Részlet a Barna-kő földtani alapszelvényéből
A hangzatos címet tulajdonképpen úgy lehetne bővebben kifejteni, hogy a Mecsek hazánk egyik legbonyolultabb földtani–szerkezetföldtani kifejlődésű területe, melynek alaphegységi tömegét tengeri eredetű üledékes kőzetek építik fel. Ezeket a felszínen a perm időszaktól tudjuk nyomon követni, a Nyugat-Mecsekben inkább triász, a keleti területeken pedig jura és kréta időszaki kőzetek formájában. Írásunkban a Mecsek hosszú földtörténetének egy kis szeletét vizsgáljuk meg a Magyaregregy határában található Barna-kő földtani alapszelvényének segítségével. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A Komlóhoz tartozó Zobákpusztáról Magyaregregy település felé autózva, a Sín-gödör bejáratával szemben, a Völgységi-patak által kialakított Egregyi-völgy nyugati oldalában találjuk a Barna-kő névre hallgató sziklafalat. A felhagyott kis kőfejtőben már lassan újból a növényzet veszi át a hatalmat, ennek ellenére a rétegsor viszonylag jól áttekinthető és tanulmányozható. A látványosan rétegzett üledékes összlet kialakulásának megértéséhez a néhai Tethys-óceán legmélyebb bugyraiba kell leereszkednünk, a jura és kréta időszakok határához, a földtörténeti mezozóikumba (középidőbe). De hogyan is nézett ki kb. 145 millió évvel ezelőtt a mai Mecsek vidéke?
A mai Mecseket hordozó kőzetlemez (Tiszai-főegység) akkoriban Eurázsia déli peremén, a Tethys-óceán északi zónájában helyezkedett el. Természetesen nem a mai földrajzi helyén, hanem valahol Szicília földrajzi szélességén (é. sz. 38°). A mikrolemez leválása Eurázsiáról a Pennini-óceán kinyílása miatt a késő-triászban kezdődött el, amely az óceanizáció miatt egyre távolabb került az egykori „anyakontinensétől”. Az óceán fokozatos kiszélesedése és kimélyülése miatt a sekélytengeri törmelékes rétegsorok egyre inkább helyet adtak a mélyebb és nyíltvízi (pelágikus) képződményeknek, például a meszes és kovás iszapoknak. Ebbe az ősföldrajzi „sztoriba” illeszthető bele a Barna-kő rétegsora is, amely a Tethys egyik mélyebb tengermedencéjében rakódott le a jura–kréta időszakok határán (késő-tithon–kora-hauterivi korszakok). De vajon honnan tudjuk ezt? Hogyan mesélnek a kőzetek az őket létrehozó egykori őskörnyezet képéről?
A Barna-kő rétegsorát döntően mészkő építi fel, kb. 35 m-es vastagságban, amelyet szinte csak tisztán a kalcit elnevezésű karbonátásvány alkot (a teljes formáció vastagsága a területen kb. 100 m). A kőzetben gyakorlatilag nincsen törmelékes eredetű szemcse, amely egyértelműen azt jelzi, hogy az egykori szárazföld messze volt, s az üledékgyűjtőbe már nem jutottak el onnan a sziliciklasztok (elvétve csak agyagszemcsék). Így az óceáni aljzaton lerakódó mésziszap teljes mértékben biogén, azaz élővilági eredetű, biokémiai úton kiválasztott karbonát volt. A karbonátot döntően egysejtűek választották ki meszes vázuk felépítéséhez, amelyek az élőlények elpusztulása után az aljzatra süllyedtek. A rétegsorban tanulmányozható sárgásszürke és sárgásfehér mészkövek döntően vékonyrétegesek–lemezesek, alsóbb szakaszukon vékonypadosak, amelyeket egyenletes rétegfelszínek határolnak. A vékonyan rétegzett kőzetek az egykori üledékgyűjtőben bekövetkező ritmikus változásokról (pl. üledékképződés jellege) tanúskodnak. Ezek „lelkivilágáról” egy korábbi cikkünkben már értekeztünk. Itt jegyeznénk meg, hogy a képződmény egy úgynevezett maiolica (majolica) fáciesű kőzet, amelyet a kréta időszak elején képződött, fehér színű és tömött szövetű mészkövekre használunk. Habitusuk valóban olyan, mintha egy kerámia lenne, törésük kagylós.
A mélytengeri lerakódásra azonban nem csak a törmelékes szemcséktől mentes mészkövek árulkodnak, hanem a betelepülő, szürkés színű tűzkőgumók, -zsinórok és -rétegek is. A tűzkő vagy szakmai nevén radiolarit kovás iszapokból jön létre, általában az úgynevezett karbonát kompenzációs szint (CCD) alatt. Ez egy olyan mélység a mindenkori óceánokban, amely alatt karbonátos iszap már nem tud lerakódni, hisz a lefelé süllyedő karbonátos szemcsék geokémiai okok miatt visszaoldódnak a tengervízben. Így a mindenkori CCD alatt a meszes helyett inkább kovás iszapok felhalmozódása a jellemző, amelyekből később radiolarit jön létre. Mint a kőzet neve is mutatja, ez a Radioláriák (kovavázú egysejtűek) kovaanyagú szilárd vázának feloldódása, majd újra kicsapódása lévén jönnek létre. Egy újabb bizonyíték, hogy a Barna-kő rétegsora a Tethys mélyebb régióiban rakódott le. De mi a helyezt az egykori élővilág kővé vált maradványaival, a fosszíliákkal?
Az előző jellemzők alapján nem tudják megállapítani a szakemberek az üledékes kőzetekről, hogy milyen korú az adott földtani összlet, hanem csak azt, hogy milyen tengermélységben keletkezett. A pontosabb kormeghatározás csak az ősmaradványok alapján lehetséges. A Barna-kőnél található rétegsor viszonylag szegény ősmaradványokban, pontosabban szabad szemmel is láthatókban. Ezek közül egy aptychus-töredék említhető meg, amely egy ősi lábasfejű (ammonitesz) szájfedője lehetett. A csak mikroszkóppal látható mikrofosszíliák közül nagy mennyiségben a korábban már említett Radioláriák vannak jelen, de szép számmal képviseltetik magukat az egyéb mészvázú egysejtűek (pl. Calpionellák) is. Alapvetően ezek maradványai alapján állapították meg a szakemberek a rétegsor fent megnevezett korát.
A geológusok által Márévári Mészkő Formációnak elnevezett jura–kréta időszaki képződmény alsó szakaszát tárja fel a Barna-kő szelvénye, melynek neve is e feltárásból származik (Barnakői Mészkő Tagozat). A védett feltárásnál ne feledjük: „mindent a szemnek, semmit a geológuskalapácsnak!”
A Barna-kő pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
