Részlet a szabolcsi földvárból
A Hajdúhát és a Bodrogköz kistájak találkozásánál, a Tisza bal oldali magasárterén fekszik az ősi tiszai halászfalu, Szabolcs. Az egykori Szabolcs vármegye névadó településének határában magasodik hazánk és a Kárpát-medence egyik legnagyobb területű és legépebben megmaradt földműve, Árpád-kori földvára. Az eredetileg a 11. században román stílusban épült, majd később átépített református templomon kívül, a településen a 18. századi barokk Mudrány-kúria képvisel még jelentősebb építészeti értéket. Írásunkban az ősi földsáncok tetejére mászunk fel, s idézzük fel a több, mint ezer év történetét. Kalandra fel, irány a kövek világa!
Az egykori erősség leírásánál az epitettemlekek.hu leírását használjuk fel: „A várat Anonymus szerint Szabolcs honfoglaló vezér építtette a honfoglalás után. A földvár a Tisza bal partján 337 x 225 x 387 méter (Jósa András szerint 3, 3 ha) területen fekszik, sáncainak magassága 10–21,4 méter között váltakozik. Két oldala eredetileg a Tisza magaspartjára épült, míg a leghosszabb oldalát ásott folyómederrel alakították ki, így a vár szigetként emelkedett ki környezetéből.
A sáncok szerkezete csapolással egymásba erősített rácshálós rendszerű fagerendákból áll, amelybe földet tömörítettek. A három helyen látható áttörés az egykori kikövezett várkapuk nyoma, míg a földvár belsejében levő mélyedés a ciszterna helye. A feltárások során előkerült régészeti leletek alapján a vár építése 950-re tehető. A várat a 11. század második felében megerősítették, magasságát megemelték, belső oldalait vastagították, ez összefüggésben lehet a vidéket ért keleti betörésekkel (1068, 1085, 1091). Itt tartották 1092-ben a szabolcsi zsinatot, amelyen II. Orbán pápa amalfi zsinata (1090) szellemében egyházi ügyeket érintő határozatokat hoztak. A vár a mellette álló, Szűz Mária tiszteletére szentelt, hat kőoszlopos és fatornyos esperesi templommal alkotta a település egyik részét, míg a váralján élő várnépek házai a Szent Mihály plébániatemplom körül helyezkedtek el. A vár a tatárjárás után elvesztette jelentőségét. A települést 1266 előtt a Szente–Mágocs nembeli Olaszi, majd a magát innen Szabolcsinak is nevező család kapta királyi adományul és 1380-ig birtokolta.”
Móricz Zsigmond „Az Est” hasábjain a következőket írta (1928. június 22.) a földvárról: “Ez a földvár, amelyről a magyar közvélemény jóformán semmit sem tud, a magyar nemzeti kincsek közé tartozik. Szabolcs megyének északi sarkában, Rakamazon felül van, Tokajjal szemben, ez a kis, pár száz főnyi lakosságú falucska; maga a falu a földvárlejtőjén van megtelepülve. Ezen a tájon nagy homokdombok vannak, s ezek egyikét használták fel még az avarok egy földgyűrűnek az építésére. Egy hosszabb földhányás, amelyhez háromszögben még két hasonló magasságú sáncot építettek kézzel rakott s igen magas, harminc-harmincöt méter magas partot. Annak idején a Tisza, mely ma is ott kanyarog a vár alatt, mocsarakkal vette körül, mint egy szigetet, s a vár csúcsáról messze terjedő gyönyörű panoráma nyílik, az Alföld egyik legszebb kilátása, a Hegyaljai hegyekre.
Az alföldi földvárak csaknem mind elenyésztek, s hogy ez ma is megvan, megbecsülhetetlenné teszi ezt a különös építményt. A nomádkor képe tisztán megelevenedik az ember szeme előtt. A várgyűrű, amely tizenkét katasztrális holdra terjed, elég volt arra, hogy egy uralkodó nép abban az időben biztos oltalmat nyerjen benne. A vároldalak igen meredekek, úgyhogy még gyermek sem tud ma sem, le-vagy felmászni rájuk, s könnyű volt az oltalmazásuk. Ahogy az ember megáll a vár fokán, érzi a hódító és büszke érzést, ahogy uralkodott ez a központ a táj felett. Ezzel annak az ősi kultúrának a karaktere is megvan, amely a nomád magyarságot az Árpád-házi királyok alatt átalakította földművelő, majd kultúrvilággá. Itt áll a szabolcsi földvár, ahonnan kiszállottak a kalandos hadakra, s érzem a füvek és a levegő ízéből, mikor megjöttek a vad magyarok az itáliai, a német, a francia, sőt a spanyol hadjáratokból, s felhasított az itthon maradtak rivalgása, mikor megjöttek, néha évekig való odalét után a hősök s megrohanták őket az itthon maradottak s leszedték a lóról a bátrakat.”
A csatolt kép hátterében a tokaji Nagy-Kopasz integet (Tokaji-hegység).
A földvár pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg (bevezető): Veres Zsolt
