Az Aszófői Dolomit alapszelvénye a 71. sz. út bevágásában
A Balaton-felvidék területét döntő részben triász időszaki üledékes kőzetek építik fel, de foltokban idősebb magmás, üledékes és metamorf kőzetek is képviseltetik magukat. Ezen földtani képződmények legtöbbikének a felszínen található egy ún. alapszelvénye, ahol az adott korú és típusú kőzet a legtípusosabb kifejlődésben tanulmányozható. Így van ez a triász Aszófői Dolomit Formációval (régebben „sejtes dolomit”) is, melynek védett földtani alapszelvénye Aszófő és Örvényes települések között, a 71. sz. főút bevágásában tekinthető meg. Írásunkban ezzel foglalkozunk részletesebben. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A mai Balaton-felvidék területét hordozó lemeztöredék a középső-triász elején (anisusi korszak; kb. 245–240 millió éve) sekélytengeri környezetben helyezkedett el a Tethys partvidékén, természetesen nem a mai földrajzi helyén. A Dunántúli–középhegységi-egység ekkoriban valahol a trópusi éghajlati övezetben, több ezer kilométerre mai helyétől létezett, s csak évszázmilliók alatt vándorolt jelenlegi helyére, a lemeztektonikai folyamatok hatására. Az útbevágásban a fent nevezett formáció dolomit és dolomárga váltakozásából álló szakasza tanulmányozható, ahol két dolomitpad egy dolomárgapadot fog közre. A dolomit szürke, vékonyréteges (rétegvastagság: 10–25 cm), tömör és finomkristályos. A réteglapok felszíne hullámos, vékony agyagfilmmel borított. A kőzet az utólagos szerkezeti igénybevétel miatt harántrepedésekkel átjárt, gyakran breccsás szerkezetű. A dolomit alapanyaga eredetileg alga alapanyagú mésziszapként rakódott le egy kis energiájú, túlsós (hiperszalin), többé-kevésbé elzárt lagúnában, az árapályövben, ill. az alatt. A száraz (arid) és meleg klíma hatása alatt, az alacsonyabb vízállású időszakokban az árapályövi síkság mésziszapos üledékei korai dolomitosodáson estek át, már közvetlenül a leülepedés után. Ennek során a mésziszapot alkotó kalcitok kristályrácsába a kalcium helyett magnézium épült be, dolomitos összetételűvé változtatva az üledékanyagot. A magnézium feldúsulása a felsőbb vízrétegekben a kiváló gipsz és anhidrit hatására indulhatott meg, a Mg/Ca arány megnövekedésével. Az imént vázolt üledékképződési környezetre különféle üledékszerkezeti jegyek is utalnak. A fennebb említett lagúnát mészhomok-dombok választották el a nyílt tengertől.
A dolomitpadok között egy dolomárgapad helyezkedik el, amely nem más, mint magasabb agyagtartalmú dolomit. Ennek a színe szürkészöld, felfelé fokozatosan növekszik az agyagtartalma, közepén egy vékony dolomitbetelepüléssel. A nagyobb agyagtartalom az üledékgyűjtőben azt jelzi, hogy a közeli kontinens felől szárazföldi (terrigén) üledékszemcsék is besodródtak a lagúnába, s keveredtek el a meszes iszappal. Ezt a kutatók annak tulajdonítják, hogy a szárazföldön található sivatagok felől időszakos édesvízi áradások vize jutott be a lagúnába, méghozzá különféle csatornarendszereken keresztül, kőzetliszt- és agyagszemcsék kíséretében. Ásványtani szinten ezt kvarcok, földpátok és agyagásványok (montmorillonit, illit, szericit) jelzik a dolomit szövetében.
A feltárásban a formáció alatti (fekü) és feletti (fedő) képződmények nem figyelhetők meg. Az alapszelvény kőzetanyaga ősmaradványokban szegény. Ez azért lehetséges, mert az elzárt lagúna vize alapvetően nem kedvezett a tengeri élőlényeknek, bár töredékes bioklasztok (kagylóhéj töredékek), valamint bioturbációs nyomok, ill. koprolitok (fosszilis fekália) néhol megjelennek a rétegsorban. Az ősmaradványok ritkaságához az eredeti mésziszap korai átdolomitosodása is hozzájárult. A kőzetszövetben kb. 0,15 mm-es átlagos méretű intraklasztok is előfordulnak.
A feltárás védett, kalapácsunkat ne, fényképezőnket viszont annál inkább használjuk. Az erős forgalom miatt az alapszelvényt fokozott óvatossággal közelítsük meg!
Az alapszelvény pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
