Részlet a Csengő-hegy földtani alapszelvényéből
A Dél-Dunántúl lankás dombvidéki tájaiból kiemelkedő Mecsek hazánk földtanilag egyik legösszetettebb és legbonyolultabb felépítésű hegysége. A nyugati területeken inkább a perm és a triász folyóvízi–tavi, valamint sekélytengeri törmelékes és karbonátos üledékes kőzetek a meghatározóak, míg keleten a jura és a kréta időszaki, mélyebb tengeri kifejlődésű karbonátos kőzetek és a vulkanitok a jellemzőek. Ha ezeket a változatos kőzetformációkat tanulmányozni akarjuk a felszínen, akkor olyan könnyen megközelíthető és tanulmányozható természetes vagy mesterséges feltárásokat (pl. völgyek oldalai, bányafalak, útbevágások) kell keresnünk, ahol az adott képződmények reprezentatív formában érhetők tetten. Írásunkban a Mecsek izgalmas, több száz millió éves földtani fejlődéstörténetének egy olyan „lapjára” pillantunk rá, amikor mélytengeri karbonátos és kovás üledékek rakódtak le. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Zobákpuszta és Kisújbánya között félúton, nem messze Püspökszentlászlótól emelkedik a 489 m magas Csengő-hegy. Az erdőkkel fedett hegy nyugati oldalában halad a Zobákpusztát és Kisújbányát összekötő keskeny, aszfaltozott hegyi út, melynek legészakibb hajtűkanyarjának mesterséges bevágása egyben egy védett földtani alapszelvény is. Az itt található szelvény kb. 130 m hosszan és kb. 50 m vastagságban tárja fel a területet felépítő középső- és késő-jura (kb. 165–150 millió éves), jól rétegzett, tektonikusan kibillent mélytengeri üledékes rétegsort (a formációk hivatalos neveivel nem terhelnénk olvasóinkat). Az itt tanulmányozható üledékes kőzetek közül a mészmárgát, a kovás mészmárgát, a mészkövet, a kovás mészkövet és a radiolaritot kell kiemelnünk. A nagy kérdés viszont az, hogy milyen ősföldrajzi (paleogeográfiai) és üledékképződési (szedimentációs) viszonyok között rakódott le az itt feltáruló rétegsor? A megértéséhez vissza kell „kicsit” mennünk az időben és megérteni azt, hogy a területet hordozó lemeztöredék milyen térbeli fejlődési utat járt be a lemeztektonika „futószalagján”.
Írásunkat a már jól „megszokott” kijelentésünkkel kell folytatnunk: a most ismertetésre kerülő jura időszaki rétegsor nem a mai földrajzi helyén rakódott le. A Mecseket hordozó lemeztöredék (Tiszai-főegység) ugyanis a mezozóikum (középidő) elején Eurázsia déli peremén, a Tethys elnevezésű ősi óceán (üledékgyűjtő) északi zónájában helyezkedett el, több ezer kilométerre jelenlegi helyétől. A Mecseki-egység leválása Eurázsiáról már a triász végén megkezdődött a Pennini-óceán kinyílása miatt, melynek egy igen intenzív szakasza esett a szóban forgó Csengő-hegyi rétegsor lerakódásának idejére. Az óceán kimélyülése miatt a szárazföld felöli törmelékbeáramlás lényegesen lecsökkent, s a pelágikus (nyíltvízi) agyagos, meszes és kovás iszapok lerakódása vált jellemzővé az óceán nagyobb mélységeiben. Ezzel párhuzamosan csökkent az üledéklerakódás sebessége (ezzel együtt a lerakódó üledékek vastagsága) is, amelyet szakmai kifejezéssel kondenzált szedimentációnak nevezünk. A leülepedő üledékek típusa nagyban függött attól, hogy a jura óceánban éppen aktuálisan milyen mélységben helyezkedett el az ún. CCD, azaz a karbonát kompenzációs szint. A CCD alatt meszes üledék már nem tud lerakódni, hisz az feloldódik az óceán vizében, ezért ezen szint alatt már csak például kovás iszap lerakódása várható (a mai óceánokban a CCD kb. 4–5000 m mélységben helyezkedik el). Ennek a CCD egyensúlyi rendszernek a változása befolyásolta azt a Csengő-hegyi rétegsornál is a jura időszak végén, hogy a lerakódó iszap tartalmazott-e vagy éppen mennyi karbonátot tartalmazott.
A csatolt fotón, a geológuskalapács fejénél a kőzetben (Fonyászói Mészkő Formáció) élénkvörös színű, „porcelánhatású” kis lencse látható, amely nem más, mint a radiolarit (tűzkő) elnevezésű mélytengeri kovaüledék. Ez az egykori tengerekben élt, majd elpusztult kovavázú élőlények (pl. Radiolária elnevezésű egysejtűek) vázelemeinek feloldódása és újra kicsapódása révén alakul ki, a fent nevezett CCD alatt. Ezek a radiolarit-betelepülések jelzik egyértelműen azt, hogy a rétegsor mélytengeri eredetű. Itt jegyeznénk meg, hogy a vöröses színárnyalat az üledékes kőzetsorozatban a feloxidált vas jelenlétét jelzi, amelyből pedig arra következtethetünk, hogy az üledékképződési környezetben, a több ezer méteres vízmélységben oxigéndús mélytengeri áramlatok működtek.
A látványos védett földtani feltárás tanulmányozása közben ne feledjük: „Mindent a szemnek, semmit a geológuskalapácsnak!” – még akkor is, ha bizonyos rétegei ammoniteszeket tartalmaznak!
A feltárás pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
