A Csákvári-barlang szűk bejárata
Az enyhén „kattintásvadász” címen átugorva a Vértes déli peremén elhelyezkedő, évezredek óta lakott Csákvár városka határába látogatunk el. A jeles műemlékeket (pl. Esterházy-kastély) rejtő településtől délnyugatra, szőlők és gyümölcsösök között sétálhatunk fel a zöld barlang jelzésen a Guba-hegyre, a kisméretű, de őslénytani–régészeti értelemben annál jelentősebb Csákvári- vagy Báraczháza-barlang bejáratához (bejárat tengerszint feletti magassága: 204 m). A barlang falába vésett római felirat is jelzi szemlélőjének, hogy az üreg térsége régóta ismert és lakott (ekkoriban a vadászat istennőjének szentélye volt). Azonban a járatrendszer kialakulásának megértéséhez kicsit tovább kell „pörgetnünk” visszafelé az idő vaskerekét. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Az 1982 óta fokozottan védett Csákvári-barlang befoglaló kőzete a Budaörsi Dolomit Formáció (régebbi nevén: „diploporás dolomit”), amely a középső-triászban rakódott le (kb. 240–235 millió éve). A mai Vértes térségét hordozó lemeztöredék a triászban a Tethys elnevezésű ősi óceán nyugati elvégződésénél, Afrika északi peremén helyezkedett el, több ezer kilométerre mai helyétől. A hatalmas kiterjedésű karbonátplatform (peremes self) sekélytengeri zónájában nagy vastagságú meszes iszap lerakódása zajlott, amely később átdolomitosodott. Ebből jött létre később az a piszkosfehér színű, vastagpados dolomitos összlet, amely a tektonikai folyamatok által összetörve, kibillentve, kiemelve a barlang térségét is alkotja (Csákberény és Csákvár között). A dolomitban létrejött egymásra merőleges, keresztirányú töréshálózat mentén kezdték el kioldani a leszálló hideg karsztvizek a barlang ma ismert járatrendszerét, a földtörténeti pleisztocénben (jégkorszakban). Láthatjuk tehát, hogy a 87 m hosszú Csákvári-barlang viszonylag fiatal az őt befoglaló kőzetek korához képest. De vajon miért vált mondhatni világhírűvé az üreg a tudomány számára?
A triászban lerakódott, hasadékokkal átjárt dolomitos kőzetek előterében, a késő-miocénben (kb. 8–7 millió éve) a Pannon-tó vize hullámzott. A szárazföldön élt állatok tetemei, majd csontmaradványai a barlang „elődjének” számító függőleges hasadékok alját kitöltő, szürke színű agyagos üledékekben halmozódtak fel. Ezek között találtak háromujjú őslovat (Hipparion primigenium), hiénát, gazellát, kardfogú tigrist, zsiráfot, elefántot, rágcsálókat és még sorolhatnánk. Ezek a gerinces élőlények (150 faj!) egy száraz éghajlattal jellemezhető nyílt szavanna élővilágát képviselik, ami azért érdekes, mert kb. 10 millió évvel ezelőtt még buja szubtrópusi esőerdők borították a Kárpát-medencét. A kb. 7 millió évvel ezelőtt bekövetkezett globális klímaváltozás tanúi a fent nevezett élőlények csontjai, amelyeket itt fedeztek fel először 1927-ben. Ennek a leletegyüttesnek a jelentőségét mutatja az is, hogy az 1950-es években a késő-miocén ezen jellegzetes, „kicserélt” faunájával jellemezhető szakaszát Csákváriumnak nevezte el a nemzetközi szakirodalom. A Csákvári-barlang nem csak miocén paleontológiai leleteket rejtett, hanem pleisztocén gerinces csontokat is (pl. barlangi medve, szarvas), kb. 300–200 ezer évvel ezelőttről, valamint holocént is, az elmúlt tízezer évből. Az már csak hab a tortán, hogy természetesen a barlang őseink lakhelye is volt a középső paleolitikumban, amelyet pattintott kőeszközök és az elfogyasztott állatok csontjai fémjeleznek.
Járjuk most be közösen a barlangot a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság honlapjának leírása segítségével: „A sziklafal előtt állva a barlangbejáratok zavarba ejtő bőségével találjuk magunkat szemközt, hiszen mindjárt három is tátong előttünk. Ha a jobb szélsőt (keletit) választjuk, keskeny és magas hasadékba jutunk, mely néhány méter után nagy kőtömbök között szakad a felszínre, egy kis fényt engedve a járatba. Balra egy még szűkebb hasadékot találunk, melynek távoli végéből szintén fény dereng. Keskeny volta ellenére bátran induljunk el benne, ha átküzdjük magunkat rajta, a középső bejárathoz fogunk kilyukadni. Ez a középső folyosó a barlang főhasadéka, mely kb. 40 méter hosszan hatol be a hegy belsejébe. A főhasadék a bejárat közelében a legtágasabb, befelé egyre szűkül, de a belsőbb részeken is kényelmesen végig lehet sétálni benne. A folyosó legvégén meglepő magasságba felnyúló, 10–12 méter magas kürtő alján találjuk magunkat. Falain sok helyen figyelhetjük meg a mészkő oldásos formakincsét: a kisebb-nagyobb repedések által tagolt kőzetet, valamint a víz oldó hatása révén legömbölyített felszíneket, melyeket helyenként vékony, finoman csipkézett cseppkőbekérgezés borít. A folyosó sötét szakaszán ritka jelenségnek lehetünk tanúi: a falon vastagon burjánzanak a felszínről bekúszó gyökerek, melyek a barlangban található nedvességből éltetik a felszínen növő fákat. Igazi felfedezni való, izgalmas kis barlang. Biztonságos bejárásához mindenképpen szükségünk lesz egy jó lámpára!”
A barlangban ne feledjük, mindent a szemnek, semmit a kéznek!
A Csákvári-barlang pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
