Az Oroszlán-kői-barlang eocén mészkőben nyíló bejárata
A Vértes hegység turistatérképét böngészve érdekes és elgondolkodtató földrajzi nevekre akadhatunk. Maga a Vértes név is ezek közé tartozik, amely III. Henrik német–római császár 1051-es támadásának idejéből származik. A kudarcba fulladt hadjárat után a germán katonák vértjeiket eldobálva, fejvesztve menekültek vissza nyugat felé. Innen jött a legenda szerint a hegység neve. A térképet nézegetve a beszédes nevű Oroszlány térségében több „oroszlános” földrajzi névre is figyelmesek lehetünk. Írásunkban ezek nyomába eredünk, természetesen egy kis geológiával fűszerezve. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Kőhányás- és Mindszentpuszta között, az Országos Kéktúra útvonala mentén egy Oroszlán-kői-barlang és egy Oroszlánkő vára feliratra is figyelmesek lehetünk. A vértesi erdők mélyén megbújó barlang és a vele szemben, egy kis völgy túloldalán található középkori vár maradványai azonban nemcsak az emberi évszázadok történelmi viharairól mesélnek megtekintőinek, hanem az évmilliók földtani eseményeiről is. Kalandozásunkat kezdjük szokásunknak megfelelően a legrégebbi eseményektől, amelyhez 220 millió évet kell visszapörgetnünk az idő kerekét.
Oroszlánkő térségét – ahogyan a Vértes fő tömegét is – a késő triász Fődolomit Formáció építi fel. A mai Vértes területét hordozó kőzetlemez a triász időszak végén (220–210 millió éve) az Eurázsia és Afrika közé ékelődő, Tethys elnevezésű óceán nyugati elvégződésénél helyezkedett el, valahol az Egyenlítő és a Ráktérítő között, Afrika északi peremén. A késő triászban a mai Dunántúli-középhegység nagy részén zátonyokkal határolt peremes selfek, azaz karbonátplatformok terpeszkedtek. A több ezer km-es kiterjedésű, közel egyenletes aljzatú, 200 m-nél nem mélyebb, jól átvilágított és mozgatott trópusi sekélytengerrel borított selfeken hatalmas mennyiségű élővilági eredetű (biogén) mésziszap halmozódott fel. A kőzettéválási (diagenetikus) folyamatok hatására évmilliók alatt kemény, kalapálható, nagy vastagságú karbonátos rétegsorok jöttek létre, kezdetben a száraz (arid) éghajlaton a Fődolomit Formáció, majd a csapadékosabb (humidabb) klímán a Dachsteini Mészkő Formáció. A Vértes fő tömegét a Fődolomit alkotja, a Dachsteini Mészkő a hegység északnyugati peremeire korlátozódik. Vajon hogyan jött létre a Tethys selfjein lerakódó mésziszapból a dolomit elnevezésű kőzet?
A periodikusan ismétlődő triász tengerszintváltozások során a tethys-i árapálysíkságokon lerakódó mésziszap rendszeresen szárazra került, anyaga átdolomitosodott. A száraz és meleg, erős párolgással jellemezhető éghajlaton a betöményedő tengervízből magnézium épült be a kalcit kristályrácsába, és ha a magnézium-karbonát aránya már meghaladta a kalcium-karbonátét, akkor mészkő helyett dolomit (kalcium-magnézium-karbonát) jött létre. A vértesi dolomitok világos- és középszürke színűek, finomkristályosak vagy cukorszövettel rendelekznek, ciklusos felépítésűek. Az úgynevezett Lofer-ciklusok árapályöv alatti (szubtidális) C tagjai vastagpados kifejlődésűek (átlagosan 0,5–1,5 m-es vastagságokkal), míg az árapályövi (intertidális) B tagjai igen jól rétegzettek, lamináltak a sűrűn váltakozó sztromatolit-lemezek miatt (akár 3 m-es átlagos vastagságokkal). Az igen jól rétegzett vértesi rétegsorokban a lemezek mentén porózus kőzetekből felépült padok sűrűn váltakoznak a tömör, mikrokristályos szövetű padokkal. A Fődolomit Formáció C tagjaiban helyenként gazdag Megalodus kagylófauna található. A Fődolomitból fokozatosan fejlődik ki a fentebb már említett Dachsteini Mészkő Formáció, egy átmeneti rétegsoron (Fenyőfői Tagozat) keresztül. A szóban forgó területen, a kis völgy déli oldalán ülő Oroszlánkő-vár (Csáki-vár) gerinckúpjának térségében tárul fel a Fődolomit rétegsora, ahol szépen laminált sztromatolitos kézipéldányokat gyűjthetünk. A kis völgy nyugati bejáratának térségében a típusos Dachsteini Mészkőnek és az átmeneti rétegsornak is tanulmányozhatók kisebb kibukkanásai.
Ha már említettük a vár romjait, pihenésképp beszéljünk a középkori erősség rövid történetéről: „A vár egykor a Csákvár felé vezető völgytorkolat védelmére szolgált, csakúgy, mint a közelben lévő Gerencsérvár és a gesztesi vár. Sajnos ma már nehéz lenne kitalálni a falmaradványok alapján, hogy egykor milyen lehetett az alaprajza. Anonymus azt írja, az erősség építője Szabolcs vezér unokája, Csák volt. A Csákok címerállatát, az oroszlánt őrzi a vár első írásos említése is („Oroszlánkew”) 1383-ból.
Úgy tartják, 1038-ban I. Bélát Csák fia, György erről a helyről kísérte Lengyelországba. 1188-ban az épület és a birtok Csák Ugrin győri püspöké volt, és végül itt is halt meg 1204-ben. Miután Csák Máté vereséget szenvedett a rozgonyi csatában, az erődítmény a király birtokába került. Később a Rozgonyiaké és a Török családé is volt. Székesfehérvár eleste után, 1543-ban a törökök felégették a környéket, így a várat is. A helyiek később széthordták a köveket. Érdekesség, hogy a Csákok címerállatának emlékét ma a közeli Oroszlány település neve őrzi.”
Ha a vár maradványaitól visszasétálunk a völgybe, majd a szemközt lévő hegyoldalt vesszük célba, hamarosan az Oroszlán-kői-barlang sötéten ásító szájánál találjuk magunkat, amely már eocén kőzetekben található. A Vértes területe a késő krétától a kora eocén végéig szárazföldi terület volt, ezért a triászt befedő fiatalabb mezozoos kőzetek lepusztultak a térszínről, az eocén közvetlenül a triász alaphegységre települ diszkordánsan. A barlang befoglaló kőzete a középső eocén (kb. 40 millió éves) Szőci Mészkő Formáció, amely egy vastagpados kifejlődésű, fehéres–sárgásszürke színű bioklasztos mészkő. Jellegzetes ősmaradványai a kagylók, a csigák, a tengeri sünök, a telepes korallok, a vörösalgák, a nummuliteszek, illetve ezen élőlények töredékei (ezért hívtuk az előbb bioklasztos mészkőnek). A 60–80 m-es összvastagságú Szőci Mészkő Formáció a Vértes délnyugat–északkeleti csapású gerincének északnyugati oldala mentén követhető, Oroszlánkő vidékétől egészen a Tatabányai-medence déli pereméig. Az eocén karbonátos képződmény egy enyhén lejtő, változó vízmélységgel és energiaviszonyokkal jellemezhető rámpán rakódott le (még ez sem a mai földrajzi helyén).
Ha tanulmányoztuk a barlang befoglaló kőzetét, kukkantsunk be lámpánkkal az Oroszlán-kői-barlang mélyére, amelyről a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság honlapja a következőt írja: „Az eocén kori nummuliteszes mészkőben, a völgyoldal 6–8 m magas sziklakibukkanásaiban nyíló 20 m hosszú üreg egykor feltehetően forrásbarlangként működött, mára a hegység kiemelkedése nyomán szárazzá, inaktívvá vált. A forrásbarlang jellegre a barlangban látható eróziós, vízvezető járatmaradványokból lehet következtetni. Kialakulásában meghatározó volt egyrészt a mészkő vastag réteglapjainak, másrészt az ezekre merőlegesen futó markáns törésvonal elhelyezkedése, hiszen a barlangjárat ezek mentén oldódott ki. A bal oldalon, nagyjából fejmagasságban kialakult párkány is nem más, mint egy réteglap mentén kialakult forma. A mennyezeten hosszában végigfutó, és az egész barlang mentén végig jól követhető törésvonal mentén is könnyebben és erősebben ment végbe az oldódás.
Bár első ránézésre úgy tűnik, mintha ez a barlang ősidőktől fogva nyitva állt volna, a régebbi leírásokból tudjuk, hogy a 1960-as évek elején még a nagyjából 1 m magasságú járat hossza mindössze 2 m volt, olyan nagy mértékben el volt tömődve az évszázadok során bemosódott agyagtól. Ezt kezdték el bontani oroszlányi barlangkutatók a továbbjutás reményében.
A barlang gyakorlatilag egyetlen egyenes, befelé egyre lealacsonyodó mennyezetű folyosóból áll. Bejárati része a legtágasabb, folyosója tölcsérszerűen kiszélesedve nyílik a felszínre. Ebben a külső teremben még lámpa nélkül is jól körül tudunk nézni. Különösen a mennyezeten látszik jól, hogy a barlang egy határozott, markáns törésvonal mentén jött létre, melyet a víz oldott, tágított ki barlang méretűre. A terem jobb oldalán egy szűk, és kicsi mellék termecske nyílik, melynek felmagasodó mennyezetén szívesen húzzák meg magukat a denevérek.
A bejárati terem vége kissé összeszűkül, majd a keskeny szálkő járaton átbújva a barlang belső részében találjuk magunkat. Itt már jóval alacsonyabb a barlang mennyezete, így a barlang belső részeiben gyakorlatilag csak négykézláb, illetve guggolva közlekedhetünk. Innen már el is lehet látni a barlang végéig, nem szükséges végigkúsznunk rajta. A keskeny átjáróval párhuzamosan egy igen szűk, csak hason kúszva közlekedhető járat vezet vissza az bejárati teremhez.”
Írásunk végén jegyezzük meg, hogy a Csáki-vár és a barlang közötti kis völgy térsége szerkezetföldtani értelemben igen bonyolult. A völgy az úgynevezett Csáki vári jobbos eltolódás közel nyugat–keleti irányú tengelyét követi, ahol a földtörténeti múltban (valószínűleg a miocén elején) több száz m-t étert elmozdultak a kőzettestek egymáshoz képest. Ennek nyomait a térképek által jelölt felhagyott kőfejtőben is tetten érhetjük, vetősíkok és vetőkarcok formájában. Az itt bányászott mészkövet egyébként mészégetési célokra használták fel.
Az Oroszlán-kői-barlang pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
