Az imolai Ördöglyuk-víznyelő, a Bretkai Formáció alapszelvényével
Észak-Magyarországon, a Putnoki-dombság területén, a róla elnevezett vízfolyás mentén fekszik a szép nevű Imola település (jelentése: „hínár, mocsár”). A 100 fő alatti lakossággal rendelkező község határában a régészek kora Árpád-kori vasművesség nyomait, s egy vasolvasztó kohó maradványait tárták fel. A 18. századi, festett fakazettás mennyezettel rendelkező református templomon, a régi parasztházakon és a romlatlan falusi csenden kívül Imola egy igen különleges földtudományi értéket is rejteget, amelyet jelen írásunk keretein belül ismertetünk. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Imolától északnyugatra, az Imola-patak folyásával szemben haladva kb. 3 km-t, a Tóberke-völgyben érjük el az Ördöglyuk-víznyelő (Tóberke-víznyelő) sötéten ásító száját. A Putnoki-dombság ezen részének alaphegységi kőzeteit triász karbonátos kőzetek építik fel, amelyekre jelentős üledékhézag (hiátus) után oligocén, valamint miocén/pliocén üledékek települnek. Ezek közül kiemelendő a késő-oligocén Szécsényi Slír Formáció, a késő-miocén (pannóniai) Edelényi Tarkaagyag Formáció, valamint a Borsodi Kavics Formáció. A döntően törmelékes üledékes formációk között kakukktojásnak számít a kora-miocén Bretkai Formáció, melynek földtani alapszelvénye a cikk témáját is szolgáltató Ördög-lyuknál tanulmányozható. A továbbiakban ezzel foglalkozunk részletesebben.
Nem véletlenül található az Ördög-lyuk sziklafalánál víznyelő, hisz itt bukkan csak ki a térségben a jól karsztosodó Bretkai Formáció, amely a vízfogó üledékeken lefolyást találó csapadékvizeket azonnal a mélybe vezeti. Vajon mikor és milyen ősföldrajzi környezetben rakódott le a formáció rétegsora? A miocén földtörténeti kor elején, kb. 22 millió évvel ezelőtt a területet egy normális sótartalmú, meleg sekélytenger vize borította el. A parthoz viszonylag közel, de a meredek sziklás partoktól távolabb, az egykori hullámbázis felett rakódott le a sárgásbarna–szürkéssárga színű, vastagpados kifejlődésű, döntően mikrobreccsából és mikrokonglomerátumból álló összlet. A szögletes és lekerekített kőzetszemcsék 75–90%-át többé-kevésbé koptatott triász mészkő- és dolomittörmelék alkotja. A fentmaradó 10–25% szemcse nem karbonátos kőzettörmelékből (például fillit, kvarcit, földpát, kvarc), valamint ősmaradványok összetört vázaiból (bioklasztokból, például foraminiferák, vörösalgák, kagylók) épül fel. A szemcsék átlagos mérete 0,3–0,5 mm, amelyeket korai diagenetikus pátit cementálja.
A formáció 10,5 m vastag szelvénye éles eróziós diszkordanciával települ a fekü középső-triász Steinalmi Mészkő Formációra. A formáció karsztosodott, oldási és eróziós nyomokat is tartalmazó rétegsorát szintén éles diszkordancia felület zárja le, tetejére áthalmozott Szécsényi Slír települ, amely a negyedidőszakban került rá a formációra, az eróziós folyamatoknak köszönhetően.
Az Ördög-lyuknál nem csak a vidéken kis felszíni elterjedésben nyomozható Bretkai Formáció rétegsora tanulmányozható, hanem érdekes az alatta tátongó időszakosan aktív víznyelőbarlang kialakulása is. A 268 m-es tengerszint feletti magasságban nyíló barlang felső szakaszai a fent bemutatott Bretkai Formációban, míg a mélyebben lévő járatai eocén konglomerátumban és a Steinalmi Mészkőben haladnak. A barlang kialakulását nem csak a szénsavas víz oldó hatása (korrózió) segítette, hanem a mélybe fejeződő vizekkel együtt szállítódó, a miocén–pliocén üledéktakaróból származó kvarckavicsok koptató (korráziós) hatása is. Az 53,3 m hosszú, 30 m-es mélységű Ördög-lyuk létrejöttét a kőzetben haladó törésvonalak is segítették. Az oldásos formakincset hullámkagylók, mennyezeti csatornák és gömbüstök képviselik. A víznyelőbarlang cseppkövekben szegény, néhány függőcseppkő és cseppkőbekérgezés jelenti a karbonátos kicsapódásos formakincset. Helyenként vas- és mangántartalmú bekérgezés is megfigyelhető a falakon.
A víznyelőt Jakucs László kezdte el kutatni 1954-ben, de nem járt sikerrel. 1960 tavaszán Dénes György és csapata tárta fel a barlang első szakaszát, a végponti tovább haladást egy „kavicsdugó” akadályozta meg. A fluoreszceines vízfestés ekkor sem – akár Jakucsnál – járt sikerrel, de a későbbiekben sem. Valószínűsíthető, hogy az itt elnyelődő csapadékvizek a mélykarsztot táplálják és valahol a Jósva-forrás vidékén bukkannak a felszínre.
Az időszakosan jelentős mennyiségű, a nemkarsztos neogén térszínről származó csapadékvizet elnyelő objektum megkülönböztetett védelmet élvez. Védelme nem csak a földtani alapszelvény miatt fontos, hanem azért is, mert az itt elnyelődő vizek közvetlenül a karsztba jutnak, ezért tisztaságuk megőrzése alapvető feladat. A víznyelőbarlang csak engedély birtokában, megfelelő szakképzettséggel és felszereléssel járható.
Az imolai Ördög-lyuk pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
