Részlet a felhagyott lovasi murvabányából
Felsőörs és Veszprémfajsz települések között, még Lovas község közigazgatási határában, az erdők mélyén, a természet által lassan visszahódított bányagödrök hívják fel magukra az arra járók figyelmét. Aki nem készült fel a vidék látnivalóiból, az biztos, hogy átsiet a területen. Pedig ha tudná, hogy hol is jár! A bányászat szinte egyidős az emberiséggel, szól a már-már közhelyes kijelentés. Ez hatványozottan igaz az írásunkban is szereplő őskori festékbányára, ahol már 12 ezer évvel ezelőtt is bányászkodás folyt. Eredjünk hát közösen a lovasi festékbánya rejtelmeinek nyomába. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Első körben beszéljünk a Lovas határában található őskori festékbánya földtani környezetéről. A legidősebb kőzeteket éppen az a dolomit murvabánya tárta fel az 1950-es évek elején, ahol megtalálták a festékbánya maradványait is (a kibányászott murvát a 71-es számú főutat és a Veszprém városát összekötő országút építéséhez használták fel). Az itt feltáruló karbonátos rétegsor a késő triász Fődolomit Formáció rétegsorának része, amely évszázmilliókkal ezelőtt rakódott le.
A mai Balaton-felvidék és Bakony területét hordozó lemeztöredék, az úgynevezett Dunántúli-középhegységi-egység a földtörténeti mezozooikum (középidő) triász időszakában (215–200 millió éve) a Tethys elnevezésű ősi üledékgyűjtő (óceán) nyugati, trópusi sekélytengerekkel borított selfjeinek térségében helyezkedett el, Afrika északi peremén (természetesen nem a mai helyén, hanem több ezer km-re jelenlegi pozíciójától). Hosszú idő alatt a 200 m-nél nem mélyebb, jól átvilágított és mozgatott trópusi tengervízben hatalmas mennyiségű meszes iszap halmozódott fel, amelyből később a diagenetikus (kőzetté válási) folyamatok hatására kalapálható, kemény kőzetek jöttek létre. Csillagászati, klimatikus és tektonikus okok hatására, a tengerszint periodikus ingadozásai miatt a hatalmas tengerparti síkságon korábban lerakódott mésziszapok időnként szárazra kerültek, s átdolomitosodtak, a kalcium-karbonát ásványok kristályrácsába beépülő magnéziumionok hatására (a dolomit ugyanis ásványtani értelemben kalcium-magnézium-karbonát). Így született meg a szürkésfehér színű, vastagpados szerkezetű, később repedésekkel és törésekkel átjárt „rideg”, nagy vastagságú dolomitos rétegsor, amely nagy területeken bukkan elő a Bakony és a Balaton-felvidék területén. Ebben a földtani környezetben fedezte fel évezredekkel ezelőtt az ősember a vörös festékföldet, amelyet kezdetleges eszközökkel bányászott is.
Korábban a lovasi festékföldet a vas-oxidok/hidroxidok ásványok csoportjába tartozó limonitnak (képlete: FeOOH) gondolták, amely sárgásbarna színű nyersanyagából tűzzel való hevítéssel állították elő a vörös színű okkert. A legújabb kutatások azonban kimutatták, hogy a vörös színt okozó ásvány nem limonit, hanem hematit (Fe2O3), s ráadásul a kvarc- és dolomitszemcsék felszínét bevonatként kérgezi be, jellegzetes „mag-héj” szerkezetet alakítva ki. A lovasi okker az erősen töredezett, breccsásodott dolomiton belül vékony, finomszemcsés márgás betelepülések formájában jelenik meg, sárgás, sárgásvörös és vörös színezettel, amelyet vékony kalciterek járnak át. A finomszemű, 10 µm alatti szemcsékből álló okker ásványtani értelemben döntően dolomitból (70%) áll, amelyet agyagásványok (például kaolinit, 8%), kvarc (6%) és kalcit (3%) egészítenek ki. A vörös színt is adó hematit az okkert alkotó dolomit- és kvarcszemcsék felületét vékony, nem egyenletes vastagságú (1 mm-től a több 10 µm-ig) bevonatként burkolja be. A lovasi okker tehát olyan „mag-héj” szerkezetű ásványi anyag, ahol a magot a dolomit- és kvarcszemcsék adják, míg a héjat a hematit. A hematit kiválása az ásványszemcsék felületén bonyolult hidrogeokémiai folyamatok hatására történhetett, alacsony hőmérsékletű felszín alatti vizek (talajvíz) hatására.
A messziről feltűnő vöröses színezetű festékföld a késő paleolitikum (őskőkorszak) emberének figyelmét is felkeltette, akik az egyik fő okkertelepben 6 m hosszú, 2,5 m széles és 2,5 m mély bányagödröt nyitottak, összesen 24–25 m3 okkert termelve ki. Az ősi okkerbánya nyitása 13 ezer évvel ezelőtt történhetett, s rövid ideig, mintegy 600 évig használhatták. Az ősi bányáról Lovas település honlapja a következőket írja: „Régészeti szempontból ez az időszak az úgynevezett felső paleolitikum vége. Jellemzően az elődeink már rendelkeztek hatékonyabb vadászfegyverrel, így megjelenik a felesleg. A régészeti leletek tanúsága szerint az eszközök is kidolgozottabbak voltak. Kaparók, pengék, a halászáshoz szükséges eszközök segítették a mindennapi életet. Elődeink szorosan együtt éltek a természettel. Megfigyelte a természetet, és amit nem értett belőle azt megmagyarázta. Varázslással tették hatékonyabbá vadászfegyvereiket.
Azt is tudjuk, hogy a neandervölgyi ősember már eltemette halottait. A temetkezések alkalmával piros porfestéket is találtak a régészeti feltárások során. Valószínűsíthetőleg kultikus jelentőségű volt a piros porfesték. A piros a vér színe és ez által az élet színe is. Azt feltételezzük, hogy azért volt szükség a halottat beszórni vele, mert a halott fehér színű, élettelen. A természeti népeket megfigyelve másra is használták magát a földet, agyagot. Például vízzel összekeverve és a testükre kenve nem engedte, hogy a rovarok megcsípjék őket, vagy gyógyítás céljából golyót gyúrtak és ezt ették, illetve a testüket festették be.
Nagy értéket jelentett az a föld, ahol vörös porfesték volt. A régészeti feltárás során, amit még Mészáros Gyula és Vértes László végzett kiszámolták, hogy körülbelül 24 m3 porfestéket bányásztak ki. Ez olyan mennyiség, hogy okkal lehet feltételezni, hogy esetleg kereskedhettek vele. 143 db bányászásra alkalmas eszköz került elő. Nagyobb részük az állatok olyan testrészeiből volt kialakítva, ami táplálkozásilag nem volt fontos. Tehát ezeket a csontokat direkt hordták oda a bánya területére. A csontot ugyanúgy lehet pattintani, faragni, csiszolni, mint a követ. Kis átalakítással kitűnő bányászáshoz szükséges eszközökhöz jutottak. A leletek között megtalálható volt a kőszáli kecske bordájából kialakított úgynevezett csontár, a gímszarvas agancsából készült vájó eszköz, a különböző lapockákból kialakított lapátok. Felhasználták még az akkor élt vaddisznó és daru csontjait is. Ezek között az eszközök között volt egy darab, ami díszített volt. Egyetlen kőből készült babérlevél alakú eszköz is előkerült. Ez a kőeszköz volt az, ami a szakemberek közötti vitát elindította. A leletekkel később Dobosi Viola és Vörös István foglalkozott.
A lovasi őskőkori festékbánya jelentősége abban áll, hogy ebben az időszakban nem jellemző, hogy az ember bányásszon. Bányák a neolitikumban gyakran előfordulnak, de az, hogy a jégkorszak vége, tehát a felső paleolitikumban, ez Európában egyedülálló.”
A lovasi őskori festékbánya pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
