A Szép-táró bejárata a Tatárka-hegy aljában
A Tokaji-hegység vidéke a Kárpát-medence ércekben egyik leggazdagabb területe (volt), ahol már a középkorban elkezdődött az értékes nyersanyagok kitermelése. Az ércek közül a nemesfémek (arany és ezüst) emelendők ki, amelyek bányászati központja az „aranygombos” Telkibánya volt. Telkibánya mellett azonban Rudabányácska, Komlóska és Regéc települések térségében is zajlott változó intenzitású nemesfém-kitermelés. Írásunkban a Sátoraljaújhely mellett található, pár száz fős lélekszámú Rudabányácskára látogatunk el, ahol az egykori ércbányászat földtani hátterével és megmaradt emlékeivel ismerkedünk meg. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Első körben beszéljünk kicsit a Tokaji-hegység vulkanikus vidékének általános földtani felépítéséről. Az észak–déli csapású, 50–60 km-es hosszúságú Tokaji-hegységben a vulkáni működés a földtörténeti miocén kor bádeni korszakában (15–14 millió éve) kezdődött el, s szintén a miocén pannóniai korszakában (10–9,5 millió éve) ért véget. A három szakaszban lezajló hosszú vulkáni működés, illetve a vulkánok felépülése a területet felszabdaló, különféle irányultságú törésvonalak mentén, valamint ezek metszéspontjaiban történt, eleinte tengeri körülmények között. A mélyből feláramló forró kőzetolvadék, a magma geokémiai összetétele térben és időben rendkívül változó volt, akárcsak a felszínen előforduló egykori – például tengeri vagy szárazföldi – őskörnyezet. A lávából kikristályosodott vulkanitok közé sorolhatjuk a magas szilícium-dioxid-tartalmú, azaz savanyú riolitot, a közepes szilícium-dioxid-tartalmú (neutrális) andezitet, valamint geokémiai értelemben a kettő között elhelyezkedő dácitot. A vulkáni törmelékes (piroklasztikus) kőzetek közé a vulkáni robbanások során létrejövő, különféle szemcseméretű törmelékek kőzetté alakult változatai (például riolit- és dácittufa) tartoznak. A területen nagy gyakorisággal fordulnak elő olyan átmeneti kőzetek is, amelyek a tengeri üledékek és a vulkáni anyag elkeveredése révén alakultak ki (például tufit, tufás márga).
Az 1981 óta közigazgatásilag Sátoraljaújhely városához tartozó Rudabányácska a Sátoros-hegyek északnyugati peremén helyezkedik el. A Sátoros-hegyek kialakulásának megértéséhez 14–13 millió évet kell visszautaznunk az időben, a miocén kor bádeni korszakába. Ekkor még nem voltak a mai értelemben vett hegyek a területen, a vidéket változó mélységű tengervíz borította, a vulkáni működés a tenger szintje alatt zajlott. A bádeniben kezdődő vulkanizmus során a földkéreg mélyreható törésvonalai mentén, irtózatos erejű robbanások formájában riolittufa és riodácittufa került a felszínre, pontosabban a tenger fenekére. A változatos domborzatú tengerfenéken a vulkáni anyag lassan ülepedett le, amelyet később a hullámzás és a tenger alatti áramlatok halmoztak tovább. Ezek a piroklasztikus kőzetek a felszínen a Sárospatakot és Füzérradványt összekötő vonaltól keletre lelhetők fel, s a Tokaji-hegység legidősebb vulkáni képződményei közé tartoznak (Sátoraljaújhelyi Riolit Lapillitufa Formáció).
A riolittufák lerakódása után földtani értelemben nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újból jelentős magmás események történjenek a Sátoros-hegyek vidékén. A litoszféra mélyéről dácitos kőzetolvadék emelkedett fel, majd nyomult bele a már korábban lerakódott, az előző bekezdésben bemutatott idősebb piroklasztikus kőzetekbe, dómszerűen felboltozva azokat. Ezeket a lencse alakú szubvulkáni magmás benyomulásokat lakkolit néven különíti el a földtani szakirodalom. Jelenlegi ismereteink szerint a Sátoros-hegyek tömege több egymás mellett elhelyezkedő lakkolitként értelmezhető, amelyeket vízfolyások szabdaltak fel, s hámoztak ki az idősebb riolittufák „fogságából”. Láthatjuk tehát, hogy a Sátoros-hegyeket alkotó piroxén- és amfiboltartalmú dácit (Tokaji Vulkanit Komplexum Szávahegyi Dácit) eredetileg nem volt a felszínen, csak a későbbi eróziós folyamatok hatására került napvilágra.
A Tokaji-hegység, azon belül a Sátoros-hegyek vidékét a vulkáni működés szüneteiben, illetve azt követően intenzív hidrotermális tevékenység érte, amely jelentős ércesedést hozott létre a térségben. A mélyreható törésvonalak mentén, azaz a kőzettest jobb permeabilitású részeiben feláramló forróvizes (200–300°C) oldatok, gázok és gőzök nem csak érceket hoztak magukkal, hanem jelentős kőzetbontást is végeztek környezetükben. A mélyből feláramló magas hőmérsékletű fluidumok (hidrotermák) jelentős káliumtartalommal rendelkeztek, amelyek a befoglaló kőzetekben jelentős kálimetaszomatózist okoztak. A metaszomatózis (=elemkicserélődés) egy olyan bonyolult geokémiai folyamat, amely során az ásványok és kőzetek bizonyos elemei a rajtuk átszivárgó oldatok hatására kicserélődnek, másokkal helyettesítődnek, s új ásvány- és kőzettípusok jönnek létre. Ennek egy speciális változata a kálimetaszomatózis vagy káliföldpátosodás, amely során az eredeti kőzet plagioklászföldpátjai káliföldpátokká, leggyakrabban adulárrá (KAlSi3O8) alakulnak. A kálimetaszomatózis felismerése a Tokaji-hegység vidékén azért volt fontos, mert ehhez kötődtek azok a nemesfémdúsulások, amelyek a középkor óta a bányászat tárgyát képezték. Ilyen helyszín volt többek között Rudabányácska térsége is, ahol a nemesfémek szintén ezekhez a kálimetaszomatizált, kvarcos–limonitos–agyagos kitöltésű, változó irányultságú telérekhez, erekhez kötődve jöttek létre. Az itteni telérek K2O-tartalma (9–11%) között változott. Itt jegyezzük meg, hogy a telérek olyan magmás eredetű, változó kiterjedésű kőzettestek, amelyek ásványos összetétele, szövete, szerkezete olykor jelentősen eltér a befoglaló kőzetekétől.
A szláv eredetű „ruda”, azaz érc jelentésű szóból származó településnév a középkor óta itt folyó aranybányászatra utal (korábbi nevei: Szépbánya, Bányácska). Rudabányácska térségében már a 12. században megindulhatott az aranybányászat, de fénykora Károly Róbert uralkodása alatt kezdődött el, majd folytatódott a 15. században is (ekkor már a Thurzók birtokában). A bányákat 1347-ben bányaigazgatásilag Telkibányához csatolták. A bányák műveléséhez olasz, majd német telepesek is érkeztek Károly Róbert, majd Hunyadi Mátyás idejében. A nemesfém-lelőhelyek már a 15. század végére kimerültek, a 18. században betelepülő ruszin–szlovák népesség már földműveléssel és erdei munkákkal foglalatoskodott. A 20. század második felében többször (1950–1954, 1970, 1999–2006) is a régi bányaműveleteket (horpák, árkolások, tárók, aknák) újra feltárták, mintákat gyűjtöttek, művelésre érdemes aranymennyiségre azonban már nem bukkantak.
A falu határában emelkedő Tatárka-hegyen horzsaköves riolit ártufa, a Száva-hegycsoportban (Száva- és Kis-Száva-hegy) piroxén- és amfiboldácit voltak azok az eredeti kőzetek, amelyeket a magas káliumtartalmú forróvizes oldatok átjártak, azaz metaszomatizáltak. A káliummal együtt érkezett az arany is, amelyet horpabányászattal kutattak, illetve bányásztak a középkorban a Száva- és Kis-Száva-hegyek csúcsai környékén. Az ércesedés fő ásványai a pirit, a termésarany, a Fe- és a Mn-oxidok voltak, a kőzetek repedéseit, üregeit döntően kvarc és adulár töltötték ki.
A Tatárka-hegyen a néhai bányászat ipartörténeti emlékének tekintjük azt a 40–50 m hosszú, 1,2 m magas, 0,5 m széles Szép-tárót, amely a riolittufa állékonyságának köszönhetően napjainkban is bejárható. Felette egy néhai légakna bejárata tátong, amelyből annak idején több, napjainkra már beomlott táró is indult. Magán a Tatárka-hegyen is számtalan horpa (64 darab), kutatógödör tanúskodik az egykori aranybányászat volumenéről. Itt jegyezzük meg, hogy a horpák olyan tölcsérszerű bemélyedések a felszínen, amelyekből a telérek kibukkanási helyein kézi erővel bányászták ki az érctartalmú kőzeteket (a Telkibánya környéki horpákkal egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk).
A középkori eredetű bányaterület megmaradt emlékeit részletes turistatérképpel vagy telefonos alkalmazásokkal érdemes bejárni, lombhullás utáni időszakban. A Tatárka-hegy oldalában található akna és táró bejárása tilos és életveszélyes! A Tatárka-hegy középkori bányászatáról ebben a cikkben ismerkedhetünk meg részletesebben.
A csatolt fotón is látható Szép-táró bejáratának pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
