A Szemenik-plató a Nedeja köve irányából
Temesvár irányából haladva Orsova városa, azaz az Al-Duna vidéke felé, a Temes folyó szerkezeti árkában haladó kies völgyében nézelődhetünk. Kelet felé tekintve 2000 m fölé tornyosuló csúcsokkal őrködik a Déli-Kárpátok részét képező Szárkő, amely a „Bánság teteje” névre hallgat. Nyugat felől a Temes völgyét azonban alacsonyabb és lombos erdőkkel borított, szerényen meghúzódó középhegységi táj határolja, amely már a Bánsági-hegyvidék része. A földtani–szerkezetföldtani értelemben rendkívül bonyolult tájegység legmagasabb és legtömegesebb tagja a Szemenik, amely földtudományi értékekben sem szenved hiányt. Írásunkban a hegység tetőszintjének földtani, felszínalaktani, víztani–vízföldtani, tájképi és kultúrtörténeti értékeivel ismerkedünk meg. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Bevezetésként beszéljünk pár szóban arról a Bánsági-hegyvidékről, amely földtani–szerkezetföldtani értelemben ugyan a Déli-Kárpátokkal rokon, de földrajzilag mégis külön tájegységként kezelik a szakemberek. Ez utóbbi oka, hogy a Déli-Kárpátoknál legalább 1000 m-rel alacsonyabb a hegyvidék, s egy erősen töredezett, sasbércekből, árkokból és medencékből álló rendszert alkot a láncos jellegű keleti szomszédjához képest. Az alacsonyabb mivolta miatt a Bánsági-hegyvidék a pleisztocén (jégkorszak) hidegebb szakaszaiban nem jegesedett el, nem glaciális, hanem döntően folyóvízi erózió formálta a felszínét. Természetesen emiatt az alacsonyabb Bánsági-hegyvidék éghajlata és növényzeti övei is különböznek a Déli-Kárpátokétól, többek között a mérsékeltebb éghajlat és az alhavasi övezet hiánya miatt. Fontos hasonlóság viszont az ugyanazon nagyszerkezeti egységek mellett az eocénben kiformálódott Boreszku-felszín jelenléte, amely a miocénig egységes lepusztulási felszínként viselkedett.
A Maros-völgy, a Hátszegi-medence, a Bisztra-patak, a Temes–Mehádiai–Cserna-árok, az Al-Duna és a Pannon-medence által határolt, ásványkincsekben gazdag Bánsági-hegyvidék legnagyobb kiterjedésű, legmagasabb és legtömegesebb tagja a Szemenik (korábban Szörényi-hegység). Az alacsonyabb környezetétől jól elkülönülő aszimmetrikus röghegység határait a különféle méretű tektonikus medencék és árkok kiválóan kirajzolják. Északon a Karánsebes és Resicabánya vonal mentén húzódó medencék (például Karánsebesi-, Ezeresi-medence), míg keleten a Temes–Mehádiai–Cserna-árok a választóvonal a Déli-Kárpátok (Szárkő) felé. Délen az Almási-medence (más néven Bozovicsi-medence) és a Néra völgye képezi a határt, míg nyugaton az Aninai-hegység felé a Panjaszka–Ménes–Berzava patakok mentén határolódik le.
A Déli-Kárpátokat felépítő bonyolult takarós egységek alkotják a Bánsági-hegyvidéket is, amelyek az alpi hegységképződéskor, a kréta időszaki ausztriai és larámi fázisok során jöttek létre. A takarók olyan hatalmas kiterjedésű kőzettestek, amelyek lenyíródtak eredeti aljzatukról, s akár több ezer km-t vándorolva kerültek új helyükre. A Bánsági-hegyvidék térségében a takaróképződést a kréta időszakban az Afrikai- és Eurázsiai-lemez közeledése váltotta ki, a „harapófogóba” kerülő, egymásra préselődő kőzettestek folyományaként. A térséget három nagy takarórendszer építi fel, amelyek közül a Dunai- a legalsó, a Szörényi- a köztes, míg a Géta-takaró a legfelső szerkezeti helyzetű.
A Szemenik vidékét a Géta-takaró polimetamorf kristályos kőzetei (például kristályos palák, gneiszek, amfibolitok, és az ezeket átszelő aplit-, pegmatit- és gránittelérek) építik fel. Az évszázmilliók alatt kiformálódott, a mély peremi törésvonalak mentén merev tömbként szigetszerűen kiemelkedő Szemenikben azonban nem csak különleges metamorf kőzeteket tanulmányozhatunk, hanem a rajtuk kialakult izgalmas formakincset is. Ennek megértéséhez másszunk fel a Szemenik-platóra, s a hegység legmagasabb pontjáról, az 1447 m magas Gozna-kőről (Piatra Goznei) szemléljük meg a környező tájat.
A Sasfürdő a Szemenik-plató nyugati peremén
A fagyaprózódás által blokkokra hasogatott metamorfitokból álló Gozna-kőről dél felé tekintve egy nagy kiterjedésű, enyhén hullámzó, kisebb-nagyobb sziklahalmokkal tarkított felszín rajzolódik ki. A plató nem más, mint a Déli-Kárpátokban korábban már megismert Boreszku-felszín (Boreszku I. szint) itteni megfelelője, amelyet Szemenik-szintnek nevezünk. Az 1250–1400 m között hullámzó lepusztulási szint egy 30 millió évvel ezelőtti (eocén kori), forró égövi éghajlaton lezajlott tönkösödés szerkezeti mozgások által magasra emelt maradványa. Felszínén az alig bemélyülő völgyek szélesek, kicsi lejtőszögekkel, s általában aktív vízfolyások hiányával. Korábbi lombos erdői a legeltetés térnyerésének áldozatai lettek, felszínét kiterjedt havasi rétek és legelők borítják.
Ha kigyönyörködtük magunkat a Gozna-kőről nyíló csodálatos körpanorámában (amelyet jócskán elcsúfítanak a póznák és antennák), érdemes egy hosszabb sétára indulni a Nedeja köve (Piatra Nedeii) irányába, a Szemenik-plató nyugati peremén. A néhai szélkerekek csúf oszlopait elhagyva, délnyugat felé haladva hamarosan egy óriási, fehér színű fémkereszthez érünk, amely alatt nem messze egy kisebb fakereszt és egy kővel kirakott medence látható. Az omladozó néhai bazin aljára forrásvíz folydogál ki a föld alól. A misztikus Sasfürdőhöz (Baia Vulturilor) érkeztünk, amelyről Pinczés Zoltán a „Déli-Felföld természeti földrajza” c. kötete a következőt írja: „Azt regélik róla, hogy sasok fürödnek benne, azért, hogy megerősödjenek. A környék román lakói papjuk vezetésével egykor évente kétszer (július 6-án és augusztus 1-én) feljártak ide, vallási szertartást végeztek, majd éjjel megmosakodtak a tó vizében, azt hivén, hogy mindenféle betegségtől így megszabadulnak.”
Az érdekes hidrogeológiai és kultúrtörténeti értéknek számító Sasfürdő után érdemes tovább folytatni utunkat a hullámos és csupasz terepen, s megmászni a Nedeja köve kereszttel megjelölt 1439 m magas csúcsát. A fagyaprózódás által „feltördelt” kőzetblokkok tetejéről szintén szép körpanorámában lehet részünk. Délnyugat felé, a Capu Muntelui 1373 m magas tömbje látszik, amelyen túl lassan „elfogy” a Szemenik-plató csupasz felszíne, s a lombos erdőknek adja át a helyét. Dél felé tovább vezetve a tekintetünket egy mély völgyre lehetünk figyelmesek, amelybe oldalirányból számos mellékvölgy csatlakozik. A Néra és forráságainak erdőkkel borított vidéke bontakozik ki, amelyek a Dunába vezetik le a terület vizeit (többek között egy látványos völgyóriáson, a Néra-szurdokon keresztül). Ha időnk engedi, érdemes a Nedeja köve csúcsáról északkelet felé rövid kitérőt tenni a Néra forrásához, valamint a duzzasztással kialakított kicsiny Sasok tavához (Lacul Vulturilor) is.
A Gozna-kő térsége a Szemenik csúcsáról
Ha a Gozna-kő és a Nedeja köve közötti túránkat megtettük, érdemes a napjainkban lehangoló állapotban lévő síközpont (Staţiunea Semenic) érintésével felmenni a hegység névadó csúcsára, az 1446 m magas Szemenikre (Semenic). A kibillent metamorfitok rétegfejeiről csodálatos körpanorámában lehet részünk, a Resicai-medencétől a Szárkőig mutatja meg magát a táj. A Szemenik északi lábánál ered a Temes folyó is, amely a Néra és a Berzava mellett a térség vizeinek egyik legjelentősebb lecsapolója. Itt jegyezzük meg, hogy a Szemenik a térség egyik fontos hidrológiai csomópontja, hisz a Bánság legjelentősebb vízfolyásai a hegység lejtőin erednek.
A Szemenik-plató felkeresése után érdemes a hegység további látnivalóit is meglátogatni. Ide tartozik a Ferencfalva határában elterülő Gozna-víztározó, valamint a Temesfő melletti Három-forrás-tó duzzasztott víztükre is. A Szörényordas–Temesfői-medencében a két névadó egykori német település hangulatos, napjainkra már üdülőházzá lett régi épületei hívják fel magukra a figyelmet. A Néra felső folyása mentén kereshető fel Európa egyik legszebb ősbükköse. Az 1973 óta védett erdőrezervátumban 2500 hektáron, 800–1400 m magasan 350 éves, a 40 m-es törzskerületet is elérő bükkök láthatók.
A Szemenik-plató pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
