A Zirci-medence délkeleti peremén, az Öreg-Bakony kistáj területén fekszik Olaszfalu. A 12. században betelepült vallon mesteremberek után elnevezett település különösebb kulturális látnivalót nem, de földtudományit annál inkább rejt. A falucskától délre terül el az Eperjes- vagy Eperkés-hegy, amely egy 4,5 km-es tanösvény állomásain keresztül hívja földtörténeti időutazásra a geológia iránt fogékony látogatóit. Mindez azért lehetséges, mert a hegyen (kb. 1 km2) található természetes és mesterséges földtani feltárások a Bakony szinte teljes mezozós (középidei) rétegsorába és földtani fejlődéstörténetébe bepillantást engednek, igaz, kissé „hézagosan”. Eredjünk hát az Eperjes-hegy földtani titkainak nyomába, kalandra fel, irány a kövek világa!

A keleties irányba kibillent rétegsor legidősebb földtani képződményei a késő-triász idején képződött Dachsteini Mészkő Formációhoz tartoznak, amelyek kb. 210–205 millió évesek. Ekkor a Tethys elnevezésű ősi óceán nyugati elvégződésénél, Afrika északi peremén helyezkedett el a mai Bakony területe, amelyet 200 m-nél nem mélyebb trópusi sekélytenger borított (természetesen nem a mai földrajzi helyén). Ezeken a peremes selfeken (szakmai kifejezéssel karbonátplatformokon) rakódott le a fent nevezett vastag formáció is, amely az Eperjes-hegyen a Nagy-letakarítás déli részén tanulmányozható a legalaposabban. A szürkésfehér színű, ciklikus felépítésű, vastagpados vagy tömeges kifejlődésű mészkő a felszínre kerülve erősen karsztosodott. Ősmaradványai közül a Megalodus kagylónemzetség példányai, valamint a mészvázú egysejtűek emelendők ki.

A Nagy-letakarítás kutatóárkának részlete az Eperjes-hegyen

A Dachsteini Mészkőre már fiatalabb, jura időszaki kőzetek települnek, méghozzá a Kardosréti Mészkő Formáció kora-jura (kb. 206–202 millió éves) rétegei, amelyek hasonló környezetben, de már mélyebb vízben rakódtak le, mint triász társaik. A fehér, szürkésfehér, esetleg sárga vagy rózsaszínes árnyalatú kőzet ősmaradványokban szegény, jellemző képletei a 4–8 mm-es átmérőjű onkoidok. A Kardosréti Mészkő a Hosszú-árokban, valamint nagyobb tömbök formájában a Nagy-letakarításban tanulmányozható. A fent nevezett két formációban gyakoriak a bizonytalan rétegtani helyzetű, rózsaszínű vagy vöröses hasadék- és üregkitöltések is. Itt jegyeznénk meg, hogy az Eperjes-hegy rétegsora arra enged következtetni, hogy a terület egy relatíve kiemelt tenger alatti hátságon helyezkedett el mezozós (jura, kora-kréta) fejlődéstörténete során.
A kora-jura legvégén a Tethys oxigénszegény vízrétegeiben mangángumó jellegű mangán-oxid képződése zajlott (Úrkúti Mangán Formáció), amely a Kardosréti Mészkő üregeiben található, de csak fúrások tárták fel. A fent nevezett tenger alatti hátságot bizonyítja az is, hogy a hegyen a középső-jura mélyvízi gumós és lemezes mészkövek egyaránt hiányoznak. A középső-jura második felében a karbonátos mélyvízi üledékképződést kovás iszapok lerakódása váltotta fel. A kovavázú egysejtűek (Radioláriák) feloldódó, majd újra kicsapódó vázelemeiből kialakuló Lókúti Radiolarit Formáció a Hosszú-árok nyugati részének legmélyebb pontján bukkan elő (kora: kb. 165–160 millió év). A radiolarit felett a késő-jurát (kb. 156–153 millió év) képviselő vörös, gumós, agyagos Pálihálási Mészkő Formáció (ammonitico rosso) települ, amely már a vízmélység csökkenését jelzi. Ősmaradványai közül az ammoniteszek, a belemniteszek és a Saccocomák, azaz a nyél nélküli, lebegő életmódot folytató tengeri liliomok említendők meg. A jura rétegsort a Szentivánhegyi Mészkő ősmaradványokban gazdag rétegei zárják le, amelynek két tagozata jelenik meg az Eperjes-hegyen. Az egyik a Hierlatzi Mészkőhöz hasonló vastagréteges, világosvörös vagy szürkésfehér, ősmaradványokban (pl. krinoideák, ammoniteszek, belemniteszek, brachiopodák) gazdag mészkő világosabb hasadékkitöltésekkel, amely kb. 145 millió éves. A másik kifejlődés a testszínűtől a sötétvörösig változik, pados jellegű, s ősmaradványokban jóval szegényebb (hasadékkitöltések itt is találhatók). A fent említett tagozatok hátságperemi lejtő környezetben, valamint tenger alatti hátságon halmozódtak fel.

A Hosszú-árok feltárásának egy részlete

A jurára következő kréta időszaki képződmények erősen üledékhézagosak, hisz a korábban említett Szentivánhegyi Mészkőre már középső-kréta (apti, kb. 115 millió éves) tengeri mészkövek következnek (Tatai Mészkő Formáció). A kb. 25 millió éves üledékhiány után lerakódó Tatai Mészkő vékonylemezes kifejlődésű, s alapvetően durvaszemű krinoidea törmelékből áll. Ezek a Nagy-letakarítás déli és nyugati részén érhetők tetten. Innen kelet és északkelet felé haladva egyre fiatalabb földtani képződményekkel találkozhatunk. A Tatai Mészkő felett szárazföldi, mocsári, tavi, felfelé sekélytengeribe átmenő Tési Agyagmárga Formáció képződményei következnek (csak fúrásokból ismerjük). A tetőn kiugró szirteket a középső-kréta Zirci Mészkő Formáció alkotja, amely kb. 20–40 m-es trópusi sekélytengerben rakódott le. Ez a karbonátos összlet az Eperjes-hegy legfiatalabb mezozós képződménye (kb. 105 millió év). Az erősen karsztosodott, repedésekkel átjárt kőzettest legjellemzőbb ősmaradványai a rudista kagylók kőbelei.
Az Eperjes-hegy földtani fejlődéstörténetében komolyabb változás bekövetkezését jelenti a tenger szintjének kb. 150–200 m-es szintnövekedése, melynek eredményeként a mészkőképződést finomtörmelékes márgaképződés váltotta fel (Pénzeskúti Márga Formáció). Az ammoniteszeket rejtő márga foszlányai a hegy északkeleti részén őrződtek meg. Ettől kezdve kb. 50 millió év kalapálható kőzetei hiányoznak az Eperjes-hegy vidékéről, legközelebb az eocén sekélytengeri nummuliteszes Szőci Mészkő Formáció rétegei képviselik az újidő (kainozóikum) geológiai rétegeit. Újabb jelentős üledékhézag után a kb. 30–20 millió évvel ezelőtti oligocén–miocén folyóvízi, tavi és szárazföldi képződmények következnek, amelyeket mélyfúrások tártak fel a hegy déli előterében. A teljes rétegsort negyedidőszaki lösz zárja le. A fiatal események közé tartozik a kibukkanó mészkövek karsztosodása is, amely különösen a Tetői-szelvény térségében tanulmányozható.

A Tetői-szelvény karsztosodott kréta mészkövei

Az Eperjes-hegyen a fent felsorolt földtani képződmények közül a legkorábbi- és késő-jura–kora-kréta képződmények a 107 m-es Hosszú-árok mesterséges szelvényében tanulmányozhatók a legjobban. Itt a szelvényt egy vető két részre tagolja, amely mentén két eltérő kifejlődésű terület került egymás mellé, vízszintes eltolódásoknak köszönhetően. A Nagy-letakarításnak elnevezett területen a jura képződmények érhetők tetten, méghozzá a feltárás középső részén létesített árokban. A Tetői-szelvényben egy természetes sziklafal mesterséges szelvényben folytatódik, amely az Eperjes-hegy legfiatalabb rétegeit, a kb. 105 millió éves Tatai Mészkövet tárja fel.

Az Eperjes-hegy pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt