A Nivegy-völgy márgamedencéjében

A Balaton északi partján, Zánkánál szintén észak felé letérve dimbes-dombos tájra téved az utazó. A szőlőkkel és présházakkal, valamint a tetejükön erdőkkel tarkított hegyek között apró medencék, benne szintén apró falvacskák bújnak meg. Tagyon, Szentantalfa, Balatoncsicsó, Szentjakabfa, Óbudavár – ezek a települések a Nivegy-völgyben sorakoznak, magukon viselve a balaton-felvidéki táj szinte minden jellegzetességét. Írásunkban arra keressük a választ, hogy az Árpád-kori falvak földrajzi helyének kiválasztását mennyiben segítette a terület földtani felépítése és fejlődéstörténete. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Balaton-felvidék földtani–szerkezetföldtani értelemben a Dunántúli-középhegységi-egység része, annak déli peremén helyezkedik el. Ez azt jelenti, hogy a térség triász rétegsorai azon a kőzetlemezen rakódtak le, amely például a Keszthelyi-hegységet, a Bakonyt, a Vértest, a Gerecsét, a Pilist vagy a Budai-hegységet is hordozta. Ez a lemeztöredék a mezozóikum (középidő) elején a Tethys elnevezésű ősi óceán nyugati, sekélytengerekkel övezett elvégződésénél helyezkedett el, Eurázsia és Afrika között, az afrikai kontinens északi peremén. Ez a történet természetesen nem a mai földrajzi helyén, hanem valahol az Egyenlítő és a Ráktérítő között, a trópusi övezetben játszódott le. Ebben a tektonikai, éghajlati és csillagászati okok miatt váltakozó mélységű víztömegben rakódtak le a cikk következő fejezetében ismertetésre kerülő rétegsorok is.
A mai Balaton-felvidék területét hordozó lemeztöredéken a késő-triász elején (karni korszak) tenger alatti karbonátplatformok terültek el, amelyek között változó mélységű medencék húzódtak. A platformok (selfek) felett 200 m-nél sekélyebb, jól mozgatott és átvilágított trópusi tengervíz hullámzott, gazdag élővilággal, amelyek hatalmas mennyiségű mésziszapot termeltek. A selfek közötti mélyebb medencékben eközben a platformokról származó finom mésziszap halmozódott át, amelyből egy világosszürke színű, gumós, pados, márgaközökkel tagolt, helyenként tűzköves karbonátos rétegsor alakult ki. A Füredi Mészkő Formáció névre hallgató összlet években kifejezett kora 235–230 millió év. A késő-triász következő szakaszában (kora-karni vége, 230–225 millió év) a Balaton-felvidék szinte teljes területe a sekélytengeri karbonátplatformok közötti tengermedencévé változott. A klíma csapadékosabbá (humidabbá) válásával felerősödött a szárazföldi mállás, s a kontinensek felől a vízfolyások hatalmas mennyiségű finomszemű terrigén törmeléket szállítottak be a tengerekbe. A több száz méter vastag, sötétszürke színű márgás összletet a szakemberek Veszprémi Márga Formációnak nevezték el. A márga az agyag és aleurit szemcseméretű törmelékes üledékek, valamint a biogén karbonátos iszap egyidejű lerakódásával jött létre. A márgás rétegsort egy 10–20 m-es vastagságú gumós, tűzköves mészkő osztja ketté (Nosztori Mészkő Tagozat). Vajon mi köze lehet a Nivegy-völgy domborzatának az imént ismertetett triász rétegsorokhoz?
A Nivegy-völgy térségének földtani és domborzati térképét fürkészve észrevehetjük azt, hogy a keményebb és ellenállóbb mészkőből, tűzköves mészkőből és dolomitból álló területeken emelkednek a hegyek, míg a márgás, agyag- és mészmárgás térszínek az alacsonyabb térszíneket (pl. medencék, széles talpú völgyek) hordozzák. Ennek oka, hogy az északnyugati dőléssel jellemezhető triász formációk változatos rétegsorokból épülnek fel, melynek „főszereplői” a Füredi Mészkő, a Veszprémi Márga és az őt tagoló Nosztori Mészkő. A kemény mészkőrétegek között több kilométer széles sávban, s több száz méteres vastagságban egy márgás, a mészkőnél puhább és jobban pusztuló övezet húzódik. Ebben a márgaösszletben alakultak ki a Balaton-felvidék középső és keleti részének márgamedencéi, amelyben például a Nivegy-völgy kicsiny falvai is fekszenek. A márgában a negyedidőszak során a vízfolyások bevágódása sokkal erőteljesebb volt, hisz a patakok ősei sokkal könnyebben el tudták szállítani a puhább kőzetek málladékát. A lejtők gravitáció által hajtott lepusztulása is gyorsabban ment végbe a puha agyagos kőzeteken, mint a kemény mészkőrétegek esetében. A válogató lepusztítás (szelektív denudáció) hatására formálódtak ki az enyhén hullámos felületű medencék, széles, vizenyős völgytalpakkal. A kis medencéket a negyedidőszak során lösz, löszszerű üledékek és lejtőüledékek bélelték ki.
A morfológia tehát árulkodik a Nivegy-völgy szemlélése közben, hisz a kőzetminőség-különbségek kihangsúlyozódtak a felszín lepusztulása során. A puhább kőzetek jobban, míg a keményebbek kevésbé gyorsan pusztultak le az idők folyamán. Ebbe a „kiformált” tájba telepedett bele az ember, s hozta létre közösségeit. A szélvédett, viszonylag sík talpú medencékbe épültek bele a falvak, amelyek körül szántóföldeket és legelőket alakítottak ki. A vizenyősebb völgytalpakon kaszálók, a vízfolyások mentén halászóhelyek jöttek létre. A keményebb kőzetekből álló kiemelkedések lankásabb oldalai szőlőkkel és gyümölcsösökkel népesültek be, míg a meredek lejtőjű területeken megmaradtak az erdőségek. Az ember a tájjal harmóniát alakított ki. Erre kiváló példák a Nivegy-völgy kicsiny falvai is, Tagyon, Szentantalfa, Balatoncsicsó, Szentjakabfa és Óbudavár.

A Nivegy-völgy pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt