meg a Pennini-óceán kinyílása miatt, melynek eseményei jelentősen befolyásolták a mecseki rétegsorok lerakódását is. A fent nevezett óceanizáció miatt a Mecseki-egységen aszimmetrikus félárok szerkezetek alakultak ki a húzásos (tenziós) tektonikai események hatására, melyek feltöltődése üledékekkel már a késő-triászban megindult, és a jurában is folytatódott. Ebbe a hatalmas üledékes ciklusba helyezhető bele a Mecseki Kőszén Formáció képződése is, amellyel már korábbi cikkeinkben foglalkoztunk. A kora-jurában a világtenger szintjének további (eusztatikus, azaz nem tektonikus eredetű) emelkedése miatt a szóban forgó üledékgyűjtőtől a szárazföld partvonala egyre távolabb került, a tengervíz mélysége fokozatosan nőtt. A part felől beáramló finomszemcsés szárazföldi (terrigén) sziliciklasztos üledékszemcsék mennyisége csökkent, s ez már elkeveredve rakódott le a pelágikus (nyíltvízi) karbonátos iszappal. Így jött létre lassan és biztosan a Tethys északi peremének jellegzetes kőzetsorozata, amely a foltos márga névre hallgat. A foltos jelző a tengeraljzaton „működő” egykori élővilág üledékeket összekeverő (bioturbációs) hatásainak üledékszerkezeti jegyeit jelenti. Ebbe sorolható be a Basa-gödörben feltáruló Vasasi Márga Formáció, amely egyben a Mecseki Kőszén Formáció fedő képződménye („fedőmárga”) is. A jura későbbi szakaszaiban a tengeri üledékgyűjtő tovább mélyült, amelyben már meszes és kovás pelágikus üledékes kőzetek rakódtak le (pl. Csengő-hegy rétegsora).
A márga egy olyan üledékes kőzet, amely átmenetet jelent a (finom)törmelékes (agyag) és a karbonátos kőzetek (mészkő) között, ha úgy tetszik, „keverékkőzet”. Úgy is átfogalmazhatnánk az előző mondatot, hogy a márga olyan agyagos kőzet, amely kb. 40–60% karbonátot is tartalmaz. Az összetételéből következik, hogy fő kőzetalkotó ásványai a különféle agyagásványok (pl. illit, szmektit, kaolinit, klorit), a csillámok (pl. muszkovit), valamint a kvarc. A karbonátban szegényebb változatokat agyagmárga, míg a meszesebbeket (pl. kalcit, dolomit) mészmárga névvel illetjük. Az agyaghoz hasonló küllemű (innen a neve is, ugyanis a „marga” latin szó földet, talajt jelent), általában sárgás és szürkés kinézetű kőzet többnyire jól rétegzett szerkezetet mutat a felszíni feltárásokban, de előfordulnak tömegesebb megjelenésű kifejlődései is. A felszínre kibukkanó márgás képződmények nem alkotnak a tájban látványos formakincset, hisz a csapadék hatására erősen mállanak.
A márgás rétegsor az őslénytani és szedimentológiai vizsgálatok alapján egy normális sótartalmú tengervízben, az árapályöv és a viharhullámbázis alatt rakódott le. Az árapály uralta iszapos tengeraljzaton éltek a mára már kihalt Gryphaea-k osztrigákhoz („ördögkarom osztriga”) tartozó kagylónemzetségének fajai is. A pár cm-es nagyságú, horgas, barázdált felszínű kagylók ősmaradványait a mitológiai griffmadár megkövesedett csőréhez hasonlították elődeink. Később kiderült, hogy tengeri kagylók maradványairól van szó, de a névben megmaradt a griff emlékezete is. A Gryphaea kagylók a földtörténeti mezozóikumban alkottak nagy kiterjedésű zátonyokat és padokat, ekkor jöttek létre kőzetalkotó mennyiségű maradványaik. Két nagy felvirágzásuk közül az első a jurában, a második az eocénben volt, közvetlenül a kihalásuk előtt. A Gryphaeák aszimmetrikus meszes vázat építettek fel, melynél a bal teknő búbosan felcsavarodott, a jobb teknő lapos maradt, innen a római mécsesre vagy a griffcsőrre emlékeztető alakzat.
A korábban „gryphaeás márga” névvel illetett Vasasi Márga rétegei a Basa-gödörben kőzetalkotó mennyiségben tartalmazzák az egykori tengeri kagylók meszes héjának maradványait. A kb. 190 millió éve (sinemuri korszak) élt kagylók elpusztulásuk után a tenger fenekére süllyedtek, lágy részeik elbomlottak, szilárd vázuk az üledékekbe temetődött. A márgával együtt diagenizálódó kőbelek pedig napjainkban arra várnak, hogy megtaláljuk őket a bezáró jura üledékekben. Ezt a Basa-gödörben meg is tehetjük, de természetesen ésszerű keretek között, a természet minimális károsítása nélkül. A kagylókkal óvatosan bánjunk, hisz könnyen törnek, aprózódnak!
A Basa-gödör pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
