Az Ódorvár geoturisztikai értékei

A Bükkalja kistájon elterülő Cserépfalu településtől északra indul – már a Déli-Bükk területén – hazánk egyik leghosszabb völgye, a vadregényes Hór-völgy. A földtudományi, tájképi és kultúrtörténeti értékekben gazdag völgy látnivalóival már több írásunkban foglalkoztunk (például Suba-lyuk, mészégetés). A völgyben tovább haladva észak felé érjük el az Oszlai Tájházat és az Ódorvár térségét, ahol újabb geoturisztikai látnivalók várnak ránk. Jelen cikkünkben az Ódorvár földtörténeti és történelmi eseményeit járjuk körbe, egy kis barlangjárással kiegészítve. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Korábbi írásainkban már szóltunk róla, hogy a Hór-völgy Cserépfaluhoz közelebb eső szakasza a régebben Bervai Mészkő névre hallgató, legújabban már a Bükkfennsíki Mészkő Formációba besorolt karbonátos rétegsoraiba vágódott bele. A középső és késő triász korú (kb. 230 millió éves) platformkarbonát nagy tisztaságú, szinte kizárólag kalcium-karbonátból álló kőzetei kiválóan alkalmasak voltak mészégetésre, amely a térség lakóinak ősi foglalkozása volt. Az Oszlai Tájház felé közeledve azonban már fiatalabb késő triász, sőt jura kőzetsorozatok is megjelennek, amelyek már mélyebb tengervízben rakódtak le, mint a Hór-völgy elején tanulmányozott társaik. A különféle keménységű formációk váltakozása a Hór-völgy alakjában is megmutatkozik: a jobban pusztuló, kevésbé ellenálló kőzeteken (például jura agyagpala) völgytágulatok alakultak ki, míg a keményebb mészköveken meredek oldalú, szurdokos völgyszakaszok. Előbbire kiváló példa az Oszlai Tájház térségében található kis „völgyöblözet”, amely a mészkőnél ötször jobban pusztuló, jura időszaki Lökvölgyi Formáció kőzetein formálódott ki. Az 1981 óta tájházként működő, a 18–19. század fordulóján erdészháznak épült vályogépület mellől (Oszlai-rét) már szépen látszik a Hór-völgy fölé méltóságteljesen magasodó Ódorvár sziklakúpja, geotúránk kiemelt célpontja. Másszunk is fel!

A kemény szuszogtató után üljünk le az Ódorvár egy szürke mészkövére, majd a kilátásban való gyönyörködés közben vegyünk kezünkbe egy kőzetdarabot. Vajon miről mesél? Hát persze, hogy évszázmilliók történetéről! A geológusok által csak Felsőtárkányi Mészkő Formációnak nevezett kőzetösszlet a késő triászban (225–208 millió év) rakódott le, s a Bükk déli részének egyik domináns kőzete. A fent említett évszázmilliókkal ezelőtt a mai Bükk területét hordozó kőzetlemez a Tethys elnevezésű ősi óceán „ollójának” délnyugati elvégződésénél, Afrika északi partvidékén helyezkedett el, nem messze a Dinári-hegység későbbi kőzetanyagát is tartalmazó üledékgyűjtőtől (természetesen nem a mai földrajzi helyén, hanem több ezer km-re jelenlegi pozíciójától, valahol az Egyenlítő és a Ráktérítő között, a trópusi övezetben). A középső triász végén még óriási kiterjedésű peremes selfek (karbonátplatformok) szerkezeti események hatására törésvonalak mentén széttöredeztek, majd egyes részei elsüllyedtek. Az így létrejövő tengermedencében rakódott le a fent nevezett formáció eredeti mésziszapja is a késő triász karni és nori korszakaiban, amely később kemény kőzetté diagenizálódott. A világos- és sötétszürke mészkő alapvetően pados megjelenésű, amelyet helyenként tűzkőlencsék és -rétegek, valamint márga-közbetelepülések tagolnak. A triász mészkőösszlet a kréta időszak intenzív szerkezeti eseményeinek hatására nagyon kisfokú metamorfózist szenvedett; ennek okán az eredetileg pados mészkő harántpalás, lemezes elválásúvá alakult, szövete átkristályosodott, erősen irányítottá vált. A redőződés változó meredekséggel dőlő szárnyai szépen látszanak az Oszlai-rét irányából is. Szintén itt jegyezzük meg, hogy az Ódorvár tömegét alkotó triász mészkő egy lapos, nyugat felé dőlő tengelyű antiklinális formájában bukkan ki a jura rétegegyüttes (például Lökvölgyi Formáció, Bükkzsérci Formáció) alól. Mivel az Ódorvár tömbjét felépítő késő triász mészkő kevesebb kovát (tűzkövet) tartalmaz, így jelentős karsztosodás tudott lejátszódni rajta. Itt már meg is érkeztünk a barlangok mesés világához!
Az Ódorvár tömbjét alkotó Felsőtárkányi Mészkő bemutatása után beszéljünk a hegy gyomrában húzódó barlangokról, oldás hornyolta sziklafalai alatt rejtőző kürtő- és járatmaradványairól is. A 235 m hosszú Ódorvári-(hasadék)barlang, és a 7 m-es összhosszúságú, régészeti leleteiről nevezetes Lakó-barlang mellett a hegytömeg, illetve az egész Déli-Bükk legnagyobb méretű barlangja a Hajnóczy-barlang (további „titulusai”: a Bükk-vidék 3., hazánk 13. leghosszabb és 5. legmagasabban fekvő barlangja). Az Ódorvár csúcsától délnyugatra, 457 m-es tengerszint feletti magasságban elhelyezkedő, 1982 óta fokozottan védett, csak nemzeti parki engedéllyel látogatható és kutatható járatrendszer bejáratát 1971-ben bontották ki a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium barlangkutató csoportjának tagjai. A napjainkban 4250 m hosszúságban feltárt, elágazó, labirintusos barlangrendszer 125 m-es vertikális kiterjedésben ismeretes. A korábban bemutatott Felsőtárkányi Mészkő Formációban kioldódott barlang két jól elkülöníthető részre osztható. Azok a járatok, amelyek réteglap menti oldódással és korróziós folyamatok segítségével formálódtak ki, keskenyebbek, szűkületekben gazdagok és tekervényesek, míg az eróziós genetikájú szakaszokra a nagyméretű termek és formák jellemzők (a termek közötti átjutást omladékok és törmelékhalmok nehezítik). A barlangjáratokban felhalmozódott palatörmelék arra enged következtetni, hogy a triász mészkövet korábban jura agyagpala fedte, amelynek rétegei mentén szivárgott át a víz a mészkőre, nagymértékben elősegítve annak karsztosodását. A járatok elnevezései (például Kürtőskalács-ág, Szellem-terem, Anyósnyelv) a barlangban kutató diákok gazdag képzelőerejét dícsérik. A Hajnóczy-barlang alsó szintjében időszakos patak folydogál időnként. A barlang gazdag egyedülálló méretű és alakú színpompás álló- és függőcseppkövekben (például Sonka, Lófog, Palacsinta), valamint nagy területű cseppkőlefolyásokban, barlangi gyöngyökkel és heliktitekkel egyetemben. Igazi nevezetessége a Galéria nevet viselő szakasza, ahol a karcsú, gyertyaszerű állócseppkövek a 2–3 m-es magasságot is elérik és hazánkban egyedülálló sűrűségben fordulnak elő.

A barlangban rendszeresen folytak korábban őslénytani kutatások is, amely fosszíliák pleisztocén (jégkor) eleji kora egyértelműen bizonyítja, hogy a Hajnóczy-barlang kialakulása már a pliocén kor végén (kb. 3 millió éve) megtörténhetett. Emiatt a barlang a Bükk legidősebb, faunával igazolt korú barlangja, 700 ezer éves emlősfauna-fosszíliákkal. Az egykoron elpusztult élőlények a bonyolult járatrendszerbe a felszínről estek vagy mosódtak be, majd a barlang oldalfalára vagy aljzatára tapadtak. Az ősmaradványok közül kiemelendő a barlangi medve őse, az Ursus deningeri állkapocs- és végtagcsontegyüttese. A vörös agyagban beágyazott medvecsontok mellett a kortárs kisemlősfogak is ott vannak, mint például az ősnagypele (Glis sackdillingensis), a gyökeresfogú pocok (Mimomys pusillus, Mimomys savini) vagy éppen a kistermetű hörcsög (Allocricetus éhiki). A Mimomys pusillus pocokfaj maradványa egyben a fosszília első bükki előfordulása is. A pár sorral fentebb említett vörös agyag a jégkorszak riss–würm interglaciálisában (130–100 ezer év) képződött a felszínen, az akkori felmelegedési fázisban, majd bemosódott a járatrendszerbe. A Hajnóczy-barlang nemcsak a korábbi földtörténeti korok élővilágának maradványait tartalmazza, hanem élettel teli is; számos fokozottan védett denevérfaj élőhelye (nagy patkósdenevér, kereknyergű patkósdenevér, tavi denevér, csonkafülű denevér, nagyfülű denevér).
Az évmilliók története után beszéljünk kicsit az emberi történelem évszázadairól is. Az egykori rablóvár csekély maradványai az Ódor-hegyből délkeletre, a Hór-völgye fölé kiugró, keskeny és sziklás gerinc végén ülnek. Az erősséget a meredek és sziklás hegyoldal védte, csak a hegy folytatása felé, nyugati irányban volt szükség egy sziklába vágott árokra. A vár hossza 31 m, szélessége 12 m, a vár alapozása a déli oldalon hosszú szakaszon még ma is áll. A belső terület közepébe egy sziklaodú mélyed. A várról egy történeti adatot ismerünk: 1351-ben Erzsébet királyné megparancsolta Peskó odori kapitánynak, hogy Cserépfaluban és Bogácson ne szedjen dézsmát, és ne háborgassa az ottani lakosokat. A vár építésének és pusztulásának idejét sem ismerjük.

Az Ódorvár pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt