A Szarvas-kő egy részlete az ereszekkel
Magyarország északi határvidéke mentén, a Mátra és a Bükk hegységektől északra húzódik az erdőkkel borított, változatos morfológiájú, a hazai szakemberek által is kevésbé ismert és kutatott Vajdavár-hegység. A dombsági és alacsony középhegységi jellegű táj fő felépítő kőzete a kora-miocén Pétervásárai Homokkő Formáció. A változó cementáltsági viszonyok miatt az összlet különböző részei eltérő módon állnak ellen a lepusztulási folyamatoknak. Emiatt a Vajdavár-hegység homokköves területén rendkívül változatos formakincs alakulhatott ki: gomba alakú sziklák, padok és párkányok, különféle alakú konkréciók, mederlépcsők, szurdokok és kisebb sziklaereszek váltogatják egymást. A felsorolt formák nagy része a földtudományi (földtani, felszínalaktani, víztani/vízföldtani, talajtani), valamint a tájképi értékek közé sorolható, védelmük, megőrzésük és bemutatásuk fontos feladat. Így van ez a Leleszi-völgyben is, ahol írásunkban a Szarvas-kő fenséges homokkőormát tanulmányozzuk. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A közel észak–déli csapású Leleszi-völgy a Vajdavár-hegység (vagy közismertebb nevén: Pétervásárai-dombság) központi részén helyezkedik el, s a Nagy–völgyi-patak vízgyűjtőjét képezi. A völgyrendszer rendkívül tagolt, s számtalan helyen feltárul a terület alapkőzetét alkotó Pétervásárai Homokkő Formáció. A miocén földtörténeti kor elején (eggenburgi korszak; kb. 23–19 millió éve) képződött, több száz méteres vastagságú üledékes összlet döntően finom- és durvaszemcsés homokkőből áll, amely az egykoron itt hullámzó Paratethys partmenti–sekélytengeri zónájában rakódott le. A formációt a felszínen általában sárga, szürkésfehér vagy zöldesszürke színű, karbonátos kötőanyagú, különféle mértékben cementált keresztrétegzett homokkő alkotja, konglomerátum-betelepülésekkel. A Pétervásárai Homokkővel fedett területeken szembeötlő a változatos és látványos formakincs, melynek létrejötte a homokkövek eltérő cementáltságával, és az ehhez kapcsolódó mállási folyamatokkal van összefüggésben.
A Leleszi-völgy középső részén, annak keleti oldalában emelkedik a Szarvas-kő merész homokkő sziklaorma. A vetők mentén különálló „bástyákra” tagolódó, hatalmas kiterjedésű és látványos homokkőfelszín a legnagyobb ilyen forma a Nagy–völgyi-patak vízgyűjtője mentén. Az általános kibillenési irányoknak megfelelően a Szarvas-kő dél felé néző, különböző mértékben cementált üledékes rétegein alakultak ki a leglátványosabb földtudományi értékek. Ezek közül legfontosabbak a falak síkjába bemélyülő ereszek, amelyek közül a legtöbb mérete meghaladja a 2 m-t. A Szarvas-kő tömbjében már régóta ismeretesek barlangok: ilyen a hegy déli oldalában található Szarvas–kői-kőlyuk, Szarvas–kői-üreg, valamint a Szarvas–kői-eresz is. A terepbejárások során viszont e sorok írója több, eddig még ismeretlen üreget „fedezett fel” a hegy ormának sziklái között. A Szarvas-kő déli oldalában, 360 méteres tengerszint feletti magasságban, nehezen megközelíthető helyen egy nagyobb beöblösödés hívja fel magára a figyelmet, amelynek a Galagonya-eresz nevet adtuk. Kialakításában a nyomáscsökkenés miatt repedezett kőzet szelektív lepusztulása játszott fő szerepet, amelyet még más folyamatok (pl. szél, árnyék- és biológiai mállás) tovább formálhattak. A 12 m széles eresz legnagyobb magassága 4 m, legnagyobb mélysége pedig 2,8 m. A Szarvas-kő homokkőormokkal tarkított déli részén, csak kötéltechnikával megközelíthető helyen található a Csipke-eresz. Az 5 m széles képződmény legnagyobb magassága 3 m, legnagyobb mélysége pedig 2,5 m. Az olvasottak után feltehetjük a nagy kérdést: de vajon milyen kőzettani okai vannak, hogy a homokköves összletben helyről-helyre változnak a cementáltsági viszonyok és azzal összefüggésben a formakincs?
A homokos összlet betemetődésével annak idején megindult annak kőzetté válása vagy idegen kifejezéssel diagenezise. A homokkőben lezajló fizikai/kémiai folyamatok közben a korábban az üledékekbe ágyazódó fosszíliák karbonátos héjai feloldódtak, s az így kialakuló meszes oldatok átjárták az eredetileg porózus homokot/homokkövet. Bizonyos kitüntetett pontok körül, bonyolult geokémiai folyamatok hatására megkezdődött a kalcit kikristályosodása a pórusoldatokból, amely körkörösen vagy rétegszerűen növekedve mintegy „összetapasztotta”, összecementálta a szemcséket a homokkőtestben. Így hosszú idő alatt a lazább homokkőösszlet belsejében keményebb, különféle alakú és méretű karbonátos konkréciók jöttek létre, amelyeket napjainkban az erózió hámoz ki a lazább kőzetek „fogságából”. Ez az oka annak, hogy a könnyen pusztuló homokos üledékekből bizarr sziklaszobrokként formálódtak ki a jobban cementált egységek. A homokköves összlet felszínén helyenként jól megfigyelhető egy pár mm vastag ún. mállási kéreg is, amely jóval sötétebb a homokkő eredeti, sárgás színénél. A kéreg a homokkő mállásának hatására, az abból kioldódó és újra kicsapódó kalcitból és gipszből jön létre. Jellegzetes sötét színét a gipszkristályokba ágyazott szennyező szemcséknek köszönheti.
Az egyébként szép kilátást adó Szarvas-kő orma a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő Tarnavidéki Tájvédelmi Körzethez tartozik. Turistautak nem vezetnek fel rá, ezért bejárása engedélyhez kötött. Az eldugott sziklaormok tetején védett madarak fészkelnek, a talajszerű kezdeményeknek nevezhető földes kopárokon pedig védett növények tenyésznek.
A térségben érdemes még megnézni a Pes-kő gombaszikláját, valamint a Nagy-kő irdatlan ormát is.
A Szarvas-kő pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
