A Szkerice-Bélavár a felszakadt barlanggal
Az Erdélyi-szigethegység szívében, a Gyalui-havasok mélyén rejtőzik a térség egyik legcsodálatosabb sziklakolosszusa, a Szkerice-Bélavár 1382 m magas tömbje. Az Aranyos-völgy irányából Alsó- és Felsőpodsága településeken át megközelíthető védett természeti érték a havasokat járó turisták egyik közkedvelt célpontja. A földtani és felszínalaktani értékek mellett a 600–700 m-es sziklafallal a mélybe szakadó Szkerice-Bélavár nem csak remek kilátásokkal jutalmazza meg vándorait, hanem botanikai–zoológiai szempontól is rendkívül értékes helyszín. Írásunkban a hegy földtudományi, tájképi, valamint botanikai értékeivel ismerkedünk meg alaposabban. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Az Erdélyi-szigethegység keleti peremén állt őrt a vízfolyások által erősen felszabdalt Gyalui-havasok nagy kiterjedésű (1350 km2) masszívuma, melynek látogatottsága messze elmarad a többi szigethegységi terület (például Bihar-hegység, Torockói-hegység) mögött. Ezt pedig semmi sem indokolja, hisz a Gyalui-havasok változatos földtani felépítése, és az ebből eredő formakincse az Erdélyi-szigethegység egyik legizgalmasabb területévé avanzsálja a hegységet. A Gyalui-havasok fő tömege ősi, több százmillió éves prekambriumi és ópaleozoos metamorf kőzetekből (például csillámpalák, kloritpalák, fillitek, kvarcitok) épül fel, amelyekbe a központi régióban gránitos olvadék nyomult. Ez a közel 300 millió éves, az erózió által kihámozott gránitos benyomulás hordozza az 1826 m magas, erősen letarolt Öreg-havas térségét is, amely egyben az Erdélyi-szigethegység 3. legmagasabb pontja. A hegység dél–délkeleti régiójában paleozoos (óidei) kristályos mészkövek és dolomitok fordulnak elő, amelyekbe a vízfolyások lélegzetelállító szurdokokat vájtak (például a Szkerice-Bélavár térségében a Podságai- vagy a Ronki-szoros). A fent említett változatos földtani képet még kisebb andezites–dácitos magmás előfordulások és ehhez köthető ércesedések (Járai-medence) is színesítik. Írásunkban a hegység utóbb említett mészköves térségébe kalandozunk el, ahol a Szkerice-Bélavár tömegét vesszük górcső alá.
A rendkívüli módon szabdalt és tagolt mészkőtömeg nevét onnan kapta, hogy elnevezőit egy várszerű formára emlékeztette a Bélavár sziklavilága, noha erősség soha nem állt rajta. Éppen e tagoltsága miatt lett botanikai rezervátum a terület, hisz a változatos morfológia miatt a mikroklíma is nagyon változatos. Északról, az Öreg-havas felől fújó hideg szelek támadják a hegy magasabb kiemelkedéseit, északi oldalait, míg a déli homlokzat szélvédett fülkéiben és párkányaiban, törmelékes lejtőin nyáron a 30°C feletti hőmérsékletek is gyakoriak. A Szkerice-Bélavár hideg mikroklímájú mészköves élőhelyein jégkori reliktumnövények virítanak, mint például a magcsákó (Dryas octopetala). A rózsafélék családjába tartozó kúszó törpecserje a tundrákra jellemző növény, ennek ellenére az Erdélyi-szigethegységben egyedül itt, a Bélavár egyetlenegy pontján, egy 1360 m-es kis magaslaton (La Comandă) fordul elő. Szintén jégkori maradványnövények a havasi hízóka (Pinguicola alpina), a pompás tárnics (Gentiana clusii), a piros sötétkosbor (Nigritella rubra), a havasi gerebcsin (Aster alpinus) és a medveszőlő (Arctostaphylos uva-ursi). A havasi hízóka a Bélaváron kívül még a közeli Ronki-szorosban fordul elő.
A jégkor után beköszöntött enyhébb mogyoró kor éghajlata elősegítette a melegkedvelő növények északi irányban való terjedését is. A Földközi-tenger irányából került a hegyre a szappanvirág (Saponaria bellidifolia), amelynek a Szkerice-Bélavár a legészakibb előfordulási helye. Melegkedvelő, déli származású faj a sárga hagyma (Allium flavum), a gyászoló búzavirág (Centaurea atropurpurea), a hegyi gamandor (Teucrium montanum) és még sorolhatnánk. Az endemikus növényfajok közül említésre méltó az ezüstös levelű berkenye (Sorbus dacica), a kékeslila színű harangláb (Aquilegia subcaposa), valamint a naprózsával rokon Helianthemum rupifragum. Fontosak még a sziklagyepek endemikus szegfűfajai, mint például a tűlevelű szegfű (Dianthus spiculifolius). A dacikus elemek közül megemlítendő a nyúlfarkfű (Sesleria rigida) és a karcsú gurgolya (Seseli gracile). A Szkerice-Bélavár flóráját alkotó kb. 500 faj legnagyobb részét a jégkor után betelepült eurázsiai, európai és cirkumpoláris egyedek teszik ki. Ha viszont nem a fajok, hanem az egyedek számát nézzük, akkor a növényzet mintegy 80%-át dacikus és endemikus elemek alkotják. A növényvilág mellett a Bélavár faunája is védelemre érdemes, hisz ritka madárfajok (például szirti sas, hajnal madár, fekete harkály, nyaktekercs) lelnek fészkelőhelyet a tagolt mészkőoromzatok között.
A jégkori reliktum és a szubmediterrán botanikai, valamint zoológiai és csodálatos tájképi értékeken túl szóljunk néhány szót a Szkerice-Bélavár egyéb földtudományi értékeiről is. Felsőpodsága felől, a Bélavári-völgyből törmeléklejtőkön, jelzett turistaúton szerpentinezve kapaszkodhatunk fel a tagolt mészkőormok tetejére. Út közben a tektonikus hasadékokkal átjárt, aszóvölgyekkel tagolt, fagyaprózódással és karsztos oldódással mart (karrosodott) kristályos mészkövek számtalan szakmai érdekességet kínálnak. Az egyik leglátványosabb karsztos jelenség egy óriási (kb. 60 m magas), felszakadt barlang torzója, amelyről az „Erdély hegyei” sorozat Gyalui-havasok kötete a következőt írja: „A szélső sziklacsoportot a helyiek Cornul Pietrei-nek nevezik, ennek egy hatalmas kapuja is van, ezt Coşul Boiului-nak hívják, tekintettel a kosárhoz hasonló alakjára. Ez tulajdonképpen egy beomlott barlang, amely egykor védelmet nyújtott az ide menekülő lakosoknak.”
Ha a bélavári körtúrát alaposan bejártuk, érdemes felkeresni a Gyalui-havasok délkeleti részének káprázatos szurdokvölgyeit is. A térségből az Aranyos folyócska felé lefutó patakok bevágódásukkal több helyen átréselték a Szkerice-Bélavárat is alkotó paleozoos kristályos mészkőből álló sávot. Így született meg a Podságai-szoros, a Ronki-szoros és a Pocovaliştei-szoros is. A Podságai-szoros oldalában feltáruló kalcitokat egy korábbi cikkünkben is említettük.
A Szkerice-Bélavár pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
