Az Ördög-árok Ördög-gát elnevezésű szűkülete
A Dunántúli-középhegység egyik kies része a Bakony, amely hazánk földtudományi értékekben egyik leggazdagabb vidéke. A geoturisztikai attrakciók közül kiemelkednek a szurdokok, amelyeket a ma ismert vízfolyások ősei fűrészeltek be a kemény mezozós és tercier mészkövekbe. Ezek közül foglalkoztunk már a Bodajk és a Bakonynána határában a Gaja által kialakított szurdokokkal, valamint a Pénzesgyőr melletti Kertes-kői-szurdokkal (Gerence-patak) is. Jelen írásunkban a kevésbé ismert Ördög-árokkal ismerkedünk meg, amely Dudar és Bakonyoszlop települések határában kereshető fel. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A valaha virágzó szénbányászatáról nevezetes Dudartól északnyugatra, a piros sáv turistajelzésen kereshető fel a térség egyik legnagyobb és leglátványosabb szurdoka, az Ördög-árok. A Dudar és a Bakonyoszlop közigazgatási határán futó, a Dudari-patak által kialakított 2 km hosszú szurdok nem csak településhatárokat választ el egymástól, hanem földtörténeti időszakok/korok rétegsorait is. Az Ördög-árok egyes szakaszai ugyanis késő-triász, míg nagyobbik része eocén karbonátos kőzetekben fut(nak). Haladjunk a kőzetek képződési sorrendjében, s hallgassuk meg a szurdok falait alkotó kőzetek geo-meséit!
A mai Öreg-Bakony területét is hordozó lemeztöredék, az úgynevezett Dunántúli-középhegységi-egység a földtörténeti mezozóikum triász időszakában (220–210 millió éve) a Tethys elnevezésű ősi üledékgyűjtő nyugati, trópusi sekélytengerekkel borított selfjeinek térségében helyezkedett el, Afrika északi peremén (természetesen nem a mai helyén, hanem több ezer kilométerre jelenlegi pozíciójától). Hosszú idő alatt a 200 m-nél nem mélyebb, jól átvilágított és mozgatott tengervízben hatalmas mennyiségű meszes iszap halmozódott fel, amelyből később a diagenetikus folyamatok hatására kalapálható, kemény kőzetek jöttek létre.
Csillagászati, klimatikus és tektonikus okok hatására, a tengerszint periodikus ingadozásai miatt a hatalmas tengerparti síkságon korábban lerakódott mésziszapok időnként szárazra kerültek, s a száraz éghajlaton átdolomitosodtak, a kalcium-karbonát ásványok (pl. kalcit) kristályrácsába beépülő magnéziumionok segítségével (a dolomit ugyanis ásványtani értelemben kalcium-magnézium-karbonát). Így született meg a Bakony fő tömegét alkotó Fődolomit Formáció, amely egy szürkésfehér színű, általában vastagpados kifejlődésű, Lofer ciklusos kőzet. A karni–nori Fődolomitra települ, illetve részben azzal fogazódik össze a fiatalabb, nori–rhaeti Dachsteini Mészkő Formáció, amely a dolomit heteropikus fácieseként értelmezhető. A Fődolomitnál csapadékosabb éghajlaton képződött Dachsteini Mészkő az Ördög-árok térségében több helyen is a felszínre bukkan. Az Ördög-árok völgytalpának és oldalainak egyes részein az imént bemutatott két formáció úgynevezett átmeneti rétegei bukkannak elő, amely rétegtanilag az utóbb említett képződmény Fenyőfői Tagozatához tartozik. A tagozatot mészkő, dolomitos mészkő, meszes dolomit és dolomit váltakozása építi fel.
Az Ördög-árok szűkebb térségéből nem ismerünk triásznál fiatalabb mezozós, azaz jura és kréta időszaki üledékeket, a triászra eróziós- és szögdiszkordanciával már közvetlenül az eocén rétegsorok települnek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem is voltak soha jura–kréta üledékek. A Bakony vidéke ugyanis a paleocénben és a kora-eocénben kiemelt szárazulat volt, amely során intenzív lepusztulás és karsztosodás zajlott az alaphegységi karbonátos képződmények felszínén, bauxitképződéssel (Gánti Bauxit Formáció) egybekötve. A völgy alsó szakasza mentén előforduló vöröses foltok jelzik a triász/eocén kőzetek határán – a forró és csapadékos égövön – lezajlott bauxitképződési időszakot.
A hegységet a középső-eocénben érte újbóli tengerelöntés délnyugati irányból, amelyből kezdetben csökkentsósvízi, majd tengeri üledékes képződmények rakódtak le. A sekélytengeri rámpán lerakódott Szőci Mészkő Formáció sárgásszürke színű, vastagpados, ősmaradványokban gazdag (bioklasztos) kőzeteibe vágódott az Ördög-árok legnagyobb része. A triász és az eocén képződmények között 170 millió éves üledékhiány (hiátus) alakult ki, hisz az eocén karbonátos kőzetek „csak” 50 millió évesek.
A patakmeder üledékeit tanulmányozva változó méretű, korong alakú „kőlencsékre”, „kőpénzekre” (Szent László pénze) lehetünk figyelmesek, amelyek az eocén sekélytengerekben élt óriási mészvázú egysejtűek, a nummuliteszek (pl. Nummulites perforatus, Nummulites millecaput) maradványai. Az egysejtűek mellett tengeri sünök, kagylók és csigák kőbeleivel is találkozhatunk az eocén mészkőben. Az Ördög-árok térségének rétegsorát az oligo-miocén Csatkai Formáció, valamint negyedidőszaki lösz, kavics és homok zárja. A szurdokot kialakító vízfolyás tehát egyes szakaszokon a késő-triász mészköves–dolomitos átmeneti rétegekbe, míg a legnagyobb részén a középső-eocén Szőci Mészkő tektonikusan kibillent rétegsorába vágódott be.
A mély (40–50 m) és kacskaringós szurdokot a lassan emelkedő területbe „csak” az utóbbi néhány millió évben (pleisztocén) fűrészelte be magát a Dudari-patak nagyobb vízhozamú őse, ezért a szurdok a befoglaló kőzeteihez képest viszonylag fiatal. A vízfolyás eróziós munkáját a tektonikai elemek is segítették, a völgy észak–déli futását, több helyen előforduló éles irányváltásait törésvonalak jelölték ki. Egyes vélemények szerint a kőzettest mélyén keveredési korrózióval kialakult barlangok felszakadásai is hozzájárulhattak a szurdok kialakulásához. Az Ördög-árok kiváló példa az epigenetikus–antecedens völgyekre is, amelyekkel már több korábbi írásunkban is foglalkoztunk. Emlékeztetőül: a Dudari-patak őse meanderezését a triász/eocén kőzeteket befedő, jóval fiatalabb és puhább üledékekben (Csatkai Formáció) kezdte meg, majd bevágódásával medermintázatát átörökítette a mélyebben fekvő, keményebb mészkövekre is. Napjainkban a vízfolyás már ritkán látható a szurdokban, inkább csak hóolvadás vagy extrémebb csapadékok után.
A természetes geológiai feltárások sorozataként is értelmezhető Ördög-árok oldódásos eredetű barlangokban rendkívül gazdag. Jelenleg kb. 50 kisebb-nagyobb barlangot és kőfülkét tartanak számon, amelyek jellemzően 10–20 m-es hosszúságúak, s döntően a triász–eocén réteghatáron alakultak ki. Leghosszabb a 147 m-es hosszúságú, régészeti leleteiről (a kőkorszaktól a 16. századig) ismeretes sűrű-hegyi Ördöglik, amely az Öreg-Bakony leghosszabb ismert barlangja. A barlang az Ördög-árok leglátványosabb része, az Ördög-gát feletti hegyoldalban (376 m) nyílik, s törésvonalak, valamint réteglapok mentén oldódott ki keveredési korrózióval, a triász és az eocén képződmények határán. Domináns formaelemei a gömbüstök. A barlang mai bejáratát az Ördög-árokba bevágódó vízfolyás eróziója, valamint a lejtő hátrálása nyitotta meg.
A barlang alatt, a sziklás völgytalpon helyezkedik el az Ördög-gát, amely nem más, mint egy völgyszűkületbe beszorult, óriási méretű, fentről lezuhant kőtömb. A szikla által hagyott 2 m-es nyíláson (Ördög-kapu) tudunk a „gát” mögé leereszkedni, gondosan kiépített biztonságtechnikai szerelvényeken. Korábban itt egy vaslétra magasodott, amelyet Gizella-átjárónak neveztek el. Csapadékos időben az Ördög-gátnál egy kisebb vízesés is kialakulhat a triász és eocén kőzetek alkotta töréslépcsőn.
Írásunkat Rómer Flóris 1860-ban, „A Bakony” c. művében papírra vetett gondolatával zárnánk le, amely szemléletesen mutatja be az Ördög-gát térségét: „Ördög-árok, a víz és tán a földrengések borzasztó emlékműve….vihartól felizgatott kőtenger. Az egész árok medréből háznyi nagyságú sziklák tornyosulnak – itt nem látsz talpalatnyi földet, minden lépted sziklára esik.”
A dudari Ördög-árok pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
