A volt Bagoly-hegyi külfejtés Gánt határában

Hazánk földje számtalan hasznosítható ásványi nyersanyagot rejt. Ezek között vannak kőszenek, nemérces építőipari nyersanyagok, folyékony és gáz halmazállapotú szénhidrogének és természetesen ércek is. Az ércek esetében Magyarország „nagyhatalomnak” számított például bauxitból, hisz volt olyan időszak az 1980-as években, hogy a 8. helyet foglaltuk el a világ nagy bauxittermelői között. Noha a bányák már bezártak, az egykori dunántúli bányavidékeken tanulságos és látványos feltárásokban tanulmányozhatjuk az alumínium ércét, valamint a fedő rétegsorait. Írásunkban a Vértesben fekvő Gánt mellé látogatunk el, ahol a volt Bagoly-hegyi külfejtés üledékes képződményeit tanulmányozzuk. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Írásunk tárgyát a cikkhez csatolt, színekben gazdag fotó képezni, hisz ezen keresztül szeretnénk bemutatni a Bagoly-hegyi üledékes rétegsort. Természetesen jó geológus módjára lentről felfelé, az idősebbtől a fiatalabb irányába haladva építjük fel az egykori bánya rétegsorát. A látványos külfejtés talpán helyezkednek el a legidősebb földtani képződmények, amelyek a fotón a lila különféle árnyalataiban pompázó, hullámzó domborzatot kialakító „bucik” (vagy ahogyan első leírói egykoron elnevezték: fekübörcök). Ezek nem mások, mint a késő-triász sekélytengeri selfeken (kb. 225–220 millió éve) lerakódott dolomitos kőzetek elszíneződött és a bauxitos foszlányok alól „kilógó” púpos sziklái (hivatalos nevén: Sédvölgyi Dolomit Formáció). Itt jegyeznénk meg, hogy ezek a feküt alkotó dolomitos kőzetek nem a mai földrajzi helyükön rakódtak le, hanem ott, ahol a Vértest is hordozó lemeztöredék éppen aktuálisan elhelyezkedett (több ezer kilométerre innen, valahol a trópusi övezetben). A triász időszak végén lerakódott dolomitok egyenetlen felszínére közvetlenül a kb. 50–45 millió éves eocén bauxit következik (Gánti Bauxit Formáció), ahogyan azt a képen is láthatjuk. Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy akkor hová tűntek kb. 180 millió év kőzetei?
A mai Vértes területét hordozó lemeztöredék (az ún. Dunántúli-középhegységi-egység) a kréta időszak végére (kb. 65 millió év), hegységképző szerkezeti mozgások hatására kiemelkedett a tengeri üledékképződési környezetből, s egy jó ideig szárazföldi térszínen folytatta „életútját”. A meleg és csapadékos trópusi klímán a korábban lerakódott, s szárazulatra került karbonátos kőzetek (Sédvölgyi Dolomit Formáció) a szénsavas víz hatására oldódni (karsztosodni) kezdtek. Az így kialakult karsztos mélyedésekbe hordódott bele később az alumíniumban dús, vöröses színű málladék, a bauxit (kb. 50–45 millió éve, az eocén korai szakaszában). Feltételezzük azt, hogy a triásznál fiatalabb mezozós (középidei: jura, kréta) képződmények a hosszú lepusztulási időszak alatt leerodálódtak a területről, egészen a bauxit feküjét képező késő-triász dolomitos rétegsorokig. Láthatjuk tehát azt, hogy a bauxit megjelenése egy üledékes rétegsorban szárazföldi körülmények kialakulását jelenti, összekapcsolódva egy meleg (kb. 20–26°C évi középhőmérséklet) és csapadékos (min. 1500 mm feletti évi csapadékmennyiség) trópusi klímával és egy erős lepusztulásos időszakkal. A vértesi terület kiemelkedését az Eurázsiai-hegységrendszer, pontosabban az Alpok felgyűrődési epizódjai generálták, amelyet a Bagoly-hegyi külfejtésben előbukkanó tektonikai felületek is bizonyítanak. A csatolt képen sétáló emberek azért vannak mélyebben, mert az a kőzettest egy normál vető mentén lefelé mozdult el az élénk tektonikai események hatására.
A fekübörcökön és a közöttük a bányászat által meghagyott, vöröses színezetű bauxitos málladékon túltekintve egy több tíz méteres vastagságú, sárgás és szürkés színárnyalatokban pompázó üledékes rétegsor tűnik elő. Ezen összlet lerakódása a középső-eocén elején induló tengerelöntés (transzgresszió) hatására kezdett kialakulni, s fontos szerepe volt abban, hogy a bauxitot megvédje a későbbi lepusztulástól (ez a bányászat szempontjából meddőnek számított, ezt kellett letakarítani ahhoz, hogy hozzáférjenek a bauxithoz). A lassú tengerelöntés Gánt térségében alulról kezdődött: a közeledő tenger először a karbonátos kőzetek mélyén található karsztvízszintet emelte meg, amely a bauxittal kitöltött karsztos mélyedéseket öntötte el először. Az édesvizű tavacskák létrejötte után, a tengerszint emelkedés fokozatos előretörésével a víz egyre sósabb lett, majd „túlcsordulva” a tagolt térszín mélyedéseinek peremén, a teljes területet beborította a normális sótartalmú tengervíz. Így jött létre hazánk egyik legteljesebb eocén transzgressziós rétegsora, a leggazdagabb és legjobb megtartású eocén puhatestű faunájával. Az ún. Fornai Formáció rétegsora néhány méter vastag, ősmaradványt nem tartalmazó tarkaagyag réteggel indul, fölötte mészkő, mészmárga, agyag és kőszenes agyagpadok váltakozásából álló édesvízi, majd félig sósvízi és sósvízi üledékes rétegek települnek, az egykori őskörnyezethez alkalmazkodó gazdag ősmaradvány-együttessel (pl. foraminiferák, korallok, kagylók, csigák). A fotó rétegsorát végigtekintve tehát láthatjuk azt, hogy a különféle színekben tündöklő üledékes képződmények egy rendkívül hosszú geológiai időszak eseményeit és kőzeteit tárják fel.
Balás Jenő erdélyi származású bányamérnök az 1920-as évek elején fedezte fel a Gánt melletti, Bagoly-hegyi bauxitos előfordulást, amely termelését 1925-ben kezdték meg, s kisebb-nagyobb megszakításokkal 1985-ig folyt. A megmaradt hatalmas külfejtés ma a geoturisták, a fosszília- és ásványgyűjtők paradicsomának számít, ahol mellesleg földtani tanösvény (Gánti Bauxitföldtani Park) mutatja be a terület „geo-látnivalóit”.

A Bagoly-hegyi külfejtés pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt