Karbonátásványok a bolhási telérből

Erdőkkel fedett vulkáni kúpok között, a Központi-Zemplén kistáj szívében, távol a világ zajától, a róla elnevezett medencében fekszik a magyarországi ruszin kisebbség egyik központja, Komlóska. Az ércelőfordulásai után egykoron „Aranyos Komlóska” névre hallgató falucskából tovább nem visznek az utak, de nem is kell, hisz a látnivalók, a friss levegő és a helyi lakosok vendégszeretete hamar itt marasztalják az utazókat. A település nem csak kulturális látnivalókat (pl. görög katolikus templom, Ruszin Tájház, népi építészeti emlékek) tud felmutatni, hanem akad bőven geológiai is. Ezek közül írásunkban a Bolhásnak nevezett terület karbonátos telérjével foglalkozunk. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Egy furcsának tűnő kijelentéssel kell kezdenünk írásunkat: Komlóskán régen mészégetéssel is foglalkoztak a helyi lakosok, amelyet már a 19. században biztosan űztek. Ekkor már szakmai berkekben is ismerték mérete és jelentősége miatt a szóban forgó feltárást, amelyről Szabó József geológus a következőt írta (1867): „Komlóskán van egy néhány öl vastagságú hasadék, melyet a szélek felé színes Quarcit, közepe felé vastag száras Calcit tölt ki. Ennek mennyisége oly nagy, hogy többször égetésre is használták.” Ez a Pilis, a Bükk vagy épp a Bakony mészkőből álló hegyei között helytálló is volna, de nem egy vulkanikus hegységben, a Zemplénben. Komlóska térségének földtani felépítésében döntően a miocén kori (szarmata) nagy vulkanizmus alatt képződött andezites jellegű kőzetek vesznek részt (hivatalos nevén: Baskói Andezit Formáció). De akkor hogyan égettek meszet a helyiek? Honnan szerezték be a mészkövet? Megérte nekik valahonnan messziről ideszállítani? A válasz egyszerűbb, hisz helyben volt elérhető a kalcium-karbonát, de egyben bonyolult is, hisz a magyarázathoz bele kell ásnunk magunkat kicsit a terület földtani fejlődéstörténetébe.
A geológusok által Tokaji-hegységnek nevezett vidéken a vulkáni működés kb. 15 millió éve indult be, s kb. 9 millió évvel ezelőtt ért véget. A hosszú vulkanizmus alatt helyenként több ezer méter vastag magmás összlet jött létre, amely alatt azonban megtalálhatók az idősebb földtörténeti korok kőzetei is. Ilyenek például az ősi aljzat triász karbonátos kőzetei, amelyek a felszínen nem jelennek meg sehol a térségben, csak fúrásokból ismerjük őket. Rudabányácskán például kb. 700 m-es, míg Sárospatak körül kb. 225 m-es mélységben ütötte meg őket a fúrófej. Ezekből a mélyben található, magas karbonáttartalmú kőzetekből oldódott ki annak a kalcitos telérnek az anyaga is, amely a Bolhás délkeleti oldalában található, s jelen cikkünk témája. A vulkanizmus befejeződése után mélyreható törésvonalak mentén forró vizes (kb. 140–160 °C), magas oldottanyag-tartalmú (meszes és kovás) utóvulkáni fluidumok áramlottak fel, amelyek az andezites kőzetek hasadékaiban „kicsapták” a bolhási kalcittestet. A mesterséges geológiai feltárás magyarországi és Kárpát-medencei szinten is egyedülálló földtani képződménynek számít.
Az 55 m x 20 m x 9 m-es kiterjedésű, ÉÉNy–DDK-i csapású telér több száz méteres hosszúságban nyomozható, s nagyjából párhuzamos a Bolhás oldalában kipreparálódott hidrokvarcit telérekkel. Itt jegyeznénk meg, hogy a telérek (=„tele ér”) olyan ásványokkal kitöltött, változó méretű kőzethasadékok, melyek anyaga olykor jelentősen eltér a befoglaló kőzetekétől. A mofetta jellegű vulkáni utóműködés során kialakult kalcittelér sávozott felépítésű, amely szakaszos keletkezésre utal. A kalciton kívül aragonit, mangán- és vastartalmú, valamint kovás erecskék is előfordulnak a kalcittestben és környezetében. Kutatók a telér belsejéből egy fumarolát írtak le, amely a telér kialakulása utáni, szintén hidrotermás folyamatok eredményeként jöhetett létre. A fumarola egy olyan utóvulkáni működési forma, amelyből magas hőmérsékletű vízgőz áramlik ki.
A telér belsejébe, hossztengely mentén az itt zajló bányászati tevékenység hatására láthatunk bele, amely során a helyiek mészégetési célzattal kalcitot bányásztak a 20. század első harmadában. A már az 1800-as években is zajló kézi bányászat során a kitermelt jó minőségű meszes kőzetet a hegy déli lábánál található mészégetőkben égették ki. Utoljára az első világháború előtt termelték. Egy tolcsvai építési vállalkozó, Cziráki Ferenc kapott engedélyt próbaégetésre, de a munkát egy-két hónap múlva beszüntette, mert a közelben nem tudott az égetéshez szükséges fát szerezni. Igazából komolyabb mészégetési tevékenység sohasem zajlott itt, inkább helyi igényeket elégített ki, habarcsba, meszelésre volt jó inkább az alapanyag. A bányászati tevékenység befejeződésével a telér a feledés homályába merült, benőtte a növényzet (egy ideig lőtérnek is használták).
A Bolhási-kalcittelér egy komoly helyi összefogásnak köszönheti feltámadását, amelyben egyetemek, természetvédelmi szervek, önkormányzatok, egyesületek és középiskolák működtek együtt. Ennek volt a „kicsúcsosodása” 1996-ban a Telér tanösvény megszületése (Komlóska fennállásának 600. évfordulóján), amely többek között a kalcittelérhez is elkalauzolja bejáróit. 1999 óta egy tanösvény vezetőfüzet is rendelkezésre áll a földtudományi értékek felkereséséhez. Ne feledjük a védelem alatt álló feltárásnál: „mindent a szemnek, semmit a geológuskalapácsnak”. Ezt akkor is tartsuk szem előtt, amikor megpillantjuk a telér felületén a karbonátásványok változatos alakú és méretű kifejlődéseit!
Itt jegyeznénk meg, hogy egy kalcitos kibukkanás a Pusztavár oldalában is felkereshető, valamint a közeli Bánya-forrás forrásmészköve is mesél a vulkanikus kőzetek alatt található mezozós (középidei) karbonátos kőzetek jelenlétéről.

A kalcittelér pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt