Gránit “ingókő” (litoszféra)

A Velencei-hegység legszebb és legizgalmasabb felszínformái a gránit lepusztulásához köthető különböző sziklaalakzatok, amelyek Pákozd és Sukoró települések térségében lelhetők fel a legnagyobb számban.
A gránitos összetételű izzó kőzetolvadék (magma) kb. 300 millió évvel ezelőtt (a földtörténeti paleozoikum vagy óidő végén) emelkedett fel a mélyből és nyomult bele a már korábban kialakult tengeri üledékes és metamorf (átalakult) kőzetekbe (mindez több km-es mélységben történt). Az azóta eltelt több száz millió év alatt a gránitot fedő üledékes köpeny lassan lepusztult (a terület emelkedésével “szinkronban”), és az egykoron a mélyben megdermedt gránittest a felszínre került, mintegy kipreparálódott környezetéből.
A gránitot a megszilárdulása után különféle eredetű törések járták át, majd erőteljes mállás indult meg a felszínközeli zónában, a mainál jóval melegebb és csapadékosabb klímán (például 15 millió éve, a földtörténeti miocén korban). Már a kialakuló málladéktakaró alatt megkezdődött az üde blokkok elkülönülése, amelyet később a külső erők hámoztak ki a málladéktakaró “fogságából” (lásd a csatolt kép jobb alsó része).

A fotó helyszíne: Velencei-hegység (Dunántúli-középhegység), Pákozd térsége

A földrajz tananyaghoz való kapcsolódás (témakör/lecke):
– A kőzetburok földrajza: Az ásványok és a kőzetek keletkezése
– Magyarország természeti földrajza: A Dunántúli-középhegység

Ábra és szöveg: Veres Zsolt