Magyarország legmagasabb pontja a Mátrában található (Kékes, 1014 m), míg a legalacsonyabb a Szeged melletti Gyálarétnél (75,8 m). A legészakibb pont Hollóháza, a legkeletibb Garbolc, a legdélibb Kásád, a legnyugatibb pedig Felsőszölnök települések határában kereshető fel. A történelmi Magyarország középpontja Szarvason volt, míg az 1920 utánié a képen is látható Pusztavacs határában érhető tetten.
A Trianon utáni Magyarország középpontját Pusztavacstól (Pest megye) északkeletre, kb. 1 km-re mérték ki. A híressé vált pontra (északi szélesség 47 fok 11 perc és keleti hosszúság 19 fok 30 perc) 1978-ban egy 11 m magas, nyolcszögű vasbeton gúlát emeltek, vörösfenyő borítással (Kerényi József építész tervei alapján), tetején aranyszínű fémgömbön álló toronycsúccsal, belsejében napórával. Az erdős homoki sztyepp természetvédelmi terület is, amely a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság felügyelete alá tartozik.

A földrajz tananyaghoz való kapcsolódás (témakör/lecke):
– Magyarország természeti földrajza: Magyarország földrajzi helyzete

Ábra és szöveg: Veres Zsolt