A Szinva-vízesés Lillafüreden
A Bükk erdőkkel fedett bércei között, a Szinva- és a Garadna-patak összefolyásánál, a festői Hámori-tó partján terül el a közigazgatásilag Miskolchoz tartozó Lillafüred. Környékén már évszázadokkal ezelőtt a bükki ipar vashámorjai működtek, de a település alapítása csak az 1890-es évekhez köthető. Ekkor gróf Bethlen András mezőgazdasági miniszter jóvoltából kezdett kialakulni egy kormányzati üdülőtelep, amely nevét a miniszter unokahúgáról, Vay Lilláról kapta. A néhai kis hegyi telep napjainkra a Bükk-vidék egyik leglátogatottabb és legismertebb turisztikai célpontjává nőtte ki magát. Mondanunk sem kell, hogy a számos kulturális látnivaló mellett Lillafüred komoly földtudományi/geoturisztikai attrakciókat is rejteget, amelyek közül írásunkban a település édesvízi mészköveivel foglalkozunk. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Lillafüred ikonikus jelképe a Palotaszálló, amely Lux Kálmán tervei alapján épült fel 1927 és 1930 között, a Hunyadi Mátyás korabeli paloták hangulatát idézve. A hotel alatti hangulatos Függőkert teraszain sétálgatva számos helyen kibukkan egy érdekes küllemű kőzet, amelyre a szálló tömege is épült. A szürkés színű, lyukacsos kőzetet alaposabban tanulmányozva, abban növényi maradványok (pl. szár, levelek) átmetszeteire és lenyomataira lehetünk figyelmesek. Jogosan tehetjük fel a kérdést: vajon mikor és milyen körülmények között rakódott le a népnyelv által csak darázskőnek elnevezett kőzet? A válaszért nem kell messzire mennünk, hisz ennek a karbonátos üledéknek a képződése napjainkban is zajlik, méghozzá a szemünk láttára!
Miskolc és Lillafüred térségének legismertebb és legnagyobb patakja a Szinva, melynek vize Lillafüredtől délre ered több forráságból. A 18,5 km hosszú patak Miskolctól keletre ömlik a Sajóba, legnagyobb mellékvize a Garadna-patak, amelyet a vízfolyás Felsőhámorban vesz fel. A Szinva forrásai triász karbonátos kőzetekből (Felsőtárkányi Mészkő Formáció) fakadnak, míg a vízgyűjtő területének legnagyobb része a jól oldódó Bükkfennsíki Mészkő Formáció tömegében helyezkedik el. Ennek az az eredménye, hogy a forrás, ill. a vízfolyás vize nagy mennyiségű oldott karbonátot tartalmaz. A kőzetek „fogságában” akár több ezer évet is elidőző, enyhén szénsavas karsztvizek jelentős mennyiségű meszet oldanak magukba hosszú útjuk során, az ásványtani értelemben döntően kalcitból (CaCO3) álló üledékes kőzetek repedésrendszeréből. Az oldott mészanyaggal, azaz kalcium-hidrokarbonáttal – képlete: Ca(HCO3)2 – túltelített karsztvizek a hegy gyomrából forrásként való kilépésükkor eltérő nyomású és hőmérsékletű környezetbe kerülnek, azaz normál légköri viszonyok közé. Az oldatban addig egyensúlyban lévő geokémiai rendszer felborul azáltal, hogy a szén-dioxid elillan belőle. Ez a folyamat többféle tényező hatására következhet be. A sebesen futó patakvíz a meder egyenetlenségein (pl. völgytalpi kőzetlépcsők, bedőlt fák) átbukik, esése megtörik, s megnövekszik a légkörrel érintkező felülete. A megnövekedett felület miatt a meszes vízben lévő egyensúlyi szén-dioxid elillan, s megkezdődik a tárgyakon a mészanyag szilárd formában (kalcit) való kémiai kicsapódása. A szén-dioxid karsztvízből való elvonását segítik a vízzel nagy felületen érintkező növények (pl. moszatok, mohák, zuzmók) is, amelyek élettevékenységük során (pl. légzés) szén-dioxidot használnak fel. Magát a kicsapódó édesvízi karbonátos üledéket mésztufának, forrásmészkőnek vagy travertínónak nevezzük. A forrásmészkő egy szürkésfehér vagy sárgásbarna színű, gyengén cementált, porózus édesvízi karbonátos üledék, mely likacsos szerkezetét (innen a népies neve is: darázskő) a belőle kirothadó növényeknek köszönheti.
A Szinva-patak jóval nagyobb vízhozamú jégkori (pleisztocén) „ősénél” is a fent leírt folyamat játszódott le, miközben a vízfolyás a Fehér-kő alatti szurdokszakasz vízeséslépcsőjén átbukott. A kb. 150–200 ezer évvel ezelőtt elkezdődött édesvízi mészkő kiválás egy kb. 45 m-es vastagságú dombot alakított ki a Garadna-völgy torkolata felett. Ennek az északi homlokán hozta létre a Szinva hazánk legmagasabb vízesését, a kb. 20 m magas Alsó-vízesést, röviden Szinva- vagy Lillafüredi-vízesést. Itt jegyeznénk meg, hogy ez a vízesés mesterséges, hisz a Palotaszálló miatti tereprendezés során a Szinvát elterelték, így hozván létre a látványos zuhatagot. Eredetileg a Szinva-patak a Hámori-tóba torkollott be. Ezért nem ez a vízesés, hanem a mátrai Ilona-völgyi-vízesés hazánk legmagasabb, természetes eredetű vízesése. Viszont ebben a travertínó testben jött létre Európa egyik legjelentősebb mésztufa barlangja, az Anna-barlang, amelyet 1833-ban fedeztek fel. Az 568 m hosszú járatrendszer vezetett barlangi túrák keretében fedezhető fel.
A fent leírtakból láthatjuk tehát, hogy a szemünk előtt zajló geológiai folyamat nem más, mint anyagáttelepítés a kémiai oldódás–kicsapódás segítségével. A Bükk-fennsíkon feloldódó több száz millió éves triász mészkő karbonátos anyaga oldatba megy, vándorol a kőzetek belsejében, majd egy arra alkalmas helyen kicsapódik (pár tíz–százezer éves forrásmészkövek formájában). A folyamat eredményeként a fennsíkon dolinák, víznyelők és barlangok, azaz anyaghiányos helyek alakulnak ki, míg a hegység völgyeiben és barlangjaiban édesvízi mészkő felhalmozódások jönnek létre. A karsztforrásokhoz köthetően tetaráták, míg a barlangokban cseppkövek. Erre mondják, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul!
A Bükkből egyébként összesen 26 édesvízi mészkő lerakódást ismerünk, amelyek közül a legismertebb a Szalajka-völgyben lévő Fátyol-vízesés, valamint a Garadna-völgy oldalában lévő Sebes-víz.
A Szinva-vízesés pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
