Beomlott bányavágatok felszíni süppedései a Szilvás-kő oldalában
Salgótarján térsége, a Karancs és a Medves kies vidéke bővelkedik földtudományi, bányászattörténeti és tájképi értékekben, amelyekről már több korábbi cikkünkben is megemlékeztünk. A térség geoturisztikai értékei felett őrködő Novohrad–Nógrád UNESCO Globális Geopark egyik legkülönlegesebb földtudományi értéke a Rónabánya felett emelkedő Szilvás-kő. Az ott kibukkanó bagós szénről, valamint a „mágneses szikláról” ugyan korábban már szóltunk, de a hegy többi geo-látnivalója is „megér egy misét”. Jelen folytasásos cikkünkben a hegy bazaltos feltárásairól, valamint a szénbányászathoz köthető (antropogén) formakincséről értekezünk. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Rónabánya szűkebb-tágabb környezetét döntően oligocén és miocén tengeri törmelékes üledékes kőzetek (például homokkő, márga, slír) építik fel. Ezek közül a Szilvás-kő alatt a legidősebb a miocén kor elején, az eggenburgi korszakban (23–19 millió éve) lerakódott sekélytengeri homokkő, amely a Pétervásárai Formáció (korábban „glaukonitos homokkő”) névre hallgat. A Pétervásárai Formáció erózió által lepusztított felszínére diszkordánsan, azaz üledékhézaggal települ a szintén kora miocén (ottnangi–kárpáti, 17 millió éves) Tihaméri Riolit Lapillitufa Formáció, amely pusztító vulkánkitörések némának hitt, de annál beszédesebb tanúja. A horzsakőben gazdag savanyú piroklasztikus összletet az uralkodó színe alapján az egykori bányászok „fejírkőnek” nevezték, s tudták azt, hogy a barnakőszén mindig a riolittufa felett települ.
Az irtózatos erejű vulkánkitörések után már nem kellett földtani értelemben sok időnek eltelnie ahhoz, hogy meginduljon Salgótarján térségében annak a korábban csak „széntelepes összletnek” a lerakódása, amely a térséget kiemelte a 19. század közepétől az ismeretlenségből. Ekkoriban, a kora miocén ottnangi és kárpáti korszakában meleg-nedves szubtrópusi éghajlaton (18°C évi középhőmérséklet, 1200 mm csapadék) buja növényzet tenyészett a mocsaras öblözetekben, amelynek elpusztult és betemetett szerves anyagából, az idővel fokozódó hőmérséklet- és nyomásviszonyok között, oxigénmentes környezetben barnakőszén jött létre. A térségben a szénképződés háromszor ismétlődött meg; a felülről számozott telepek közül az I–II. telep tengerparti, csökkentsósvízi körülmények között (paralikus) halmozódott fel, míg az alsó, III. telep édesvízi mocsári (limnikus) viszonyokra utal. Utóbbi tények úgy értelmezhetők, hogy kezdetben édesvízi kőszénlápok alakultak ki a nógrádi területeken, majd a sós tengervíz lassú előrenyomulásával, az édes- és a sósvíz keveredésével csökkentsósvízi lagúnák jöttek létre, bennük szintén buja mocsári növényzettel. Hazánk területén csak az autochton (helyben képződött, nem áthalmozott) III. telep található meg, de valószínűleg a másik két telep is kifejlődött, csak a bazaltvulkanizmus előtti kiemelkedés, s nyomában az erózió lepusztította. A szenes összlet köztes meddőit szürke és zöldesszürke homok, homokkő, valamint szenes agyag és aleurit alkotja. A szakemberek a kőszéntelepeket rejtő rétegsort a Salgótarjáni Barnakőszén Formáció Kisterenyei Tagozatába sorolják be (kora 16–15 millió év).
Salgótarján szűkebb–tágabb környezetében, az úgynevezett Nógrád–Gömöri bazaltvidéken a bazaltos jellegű vulkanizmus a miocén legvégén indult, s a pliocénen át egészen a pleisztocénig tartott. A hat fázisban lezajlott vulkáni tevékenység 8 millió éve kezdődött (a mai szlovákiai területeken, a Cseres-hegység vidékén), s kisebb-nagyobb megszakításokkal pár százezer évvel ezelőtt ért véget. Ezen hosszú időszak alatt tufagyűrűkkel szegélyezett lávatavak, lávaárak és lávatakarók jöttek létre, amelyek későbbi lepusztulásával rendkívül változatos formakincs alakult ki.
Részlet Rónabánya egykori bányászkolóniájából
A Szilvás-kő DDK–ÉÉNy-i csapású, 1,3 km hosszú gerincének, hármas csúcsának (Nagy-Szilvás-kő: 628 m; Kis-Szilvás-kő: 615 m; Bagó-kő: 575 m) bazaltjai a vulkáni működés harmadik fázisában jöttek létre (3,8–2,2 millió éve). A tűzhányó-tevékenység freatomagmás, azaz heves robbanásos kitörésekkel indult, amelyek a mélyből feláramló izzó magma és a felszín alatti vizek heves kölcsönhatásaként alakultak ki. Ezen erupciók piroklasztikus (vulkáni törmelékes) kőzetanyagát tanulmányozhatjuk a Nagy-Szilvás-kő hasadékaiban hullámosan rétegzett por, hamu, lapilli és vulkáni bombák formájában. Később a kitörések energiája csökkent, inkább csak kisebb lávafolyások indultak meg a kráterből. A mai tetőszintet alkotó hármas kúp lávával kitöltött vulkáni csatornakitöltés-rendszerként (neck) értelmezhető, amelyet az eróziós folyamatok preparáltak ki a környező könnyebben pusztuló üledékes kőzetek tömegéből. Valószínű, hogy a Bagó-kő és a Kis-Szilvás-kő a Nagy-Szilvás-kő kürtőcsatornájából kiágazott parazitaágak elvégződései, amelyek a széntelep felett ágaznak ki a központi kürtőből. Ez onnan sejthető, hogy a hegy alatti szénbányászat során csak a Nagy-Szilvás-kő alatti bazalttal kitöltött központi kürtőt harántolták, a másik kettőt nem. Itt jegyezzük meg, hogy a bazaltos kőzeteket a szakemberek a Salgóvári Bazalt Formációba sorolják be.
A rövid földtörténeti vázlatból kitűnik, hogy a Szilvás-kő kialakulása közben két olyan fontos hasznosítható ásványi nyersanyag is keletkezett, amelyekre az emberiségnek szüksége volt: a barnakőszén és a bazalt. Emiatt sajnos a hegy tálcán kínálta magát, hogy az elmúlt évszázadban az ember megbolygassa évmilliók óta tartó álmát. Geoturisztikai szempontból viszont ez nem is olyan nagy baj! Járjuk be közösen a Szilvás-kő tanösvényének állomásait és tanulmányozzuk az évmilliók emlékeit!
A hajdani Gusztáv IV.-táró beomlott bejárata
Geotúránkat érdemes a Szilvás-kő tömbjétől északra elterülő, napjainkban Salgótarjánhoz tartozó, egykoron szebb napokat is megélt bányásztelepülésről, Rónabányáról kezdeni. A kicsiny, 70 épülettel rendelkező bányászkolóniát 1892 és 1894 között létesítették, előre megtervezett utcákkal és házsorokkal. A tanösvény első megállója annak a riolittufára települő széntelepnek a kibuvását mutatja be, amelyet a Szilvás-kő alatt bányásztak. A felszínre kibukkanó széntelep a levegőn feloxidálódott, a csapadékvizek kilúgozták, így már napjainkban egy bagót sem ér. A hegy alá befutó széntelep 5–5,5 m vastag és kettő padra oszlik. A felső, jó minőségű (12560–17950 kJ/kg), 2,0–2,5 m vastag padot 1912 és 1917 között fejtették, az alsó, 1,5–2,0 m vastag padot csak jóval később (1957–1968) bányászták le, mivel fűtőértéke rosszabb (8790–9630 kJ/kg) volt. A felső padot a Gusztáv-tárón, míg az alsót a Szilvás-kői-tárón keresztül fejtették, a kitermelt nyersanyagot kötélpályán szállították le Vízválasztóra. A hajdani Gusztáv IV.-táró beomlott bejáratát a tanösvény 2. sz. állomása mutatja be, egy kőhajításnyira a bagós széntelep kibukkanásától.
A hegy csúcsa felé iramodva, a jelzett tanösvény és turistaút útvonalán hamarosan lövészárokszerű bemélyedésekre lehetünk figyelmesek. Ezek nem háborús emlékek, hanem a 20–25 m-es mélységben futó beszakadt bányavágatok felszínig harapózó süllyedékei. A szénbányászat ütötte „sebhelyeket” most egy darabig, egészen pontosan a hegytető hasadék-rendszeréig elhagyjuk, s tovább sétálva megérkezünk a Szilvás-kőt alkotó bazaltok első jelentősebb feltárásához, a Bagó-kőhöz.
A Szilvás-kő további földtudományi értékeit cikkünk folytatásában mutatjuk be, a térképi ponttal együtt!
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
