A vasasi külfejtés bányagödre

A Mecsek hegység hallatán a legtöbb földrajzot tanult magyarnak olyan ásványi nyersanyagok jutnak az eszébe, amelyeket szinte csak ott bányásztak az elmúlt évszázadokban. Gondoljunk például a Kővágószőlős térségében előforduló uránércre, de ide sorolhatók azok a feketekőszén előfordulások is, amelyek műrevaló formában csak itt, a Mecsekben lelhetők fel. Írásunkban az évszázadok óta ismert és bányászott feketekőszén kialakulásának, valamint rétegtani jellemzőinek nyomába eredünk, a Pécs–Vasas melletti óriási külfejtés példáján keresztül. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Írásunkat a már jól megszokott kijelentésünkkel kell kezdenünk: a most ismertetésre kerülő jura időszaki kőszéntelepes összlet nem a mai földrajzi helyén rakódott le. A Mecseket hordozó lemeztöredék (Tiszai-főegység) ugyanis a mezozóikum (középidő) elején Eurázsia déli peremén, a Tethys elnevezésű ősi óceán (üledékgyűjtő) északi zónájában helyezkedett el, több ezer kilométerre jelenlegi pozíciójától. A Mecseki-egység leválása Eurázsiáról a triász végén kezdődött meg a Pennini-óceán kinyílása miatt, melynek eseményei jelentősen befolyásolták a kőszenes rétegsorok lerakódását is. A fent nevezett óceanizáció miatt a Mecseki-egységen hatalmas, aszimmetrikus félárok szerkezetek alakultak ki a húzásos (tenziós) tektonikai események miatt, melyek feltöltődése üledékekkel már a késő-triászban megindult és a jurában folytatódott. Ebbe a hatalmas üledékes ciklusba helyezhető bele a Mecseki Kőszén Formáció képződése is.
A késő-triász törmelékes feküképződményekre (pl. Karolinavölgyi Homokkő Formáció) kb. 120–1100 m-es vastagságban települ a 39 számozott feketekőszén telepet tartalmazó, ciklikus felépítésű kőszénösszlet. A rétegsor legalja még a triász időszak végén (rhaeti korszak) képződött, de a formáció döntő része kora-jura (liász) korú. A fent nevezett félárkoknak megfelelően a kőszéntelepes összlet Pécs térségében a legvastagabb, észak felé vékonyodik, s ebben az irányban a kőszéntelepek száma is csökken. Ugyanebben az irányban viszont nő a telepek vastagsága és azok kőszéntartalma is. A kb. 200 millió évvel ezelőtt létezett, majd betemetődött, s szénülésen átesett növényi anyag kezdetben tavi–folyóvízi, azaz édesvízi limnikus, majd később csökkentsósvízi–sósvízi paralikus (tengerparti) környezetben halmozódott fel. Az egykori tengerelöntések és visszahúzódások miatt a széntelepek anyagát meddő kőzetek (pl. homokkő, aleurolit, agyagkő) betelepülései tagolják.
A bányászati és a kutatási gyakorlatban hármas osztatúnak vett kőszéntelepes összlet a fácies jellegek, a litológiai jellemzők alapján három tagozatra és tíz rétegcsoportra osztható. Az alsó tagozat (I.) a késő-triász idején képződött, vastagsága kb. 60–80 m. Erre települ a középső tagozat (II.), amely az egész formáció legvastagabb és legfontosabb egysége, hisz ez tartalmazza a műrevaló kőszéntelepek nagy részét. Vastagsága kb. 440–480 m, kora liász (hettangi korszak). Előbbieket fedi be a felső tagozat (III.), amely szintén liász (sinemuri) korú, vastagsága kb. 80–130 m. A rétegsor fedőképződményei egyre mélyülő üledékgyűjtőt jelölnek, amelyek közül a Vasasi Márga Formáció emelendő ki. A kőszéntelepes összletet meredek vetők tagolják, ezért bányászata számos nehézségbe ütközött annak idején.
A 18. század második felében „felfedezett” feketekőszén komolyabb bányászata a 19. század közepén kezdődött el. A mélyművelésű és külszíni műveléssel fejtett kőszén főbb bányászati központjai Pécs, Komló, Máza, Szászvár és Nagymányok térségében voltak. Jelenleg a szénbányászat csak kisebb külfejtésekre korlátozódik, helyi fogyasztási célok kielégítésére (a pécsi erőmű is biomassza tüzelésre tért már át). Újbóli bányászatának „rémhírei” néha újból a terítékre kerülnek (pl. földalatti szénelgázosítás=UCG), de nem valószínű, hogy a hagyományos technológiákkal újraindul a termelés a közeljövőben. De ki tudja?! A vasasi bányában kitermelt szén fűtőértéke 3100–4800 Kcal/kg, tehát egy kilogramm szén eltüzelésével kb. fél m3 földgáz vagy 2 kg tűzifa eltüzelését tudjuk kiváltani.
A csatolt képen a Pécs–Vasas egykori külfejtésének bányagödre látható, amely az erőmű engedélyével látogatható (ezt általában nem adják meg). A jura rétegsor meddőkkel tagolt széntelepei között barangolva számtalan földtani–szerkezetföldtani megfigyelést tehetünk. A folyóvízi és delta homokkövekben szép keresztrétegzéseket tanulmányozhatunk, amelyek az egykori áramló vízre hívják fel a figyelmet. Érdekesek a kora-kréta korú alkálibazalt telérek is, amelyek a környezetükben természetes koksszá alakították a kőszenet. Ehhez kötődnek a gömb alakú szenek is, amelyek a vasasi külfejtés különlegességei. A számtalan ásványon kívül ősmaradványok is gyűjthetők a bányagödörből, amelyek közül a szenesedett jura kagylók emelendők ki.
Szenzációs leleteknek számítottak, s számítanak ma is a Komlosaurus carbonis elnevezésű dinoszauruszok lábnyomai, melynek első példányait Wein György geológus találta meg 1966-ban. Az egykori mocsaras tengerparton szaladgáló dínók lábnyomai finom üledékekkel töltődtek ki, s megkövülve megőrződtek az utókor számára. A Komlosaurus a két hátsó lábán járt, jellegzetes háromujjú lábnyomai 12–18 cm-esek, lépéseinek hossza 60–70 cm lehetett. Külön figyelmet érdemelnek a felszínalaktani formák is, amelyek közül a jelenkori erózió által a rézsűkön kialakított eróziós formák emelendők ki (pl. bad land). Néha a széntelepek öngyulladása okoz misztikus látványt.

A vasasi külfejtés pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt