A csata helyszíne Muhi határában
A magyar történelmet tanulók emlékezetébe jó néhány földrajzi nevet belevéstek egykori tanáraik. Gondoljunk csak Augsburgra, Mohácsra, Egerre vagy éppen Fehérvárra. A sok esetben nem éppen pozitívan csengő nevek közé tartozik Muhi is, ahol a magyar történelem egy sorsdöntő ütközete zajlott le. A tatárjárás egyik fontos csatája a mai Muhi település határában történt, ahol egy monumentális emlékmű emlékeztet a hajdani eseményre. Írásunkban a csata helyszínét mutatjuk be földtanos–földrajzos szemmel, illetve felelevenítjük az ott történt eseményeket is. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Muhi település és az egykori csata helyszíne a Sajó–Hernád-sík elnevezésű kistájon fekszik, amely a két nevezett folyó által kialakított hordalékkúpsíkság. A dél felé enyhén lejtő terület kis relatív reliefű hullámos, illetve enyhén hullámos felszínű, egyhangú síkság. A kistáj földtani képződményeit a Sajó és a Hernád által épített vastag pleisztocén folyóvízi üledékek határozzák meg, amelyek durva üledékei átmenet nélkül települnek a késő miocén (pannon) képződményekre. A lassan süllyedő területre (Sajótorkolati süllyedék) rakódó folyóvízi összletek alkotta hordalékkúp csúcsi részébe az Ős-Sajó–Hernád a würm közepén erőteljesen be is vágódott, helyenként teraszokat alakítva ki. A folyamat hatására így árvízmentes térszínek jöttek létre, utat engedve később a szél általi (eolikus) felszínfejlődésnek. A hordalékkúp anyaga dél felé finomodik, amelynek legelterjedtebb képződménye a kavics (ezt számos helyen bányásszák is a térségben), illetve a homok. A Sajó–Hernád árterén löszös-agyagos üledékek, illetve holocén öntésanyagok vannak a felszínen. Ezen a vizek járta hordalékkúpsíksági felszínen zajlott le a csata 1241-ben!
A csata lefolyását és történelmi hátterét a Hadtörténeti Intézet és Múzeum írása segítségével idézzük fel: „Miután Dzsingisz egyesítette a mongol nyelvű törzseket (1206), oly hatalmas birodalom született keleten, mely három évtized múlva már a Koreai-félszigettől egészen az orosz pusztákig terjedt, s Kijev eleste (1240. december 6.) után a mongol hódítás elérte Közép-Európát. Batu kán, a mongol seregek vezére három levélben is megadásra szólította fel IV. Béla magyar királyt, aki bár minden erejével az ellenállás megszervezésére törekedett, a magyar állam belpolitikai válsága miatt mindez nem bizonyult elégségesnek.
Az invázió 1241 kora tavaszán érte el a Magyar Királyságot. Március 12-én Tomaj Dénes nádor a Vereckei-hágónál csatát vesztett Batu ellen, s a mongolok benyomultak az országba. Béla Pestre hívta össze a királyi sereget és az ország nemeseit, s a magyar had megindult kelet felé. A tatárok nem bocsátkoztak harcba, mert Sibán, az előőrs parancsnoka rosszul mérte fel az erőviszonyokat, s úgy vélte, a magyar sereg erősebb. A mintegy 120 000 harcost számláló mongol haderőből ekkor még csak a Batu által vezetett fősereg tartózkodott az országban, megközelítőleg 60 000 katona. Ezzel szemben a magyar sereg létszáma nem lehetett több 30 000 főnél.
A tatár elősereg végül a Sajó bal, míg a magyar hadak a folyó jobb partján, Muhi falu közelében vertek tábort. A hadállások elfoglalása már önmagában jelentős előnyt biztosított a mongoloknak. Míg ugyanis a tatárok a Sajó partszakaszán húzódó magaslatok mentén szélesebb sávban álltak fel, addig a magyar sereg sík terepen, kis területre tömörülve alakította ki táborát. A rendkívül nehézkes belső közlekedés mellett a magyar sereg mozgásterét szűkítette, hogy a tábort szekerekkel vették körbe. Tamás spalatói főesperes krónikája szerint Batu találóan úgy jellemezte a magyarokat, mint „pásztor nélküli nyájat, kiket igen szűk akolban zártak el”.
Április 11-re virradó éjjel Csák Ugrin kalocsai érsek és Kálmán herceg még megakadályozták, hogy Sibán előőrse átkeljen a folyón, azonban míg a magyar táborban a vélt győzelmet ünnepelték, a tatár fősereg Batu és Szubotáj vezetésével két oldalról elözönlötte a Sajó jobb partját, s április 12 kora reggelén a tatár csapatok gyűrűje körbezárta a tábort. Valódi csatára lényegében nem került sor, a mongolok nyílzáport zúdítottak a magyar táborra, az onnan nagy nehezen kimenekülőket pedig legyilkolták.
Batu serege néhány nap alatt egészen a Dunáig menetelt, s közben a mongol hadak addig Moldvát dúló bal szárnya Kadán vezetésével benyomult Erdélybe, míg a lengyel területeken pusztító jobb szárny a Szepességen keresztül tört be az országba. 1242 januárjában átkeltek a Duna jegén, s lerohanták az ország nyugati területeit. Kadán kísérletet tett Béla foglyul ejtésére, s Spalatón át egészen Trau váráig üldözte a királyt, ahol végül az biztos menedékre lelt. 1242 márciusában végül váratlanul, de jól szervezetten kivonultak az országból.
A Muhinál elkövetett hadvezetési és stratégiai hibák hűen tükrözik a korabeli magyar állam és társadalom válságát. A királyi had alapját képező várszervezet bomlása felgyorsult, ugyanakkor a főúri magánhadseregek még nem képviseltek olyan erőt, amivel azt pótolni tudták volna. Mindezt fokozta az uralkodó és a vezető társadalmi rétegek közismerten feszült viszonya. Noha Béla megmenekült, a kormányzatot alkotó egyházi és világi méltóságok legtöbbje Muhinál lelte halálát, ami lehetetlenné tette a további ellenállás megszervezését.”
Muhi település határában, a 35. számú országút mellett egy mesterséges domb emelkedik, rajta 71 lándzsaszerű fakereszttel. A csata 750. évfordulójára elkészült monumentális kompozíció Vadász György, Váncza László és Kiss Sándor nevét dícséri. Az emlékmű szimbolikájáról a Természetjáró honlapja a következőt írja: „Ahhoz, hogy átéljük a bekerített magyar sereg által védett király helyzetét, be kell sétálnunk az emlékmű belsejébe. A szűk tér magasba nyúló, meredeken leszakadó, sötét falai ugyanolyan legyőzhetetlen akadályként tornyosulnak fölénk, mintha óriási túlerővel kerítene be minket az ellenség. Az elérhetetlenül a fejünk fölé tornyosuló menekülési útvonal tetején kör alakú nyílás tátong, melynek széléről a keresztek úgy magasodnak , mint a minket védve elesett, vagy halálra ítélt harcosok. Úgy tűnik, mintha a meredek, sötét sziklák szimbolizálta kilátástalan helyzetből nem lenne menekvés. Hátranézve aztán meglátjuk a keskeny folyosót és az apró kijáratot annak jelképeként, hogy a lángokban álló magyar táborból a hazafiak utolsó csepp vérüket adva, az ellenség figyelmét elterelve menekítették ki királyukat az első pillanattól vesztesre ítélt csatából. Amint áthaladtunk a „menekülési útvonal” alagútján, hirtelen kinyílik a tér. Visszapillantva a domb jelképes sírhalommá válik a dülöngélő keresztek által megidézett hősi halottakkal.
Az emlékmű fagerendákkal fedett sétálóútjai felülnézetből egy kocsikereket formáznak, felidézve a szekerek sokaságából felépített védelmi vonalat a magyar tábor körül. Az Alföld síkjából kiemelkedő mesterséges domb egy sírhalmot jelképez; a kilátástalanul, mégis hősiesen küzdő keresztény katonákat a rajta dülöngélő, névtelen keresztek szimbolizálják. Ezek egyikén 1992 óta szárnyas angyal óvja a Johannita Lovagrend azon tagjainak emlékét, akik szintén a csatában vesztették életüket – ebből napjainkra már csak egy részlet látható. A templomos lovagok külön keresztet állíttattak a jelképes sírhalmon. Egy másik kereszten Kiss Sándor szobrászművész Krisztus-torzóját láthatjuk szintén a kereszténység jelképeként. 2000. április 22-én emléktáblát állított a gödöllői premontrei perjelség és a Szent Norbert Gimnázium közössége a premontrei rend jótevőjének, Kálmán hercegnek, aki a csatában halálosan megsebesült, és nem sokkal az összecsapás után, 33 évesen belehalt sérüléseibe.
A domboldal aljából spirál alakban kapaszkodik az út az emlékmű tetejéig a dülöngélő keresztek mellett, végigvezetve a látogatókat az erejük fogytán levő, sorban eleső magyar harcosok között. A dombtetőn egy mély, sötét kráter szakad le a lábunk alatt. Az emlékmű közepének feketén tátongó, mély üregéből, mint a gyászos múltból emelkedik ki egy kettős kereszt a rá mért csapások ellenére hitében megingathatatlan keresztény Magyarország jelképeként. A keresztek és a közöttük álló lélekharang szintén Kiss Sándor munkája. Az emlékmű mélyét a külvilággal egy szűk alagút köti össze, nem csupán a király menekülési útvonalát szimbolizálva, hanem azt is, hogy a történelem viharaiból mindig megtaláljuk a kiutat.”
A csata emlékművének pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
