A Kis-kő “homloka”, középen az eresz keleti részével
A Pétervásárai-dombság (Vajdavár-hegység, Vajdavár-vidék) miocén sekélytengeri homokkövekből felépülő területén egymást érik a földtudományi értékek. Ezek közül a látványos homokkősziklák, a mederlépcsőkkel tagolt szurdokok, valamint a hosszú és keskeny ereszek emelendők ki. Írásunkban a Tarnalelesz határában emelkedő Kis-kő formakincsével ismerkedünk meg. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Tarnalelesz, ill. Bükkszenterzsébet településekről egyaránt megközelíthető a fenséges Nagy-kő homokkőorma, amellyel egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk. A Nagy-kőnek azonban keletebbre van egy „öccse” is, amely a Kis-kő névre hallgat. Mondanunk sem kell, hogy ezt jóval kevesebben ismerik, pedig a miocén homokkő egyik legtanulságosabb feltárása. A Pétervásárai-dombság fő tömegét a kora-miocén korú Pétervásárai Homokkő Formáció építi fel, amely a szóban forgó Kis-kő kőzetanyagát is alkotja. A miocén földtörténeti kor elején (eggenburgi korszak; kb. 23–19 millió éve) képződött, több száz méteres vastagságú üledékes összlet döntően finom- és durvaszemcsés homokkőből áll, amely az egykoron itt hullámzó Paratethys partmenti–sekélytengeri zónájában rakódott le. A formációt a felszínen általában sárga, szürkésfehér vagy zöldesszürke színű, karbonátos kötőanyagú, különféle mértékben cementált keresztrétegzett homokkő alkotja, konglomerátum-betelepülésekkel. A Pétervásárai Homokkővel fedett területeken szembeötlő a változatos és látványos formakincs, melynek létrejötte a homokkövek eltérő cementáltságával, és az ehhez kapcsolódó mállási folyamatokkal van összefüggésben. De vajon milyen diagenetikus folyamatok hatására alakulhatott ki ez a pazar formakincs?
A homokos összlet betemetődésével annak idején megindult annak kőzetté válása vagy idegen kifejezéssel diagenezise. A homokkőben lezajló fizikai/kémiai folyamatok közben a korábban az üledékekbe ágyazódó fosszíliák karbonátos héjai feloldódtak, s az így kialakuló meszes oldatok átjárták az eredetileg porózus homokot/homokkövet. Bizonyos kitüntetett pontok körül, bonyolult geokémiai folyamatok hatására megkezdődött a kalcit kikristályosodása a pórusoldatokból, amely körkörösen vagy rétegszerűen növekedve mintegy „összetapasztotta”, összecementálta a szemcséket a homokkőtestben. Így hosszú idő alatt a lazább homokkőösszlet belsejében keményebb, különféle alakú és méretű karbonátos konkréciók jöttek létre, amelyeket napjainkban az erózió hámoz ki a lazább kőzetek „fogságából”. Ez az oka annak, hogy a könnyen pusztuló homokos üledékekből bizarr sziklaszobrokként formálódtak ki a jobban cementált egységek. A homokköves összlet felszínén helyenként jól megfigyelhető egy pár mm vastag ún. mállási kéreg is, amely jóval sötétebb a homokkő eredeti, sárgás színénél. A kéreg a homokkő mállásának hatására, az abból kioldódó és újra kicsapódó kalcitból és gipszből jön létre. Jellegzetes sötét színét a gipszkristályokba ágyazott szennyező szemcséknek köszönheti.
A fent nevezett folyamatok és formák szinte mindegyike kiválóan tanulmányozható a képen is látható Kis-kövön. A 360–380 m tengerszint feletti magasságban húzódó, a Mocsolyás-patak völgye fölé emelkedő, dél–délkeleti irányba néző sziklafal a terület egyik legnagyobb és leglátványosabb természetes földtani feltárása. A növényzettől mentes, jól áttekinthető feltárásban méteres keresztrétegzettségű, kavicsos durvaszemcsés homokkő, valamint finomkavicsos konglomerátum tanulmányozható. A kibukkanás felső részén meredek falban preparálódnak ki a rétegek, míg lent a mállás miatt lankás, egyenetlen lejtőt alkotnak. A kisebb mértékű tagoltság ellenére a feltárás ezen szakasza jelentős mennyiségben tartalmaz a környezeténél jobban cementált, ezért abból kipreparálódó konkréciókat. A konkréciók döntő többsége egy viszonylag jól lehatárolható réteg mentén helyezkedik el, de nem szabályos (kb. 10–50 cm) távolságokban. A felületet alaposabban szemügyre véve viszont olyan kipreparálódott konkréciók is megfigyelhetők, amelyek izoláltan helyezkednek el, s makroszkóposan a felszínen nem mutatnak kapcsolatot a környező, jobban cementált egységek felé. Folyamatosan cementált rétegek a feltárás ezen részében nem figyelhetők meg. A konkréciók nagyobb része ellipszoidális, kisebbik hányaduk szferoidális (kvázi gömb alakú), átlagos méretük 15–25 cm között változik. Ezeket a magányos, kereked bucikat a helyi lakosság annak idején a törökök megkövesedett ágyúgolyóinak gondolta.
A feltárásban felfelé haladva egy mállottabb részt követően (Kis-kői-eresz) elérünk annak függőleges részéhez, amely már jóval tagoltabb a lentihez képest, s konkréciói is hangsúlyosabbak. A feltárás keleti részében rétegmenti konkréciók a dominánsak, amelyek szabályos (kb. 10–20 cm) távolságokban követik egymást, s közülük néhány ellipszoidális konkréció pereme már össze is ér. A feltárás legfelső és nyugati részében a karbonáttal cementált egységek folyamatos rétegek formájában jelennek meg, amelyek nagy részében makroszkóposan jól kivehető, hogy azok a lapított konkréciók oldalirányú összenövésével jöttek létre. A megnyúlt, ellipszoidális konkréciók átlagos mérete kb. 20–30 cm.
A Kis-kő ormán két kisebb méretű eresz is található, a Kis-kői-eresz és a Kis-kői-rókalyuk. Az eresz szélessége 11 m, beöblösödése 2,2 m, magassága 2,1 m. Kialakulása a kevésbé cementált homokkő kimállásához köthető. A Kis-kői-rókalyuk 90 cm széles és 30 cm magas szája keleti irányba néz. A 2,6 m hosszú, enyhén lejtős (8º-os) barlangba csak kúszva lehet bebújni és ugyanabban a testhelyzetben kiaraszolni.
A Kis-kő természetes geológiai feltárását e sorok írója védelemre terjesztette fel, mint földtani alapszelvény–természeti emlék.
A Kis-kő pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
