Mátyás király lábnyoma Felsőhámor felett
Hazánk tájegységein néhol rábukkanhatunk olyan jeles kövekre, amelyek felszínén különféle méretű és alakú lyukak, bemélyedések fedezhetők fel. Korábban már foglalkoztunk a palócföldi Jézus lábnyommal, valamint a Szentkúton található Szent László féle lópatkónyomokkal is. Bizonyos helyeken viszont királyaink lábnyomai is megőrződtek. Lillafüred felett, a Szeleta-barlang bejáratától nem messze Hunyadi Mátyás lábnyomát figyelhetjük meg a triász mészkő felszínén. Vajon hogyan került oda? Tényleg Mátyástól származik? Írásunkban ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Felsőhámortól északra, a Szinva-patak völgye felett magasodik a Szeleta-tető (384 m) tömbje, amelyet különféle típusú triász üledékes kőzetek építenek fel. Ezek közül a fő tömeget a Fehérkői Mészkő Formáció névre hallgató karbonátos rétegsor adja, amely Hármaskút és Diósgyőr között alkot összefüggő vonulatot a Bükkben. A mészkő főbb jellemzői a világos- és sötétszürke szín, pados–vastagpados kifejlődés, a padokon belül finomsávozottsággal. A kb. 400 m-es vastagságot mutató formáció üledékei eredetileg egy 200 m-nél nem mélyebb, jól mozgatott és átvilágított trópusi sekélytenger vizében rakódtak le, egy nagy kiterjedésű peremes selfen, azaz karbonátplatformon. Az Afrikai- és az Eurázsiai-lemez között terpeszkedő mezozós (középidei) Tethys selfjein lerakódó mésziszap egy periodikusan változó mélységű tengervízben rakódott le, ezért egyes szakaszain az ún. Lofer-ciklusok jellemzők rá. Az árapályövi ciklusokat az ausztriai Loferer Steinberge hegység után nevezték el. A ciklus „A” tagja a Fehérkői Mészkő esetében sárga, sárgásrózsaszín–vörös foltos mésziszapba ágyazott szögletes, szürke mészkőtöredékekből áll. A „B” tagot fehér és világossárga, dolomitosodott, szalagos szerkezetű algalaminit közbetelepülések alkotják, míg a „C” tag, a formáció fő tömege világos- és sötétszürke színű, pados–vastagpados mészkő. Ezek váltakozása jellemzi a formáció bizonyos részeit, az egykori tengerszint ingadozásainak megfelelően. Ősmaradvány-tartalma meglehetősen szegényes: szivacs-, brachiopoda-, csiga- és korallátmetszeteken kívül néhol Conodonta is előfordul benne. Ezek alapján a formáció kora középső- és késő-triász, pontosabban késő-ladin–kora-karni (évmilliókban kifejezve: kb. 230–225 millió év). A nagy tisztaságú triász mészkő a szénsavas víz hatására kiválóan oldódik, azaz karsztosodik. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a Fehérkői Mészkő Formáció a befoglaló kőzete a régészeti leleteiről nevezetes Szeleta-barlangnak is.
Az elmúlt évmilliókban a magasba emelkedett aktív forrásbarlang felett, egy jelzetlen kis ösvényen pompás panorámát adó kilátóhelyre sétálhatunk ki. Alattunk a Szinva-völgy húzódik Felsőhámorral, míg nyugat felé tekintve a Palota Szálló tömbje tűnik fel, amely pleisztocén travertínón áll. Ha viszont a talpunk alá nézünk, egy lábnyomhoz hasonlító bemélyedésre lehetünk figyelmesek a triász Fehérkői Mészkő felszínén. A legenda szerint Mátyás király lábnyomához van szerencsénk, amelyről egy internetes forrás így emlékezik meg: „1960-as évek környékén két tizenéves gyermek fantáziájában született meg Mátyás király lábnyomának története, amikor anyák napján felmentek szeletára orgonát szedni, amiről persze a szülők nem tudtak. Az orgonán kívül még rengeteg virágot lehetett ott találni, többek között szőrös tulipánt, gyöngyvirágot. A virágszedés közben eltévedtek és a Szeleta-barlang tetejénél kötöttek ki, ahol egy csodálatos látvány tárult a szemük elé, amelyet még soha sem láttak előtte! 10 évesen hogyan is láthattak volna! Velük szemben a hegy, ami hatalmas volt, mintha rájuk akart volna dőlni, alattuk a falu, apró kis házakkal, köztük csordogáló patakkal. Velük szemben a Palotaszálló és a vízesés, mint egy festmény tárult eléjük. Ahogy körül néztek, megpillantottak egy lyukat a sziklában, amit kitakarítottak, és akkor vették észre hogy ez a lyuk hasonlít egy lábnak a lenyomatához. Ebből a lyukból lett „Mátyás király lábnyoma”. Azóta is így ismerik az ismerősök és barátok ezt a helyet, akik évtizedek óta szeretnek felsétálni és kicsit megpihenni szikla tetején, ahol Felsőhámor és Lillafüred mint apró makett tárul a szemük elé.”
A lábnyomot szakmai szemmel tanulmányozva egy ún. gyökérkarrhoz van szerencsénk. Az itt látható sziklákat korábban változó mélységű talajtakaró (rendzina) fedte, rajta kisebb-nagyobb fákkal és cserjékkel. A növények lefelé növekedő gyökerei élettevékenységük során szerves gyökérsavakat termeltek, amelyen szép lassan oldogatták maguk körül a karbonátos kőzetet. A gyökér körül lassan, de biztosan egy kerekded, változó mélységű lyuk alakult ki, amely a növény elpusztulása és a talajtakaró lehordódása után a felszínre került. Az így kialakult gyökérkarr, mint karsztos mikroforma arról mesél szemlélőjének, hogy a mészkövet valaha talajtakaró és növényzet fedte. Ez még a pleisztocén (jégkorszak) azon periódusában lehetett, amikor a sziklafelszín a völgytalphoz közelebb, enyhébb domborzatú térszínen helyezkedett el. Napjainkban a nyomot a benne megálló csapadék oldogatja csak, de jóval kisebb „hatásfokkal”. A lábnyom peremeit a csapadék és a magával szállított kisebb-nagyobb törmelékszemcsék mechanikusan erodálják. Szép gyökérkarrokat nézhetünk még az Aggteleki-karszt területén is.
A „lábnyom” mellett elmélkedve mindenki kénye és kedve szerint döntse el, hogy Mátyás király járt-e itt vagy ez a természet játéka.
A lábnyom pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
