Részlet a Kis-Eged feltárásából
Eger és Noszvaj között, az Ostoros-patak bal partján szégyenlősen emelkedik ki a tájból a Kis-Eged 302 m magas csúcsa. A hegy délkeleti oldalába vágódik be a Noszvaj felé haladó országút, melynek mesterséges geológiai feltárásában nem mindennapi rétegsorral találkozhatunk. Szürkés és sárgás árnyalatokban játszó, vékonyan rétegzett, laminált agyagos képződmények tárulnak itt fel, amelyekből jó megtartású ősnövény- és halmaradványok preparálhatók ki. Vajon mikor és milyen ősföldrajzi környezetben rakódott le a Kis-Eged oldalában kibukkanó rétegsor? Írásunkban ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Mondanunk sem kell, hogy az itt feltáruló üledékes rétegsor nem a mai földrajzi helyén rakódott le, ugyanis a Bükköt hordozó kőzetlemez az oligocénben még jó pár száz, ill. ezer kilométerrel délnyugatabbra volt jelenlegi pozíciójától. Ekkor a mai Bükk a Paratethysnek nevezett üledékgyűjtő mélyebbvízi tengermedencéjében helyezkedett el, amelyben nagy vastagságú, döntően finomszemű törmelékes üledékes rétegsorok lerakódása zajlott. Itt jegyeznénk meg, hogy a Paratethys a földtörténeti mezozóikumban (középidőben) létező Tethys utódja volt, melynek lefűződése az oligocén kor elején (kb. 34–33 millió éve) történt meg, a mediterrán területek és az Európa északabbi részei között történt hegységképződések hatására. Ezen víztömegek kommunikációja egymással és a mediterrán tethys-i térséggel csak tengerszorosokon keresztül volt lehetséges, de időnként ezek elzáródásával megtörtént a medence teljes izolációja is. A mai Kárpát-medence területe a Bécsi-medencétől az Erdélyi-medencéig húzódó Középső-Paratethys része volt. A Paratethys vizével kitöltött bükki paleogén medencében kell keresnünk a feltárásban kibukkanó rétegsor történetének kezdetét is.
Az oligocén kor elején, annak kiscelli korszakában lerakódó formáció rétegeit a szakemberek a Tardi Agyag Formációba sorolják be. Jellemző kőzettípusa a sötétszürke, a felszínen sárgára málló, vékonylemezes szerkezetű, helyenként kemény, meszes–kovás cementációjú agyagos aleurit. Az eocén/oligocén határon képződő Budai Márga Formációból fokozatosan kifejlődő Tardi Agyag rétegsorát a szakemberek három szakaszra osztották fel. Ezek közül a felső, az ún. „halaspala” tárul fel a szóban forgó feltárásban, amelyet egy kb. 30–40 m-es vastagságú, fehéresszürke színű, kovásodott, levelesen hasadó laminit alkot, növény- és halmaradványokkal, kb. 5%-os karbonáttartalommal. A finoman laminált összletben mm-es vastagságú sötétszürke és fehér lemezkék váltakoznak, amelyek az egykori ősföldrajzi környezetről, ill. az abban bekövetkező ritmikus változásokról mesélnek szemlélőjének. A történetnek természetesen köze van a Paratethys „lelkivilágához” is!
A sötét színű lemezkék agyagos aleuritját kvarc, kaolinit, filloszilikátok és földpátok alkotják (csökkenő sorrendben), amelyekhez bakteriális eredetű pirit csatlakozik. Jellegzetes sötét színét a magas szervesanyag-tartalomtól (bitumen) kapja. Ezek a lemezkék egyértelműen euxin, azaz oxigénmentes (anoxikus) környezetet jeleznek a Paratethys vizében. Fentebb már említettük, hogy a Paratethys tengerszorosokon át volt csak nyitott (vagy éppen zárt) a világtenger felé. Ez okból kifolyólag víztömege rövidebb-hosszabb időszakokra, több ízben lefűződött a világtengerről, só- és oxigéntartalma rétegzetté vált. A tengeraljzatra a vertikális áramlások hiánya miatt oxigéndús víz nem tudott lejutni, ezért ott pangó, anoxikus, kén-hidrogénnel mérgezett közeg alakult ki. Az oxigénmentes aljzat miatt bentosz (fenéklakó) élőlények nem éltek a mélyben, ezért a frissen lerakódó, szervesanyagban gazdag kis laminákat nem tudták élettevékenységükkel elkeverni, azaz elmaradt a bioturbáció. Ezeket a beltengeri epizódokat képviselik a sötét színű, szervesanyagban és piritben gazdag laminák. A világosabb és meszesebb lemezkék teljes egészében mészvázú nannoplanktonok (törpeplanktonok) kokkolitjaiból állnak. A kokkolitok lebegő életmódot folytató tengeri algák apró (5–30 µm), kerekded mészlemezkéi, amelyeket nagyon finom méretű (0,25–1 µm) kalcitkristályok építenek fel. Ezek a vékony lemezkék akkor keletkeztek, amikor a tengerszorosokon át besodródó algák hirtelen robbanásszerű virágzásnak indultak a Paratethys vizében. Ez a jelenség csak néhányszor tíz évig tarthatott, amely során a kokkolitok milliárdjai kialakították a tengeraljzaton a vékony és meszes laminákból álló sorozatot. A bemutatott üledékképződési modell olyan ingadozó sótartalmú tengervízben zajlott le, ahol a vízmélység kb. 30 és 300 m között váltakozott. A csatolt fotón is látható vöröses elszíneződések a feltárásban utólagos mállási folyamatok hatására jöttek létre, alkotóik vas-oxid/hidroxid ásványok.
A látványos földtani feltárás szintén látványos és különleges ősmaradvány-együttest rejt. A régebben „halaspalának” is nevezett Tardi Agyag tengere élőlényekben szegény volt, hisz a stabil vízrétegzettség miatt kialakult anoxia hatására jóformán csak csontos halak népesítették be a felsőbb, oxigénben gazdagabb vízrétegeket. A halak elpusztulása után azok teteme akadály nélkül az aljzatra tudott süllyedni és betemetődni, hisz az anoxia miatt dögevők és iszaplakó élőlények nem éltek odalent. A jó megtartású halmaradványokat heringféléknek, fűrészes fogú sügéreknek, makrahalaknak és homoki angolnáknak határozták meg a kutatók. A Kis-Eged feltárása híres csodálatos és jó megtartású ősnövény maradványairól is. A paleotrópusi elemekből álló flóra kapcsán közel 10 ezer levél került elő a feltárásból, amelyet igencsak alaposan megvizsgáltak a szakemberek. Az örökzöld és lombhullató fajok közül megemlítendők a bükk- és platánfélék, valamint a babérfélék is. A levelek az egykori szárazföldi part közelségét jelzik.
A védett geológiai feltárásnál ismertetőtábla mutatja be a rétegsor felépítését. A kalapácsunkat ne használjuk a helyszínen, viszont az erős forgalom miatt az autókra figyeljük!
Az alapszelvény pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
