A villányi Templom-hegyi kőfejtő látképe
A Dél-Dunántúl vidékéből markánsan emelkedik ki a Villányi-hegység vonulata. A lankáin termő szőlők adják azoknak a nedűknek az alapanyagát, amelyeket többek között a villányi pincesoron kóstolhatunk meg. Leszögezhetjük, hogy Villány nevét meghallva tíz magyar emberből kilencnek a bor fog kapásból az eszébe jutni. De mi van azzal az egy emberrel, aki geoturistaként érkezik meg a bor fővárosába? Nem is kérdés: a Templom-hegy napjainkra már védett kőfejtője felé veszi az irányt, hogy tanulmányozza a hegység legteljesebb triász és jura rétegsorát feltáró „földtani paradicsomát”. Írásunkban mi is ezt tesszük. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A Villányi-hegységet a földtörténeti mezozóikumban (középidőben) képződött tengeri eredetű üledékes kőzetek építik fel. Ezek főleg triász, jura és kréta időszaki, döntően karbonátos kőzetek (főleg mészkő, alárendelten dolomit), amelyek a képződésük utáni földtörténeti korokban pikkelyekbe rendeződtek. Ezek az egymásra torlódott, meredeken dőlő kőzettestek „lógnak” ki a környék fiatalabb (pl. miocén) üledékekkel borított térszíneiből, s alkotják a Villányi-hegység látványos vonulatát (a hegység legmagasabb pontja a 442 m magas Szársomlyó, amellyel már több korábbi írásunkban is foglalkoztunk). A hegység keleti végén emelkedő Villányi-pikkelybe mélyül a fent említett Templom-hegy felhagyott kőfejtője is, amely a területet vizsgáló földtudományi szakemberek egyik klasszikus lelőhelyének számít (1989 óta védett). Az Ammonitesz tanösvény által bemutatott, s az állítólag már a rómaiak által is művelt kőfejtő udvarán sétálva kb. 80 millió év földtörténete és rétegsora elevenedik meg, „kalapálható” kőzetek formájában. De melyek is pontosan?
A vasúti megállóhely felől kezdve a geosétát, a kőfejtő legmélyebb kis udvarában bukkannak elő a legidősebb (kb. 240 millió éves) földtani képződmények, amelyek dél felé meredeken dőlő középső-triász sekélytengeri dolomitok (szép szakmai nevén: Csukmai Formáció Templomhegyi Dolomit Tagozat). Innen a felsőbb kőfejtőszint felé haladva a sekélytengeri képződményeket folyóvízi–tavi (azaz szárazföldi) aleurolit és kavicsos homokkő váltja fel (Mészhegyi Formáció). Ennek a kora már késő-triász. Ezzel a bemutatott rétegsorral zárul a triász, amely itt a Villányi-hegységben (a Mecsekkel ellentétben) kis vastagságú és üledékhézagokkal (hiátusokkal) tagolt. Ennek az oka, hogy a mai Villányi-hegységet hordozó lemeztöredék (az ún. Villány–Bihari-egység) a Tethys-óceán északi peremén „küszöbhelyzetben” volt a triászban, s emiatt rajta sem jelentős lepusztulás, sem jelentős üledékfelhalmozódás nem történt. A triász szárazföldi–sekélytengeri rétegsorra már jura képződmények települnek, amely földtörténeti időszakban már jelentősebb volt az üledékfelhalmozódás. A kora-jurát a Somssichhegyi Mészkő Formáció képviseli egy üledékhézag után, melynek a kavicsos homokkő anyagú bázisrétegei után crinoideás mészkő következik (jelentős brachiopoda tartalommal), a legfelső rétegeiben nagy mennyiségű ammonitesszel. Az egyik nemzetség a tudományos nevét Villány településről kapta (Villania).
A jura későbbi szakaszaiban a terület fokozatos süllyedése miatt a mai Villányi-hegység vidéke egyre mélyebb szedimentációs környezetbe került, de még mindig tengeralatti hátságként „üzemelt”. Innen a tengeri áramlatok a finomabb szemcséjű üledékeket lesodorták, s csak a nagyobb méretű, mikrobák által bekérgezett ősmaradványok (pl. ammoniteszek, belemniteszek) tudtak megmaradni a keményfelszínen. Az üledékszünetekkel tagolt középső-jura mészkövek közül a Villányi Mészkő Formáció emelendő ki, amely a legendás „ammonitesz temetőt” is tartalmazza. A pár cm vastag homokos mészkőre egy szintén pár cm-es vasooidos mészkő következik, melyre jön a kb. 30 cm vastagságú sztromatolitos, ammoniteszes pad. A szakemberek ebből a rétegből több mint 150 ammonitesz faj jelenlétét igazolták! A több száz méteres tengermélységben lerakódó mészkőlencsék azért ilyen vékonyak, mert az üledékképződés rendkívül lassú volt (ezt szakkifejezéssel úgy mondjuk, hogy kondenzált volt a szedimentáció).
A Villányi Mészkő Formáció lerakódása után már valódi mélytengeri mészkövek képződtek, amelyek az előzőekhez képest jóval nagyobb rétegvastagságúak. Ez a késő-jura korú Szársomlyói Mészkő Formáció volt annak idején a bányászat fő tárgya is. Ennek délies irányú, meredek dőlésű rétegei a kőfejtő keleti elvégződésénél és a déli falában tárulnak fel. A jól elváló réteglapok mentén feltolódásra utaló csúszási barázdák látszanak, amelyek létrejötte a fent említett felpikkelyeződéshez köthető. A mészkő jellegzetes ősmaradványai a plankton foraminiferák, kovavázú radioláriák, valamint a crinoideák apró váztöredékei. A Templom-hegyi kőfejtő további érdekessége az a karsztos oldódással létrejött, s később karbonátos anyaggal kitöltődött hasadék, amelyben pleisztocén (jégkorszaki) kisemlősök csontjaiból összecementálódott csontbreccsa alakult ki. Ez a lelőhely a kora-pleisztocén villányi emeletének típusszelvénye.
A védett kőfejtőben ne feledjük az ősi mondást: „mindent a szemnek, semmit a geológuskalapácsnak”! A kőfejtő feletti kilátóból beláthatjuk az egész vidéket, a néhai külfejtéssel egyetemben. Na jó, ezek után azért igyunk egy pohár bort is!
A kőfejtő pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
