Kukoricacsöves bazalt a Somlón
A szilárd litoszférát (kőzetburkot) alkotó három nagy kőzetcsalád közül – az üledékes és a metamorf mellett – a magmás kőzetek rendkívüli változatosságban vannak jelen. Az óceánközepi hátságok mentén, a szárazföldi riftzónákban, valamint a lemezbelsők „hot spot” területein alacsony szilícium-dioxid tartalmú, bázikus (bázisos) kemizmusú bazalt érkezik a felszínre, melynek mennyisége az összes magmatípus közül a legjelentősebb. Bazaltos kőzetolvadék természetesen nem csak az imént említett lemeztektonikai környezetekben képződött/képződik, hanem máshol is. Erre kiváló példa hazánk földje. Írásunkban a bazalt kőzettani jellemzőivel, kialakulásával, szerkezeti elemeivel és felhasználásával, valamint napszúrásos változataival foglalkozunk. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A bazalt általában fekete vagy sötétszürke színű vulkáni kiömlési (effuzív) kőzet, a mélységi magmás (intruzív) gabbró kiömlési párja. Fő kőzetalkotó ásványai a kalciumban gazdag plagioklászföldpát, a klinopiroxén (augit), az olivin és a nefelin. Járulékos elegyrészei közül a magnetit, az ilmenit és az apatit emelendők ki. Geokémiai összetétele, azaz szilícium-dioxid tartalma alapján bázikus (bázisos) kőzet, alacsony SiO2-összetétellel (44–52%). A felszínre kiömlő bazaltos kőzetolvadék viszonylag gyorsan hűl ki, ásványainak nincsen elég idejük kikristályosodni, ezért szövete mikrokristályos vagy porfíros. A mikrokristályos szövet ásványai olyan aprók, hogy szabad szemmel nem, csak petrográfiai mikroszkóppal különíthetők el vékonycsiszolatban. A porfíros szövet esetében a bazalt mikrokristályos vagy üveges alapanyagában szabad szemmel is látható (feno)kristályok találhatók. Utóbbira jó példa az olivin, amely nagyobb méretű kristályok formájában „úszik” a bazalt alapanyagának kisebb méretű elegyrészei között.
Az alacsony szilícium-dioxid tartalmú bázikus kőzetolvadék közvetlenül a litoszféra alsó, ill. az asztenoszféra felső részéből származik, a peridotit elnevezésű, képlékenyen viselkedő ultrabázikus kőzet részleges megolvadásával (pl. nyomáscsökkenés és/vagy hőmérséklet emelkedés hatására). Az így keletkező bazaltos kőzetolvadék viszonylag gyorsan a felszínre tud áramlani, például a bevezetőben is említett lemeztektonikai környezetekben. Az óceánközepi hátságoknál születő óceáni kéreg emiatt bazaltos összetételű, de a szárazföldi kéreg alsó része is a bazalthoz hasonló kemizmusú. A bazaltos kőzetolvadék magas hőmérsékletű (1000–1200°C), kicsi a viszkozitása (hígan folyós) és kevés benne a könnyenilló, ezért a robbanásos kitörés nem jellemző rá. Belőle víz alatt megszilárdulva pillow-lávák (párnalávák) képződnek, míg szárazföldi térszíneken nagy kiterjedésű és lapos (5–10°) pajzsvulkánokat, valamint hatalmas lávatakarókat (bazaltfennsíkokat, más néven trappokat) hoz létre. Számos esetben hasadékvulkánokból érkezik a felszínre a kőzetolvadék.
Hazánkban különféle korú és típusú bazaltok ismeretesek. Mezozós (középidei) bazaltokkal a Bükkben (Szarvaskő térsége, jura időszak) és a Kelet-Mecsekben (Magyaregregy térsége, kréta időszak) találkozhatunk. A legnagyobb kiterjedésű bazaltos vidékeink vulkáni működése a késő-miocénben (8 millió éve) indult be, s a pliocénen át egészen a pleisztocénig (pár százezer évvel ezelőttig) tartott. A szakaszos, időben és térben elhúzódó vulkanizmus legaktívabb szakasza 5–3 millió évvel ezelőtt zajlott. Magyarország legjelentősebb bazaltos területei a Kemenes-vidéken, a Bakonyban, a Balaton-felvidéken, valamint a Nógrád–Gömör vidékén terülnek el. Hazánkban a bazaltos kőzetolvadék születése nem köthető sem óceánközepi hátságokhoz, sem riftesedő szárazföldi területekhez, sem „hot spot” tevékenységhez. Nálunk a késő-miocénben és a pliocénben zajló vulkanizmus oka, hogy a nyugat felől a Kárpát-medence alá érkezett, lassan áramló asztenoszféra-anyag a medence peremein hirtelen felemelkedett. A meredeken emelkedő litoszféra alatt felfelé áramló anyag a nyomáscsökkenés, ill. a korábban levitt nagy mennyiségű víz miatt megolvadt, s a litoszféra húzásos hasadékain át a felszínre áramlott.
A bazalt gyakori szerkezeti elemei a több irányú hasadozottság és az oszloposság, amelyekkel már több cikkünkben foglalkoztunk. A nagy szilárdságú, koptatással szemben ellenálló, fagyálló bazaltok fő felhasználási területei az út-, vasút- és a vízügyi építkezések. A jól hasítható oszlopos bazaltokból készül a macskakő. A napszúrásos bazalt viszont nem tartozik a legjobb minőségű bazaltok közé. Vajon miért is?
A bazaltnak létezik egy típusa, amely apró kis gömböcskékre, aggregátumokra mállik szét, s a szakirodalmak napszúrásos (németül Sonnenbrand, angolul sunburn), ragyás, kokkolitos vagy kukoricacsöves bazaltnak hívják. Egyes bazaltokon csak fehér foltok jelennek meg, míg másokból apró kis darabok peregnek ki. A szakirodalmi zűrzavarba most nem merülnénk bele, hisz az egyes szerzőknél a napszúrásos és a kokkolitos bazalt fogalma eltérő. Az uzsai bazaltbányában végzett ásvány- és kőzettani vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a bazalt minőségét, napszúrásos vagy kokkolitos mivoltát nem (csak) a kőzetszövetben előforduló zeolit-ásványok mennyisége, hanem azok megjelenési formája okozza.
A zeolitok azért rontják le a bazalt kőzetfizikai–műszaki tulajdonságait, mert mállékonyabbak, s sokkal érzékenyebbek a hőhatásra, mint a többi kőzetalkotó ásvány. Az uzsai vizsgálatok szerint a napszúrásos bazaltok kisebb, míg a kokkolitosak nagyobb mennyiségű vizet felvett bazaltos lávák esetében alakulnak ki. Ebben a szakirodalomban a szerzők a fehér pettyes bazaltot nevezik kokkolitosnak, ahol az analcim polikristályos tömege több mm-es vagy akár cm-es csomókat, fészkeket alkot az apró hólyagokban vagy a nagyobb fenokristályok közötti terekben. Ezek a típusú bazaltok viszonylag állékonyabbak, jobb kőzetfizikai paraméterekkel rendelkeznek. Sokkal rosszabb minőségűek a napszúrásos bazaltok, ahol a zeolitok a bazalt sűrű hálózatú és finom mikrorepedéseit töltik ki. Ezek a bazalttípusok frissen kibányászott, bányanedves állapotban üdének és repedésektől mentesnek tűnnek. A napsütés, a meleg és a száradás hatására azonban később elvesztik állékonyságukat és szétesnek.
Hazánkban a bazaltos kőzetek alkotta vidékeken gyakorta találkozhatunk ezekkel a kőzettípusokkal, például a Balaton-felvidéken vagy akár Salgótarján vidékén is. A csatolt képen a Somló kukoricacsöves, kb. 3,5–3 millió éves bazaltja látható, amely miatt a tanúhegy „megúszta” a bányászatot, nem úgy, mint társaik (pl. Badacsony, Gulács, Haláp). A Somló esetében a „ragyákat” a kőzetben található, nefelin elnevezésű földpátpótló okozza. Az ásvány körüli mikrorepedések hatására a kristályos gócok idővel kipattogzanak, kukoricacsövessé téve a bazaltot. Ezeket a bazaltmorzsalékból álló „kukoricaszemeket” mindenki észreveheti, aki a Somló ösvényeit járja, ezért csak óvatosan közlekedjünk rajtuk. Szép kukoricacsöves bazaltokat tekinthetünk meg az 5,2 millió éves Kis-Salgó (Boszorkány-kő) tanösvénye mentén is, a Nógrád–Gömöri bazaltvidéken.
A Somló kukoricacsöves bazaltjának pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
