Bár ne lett volna bazalt Báron!

Ha meghalljuk a bazalt kőzetnevet, egy általános földrajzi–földtani műveltséggel rendelkező magyar állampolgárnak a Tapolcai-medence (például Badacsony, Szent György-hegy, Gulács, Szigliget) vagy Salgótarján térségének (például Salgó, Somoskő) késő miocén–pliocén bazaltos vulkáni felépítményei jutnak az eszébe. A mélyebb geológiai tudással rendelkezők esetében a szarvaskői jura vagy a mecseki kréta bazaltok is beugorhatnak, de itt nagyjából véget is ért a történet. A Mohács melletti Bár falucskával vajon mi a helyzet, hiszen ott is van bazalt? Írásunkban a Bári Leucitit Formáció (korábban Bári Bazalt Formáció) kialakulásának nyomába eredünk. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Duna jobb partján, a Mohácsi-sík és a Baranyai-dombság kistájak találkozási övezetében fekvő, ősidők óta lakott Bár neve a geológiában jártas embereknek ismerősen csenghet. A terület földtani térképére tekintve a domináns üledékek a pleisztocénben (jégkorszakban) képződött löszök, amelyek a térség mezőgazdaságának alapját képezik. Bár és Mohács között azonban a földtani térkép egy zöld színű foltot is jelez a Duna partján, amelyhez a negyedidőszaki bazalt és bazalttufa megjegyzést fűzte a térkép szerkesztője. A kis magmás test nem más, mint hazánk legfiatalabb vulkanikus képződménye.
Szederkényi Tibor geológus 1962-ben a bári Duna-parton egy fekete színű, likacsos kőzetkibukkanást fedezett fel, amelyet két évvel későbbi publikációjában a mecseki kora kréta alkálibazaltos vulkanizmussal hozott összefüggésbe. Kaszap András geológus 1963-ban már felvetette, hogy a bári bazalt a krétánál jóval fiatalabb lehet. 1965-ben Viczián István foglalkozott a bazalttal részletesebben. A 20. század második felében szintén többször előkerül a szakirodalomban a bári bazalt neve, amelyet Harangi Szabolcs 1995-ös cikke már leucitit néven említ.
Az egyik probléma a Bár mellett található bazalttal, hogy szálkőzetben nem bukkan elő, hanem csak változó méretű – a köbméterestől az ököl nagyságúig – lekerekített darabok formájában, a meredek parti löszfal és a folyó közötti keskeny ártéri sávban. A Duna eróziós tevékenysége bontotta ki a bazaltot a lösz alól, törmelékei a Duna fiatal holocén folyóvízi üledékei között hevernek. Ezekből következik, hogy vastagsága nem ismert.
A kőzet friss törési felületén sötétszürke színű, helyenként apró, nyúlt hólyagüregeket tartalmaz, amelyekben limonitos bevonat, illetve sugaras kalcit-bekérgezések figyelhetők meg. Mikroszkópban a kőzet üveges, aprószemcsés porfíros szövetet mutat. Az alapanyagban gyakori leucitásvány alapján a kőzet a bazalt helyett a leucitit nevet kapta (Bári Leucitit Formáció). A leucit mellett az alapanyagot kevés plagioklász, kis mennyiségű olivin, vas-titán-oxid és apatit alkotja. Az alapanyagban található nagyobb méretű fenokristályokat olivin, klinopiroxén és biotit alkotja. Kémiai összetételére az 50 %-os szilícium-dioxid-tartalom, és a nagy káliumtartalom (K₂O=6,5–7,0 %) jellemző. A K₂O/Na₂O arány alapján a kőzet az ultrakáli magmás kőzetek közé sorolható. A magfúrásokkal feltárt bazaltokban gyakoriak az átalakult kőzetváltozatok, ahol már megjelenik a leucitot helyettesítő analcim is. A Kárpát-medencei szinten is ritka és egyedülálló, kis térfogatú bári olivin-leucititet egy szárazföldi környezetben zajló monogenetikus (azaz egyszeri és viszonylag rövid ideig tartó) vulkáni működés hozhatta létre, a K–Ar kormeghatározás alapján 2,1 millió évvel ezelőtt, azaz a kora pleisztocénben. Talán egy kis salakkúp épülhetett fel annak idején lávafolyásokkal – amelyet később lösz fedett be–, de a rossz feltártsági viszonyok között ez napjainkban nehezen nyomozható.
A másik probléma a bári leucitittal kapcsolatban a Kárpát–Pannon térség lemeztektonikai környezetbe való beágyazása, hiszen a több írásunkban is bemutatott pannon bazaltvulkanizmus rendszerébe nem integrálható be. Fentebb említettük, hogy a bári leucitit az ultrakáli magmás kőzetek közé tartozik a balatonmáriai trachiandezittel és a gátaljai (Románia) lamproittal egyetemben. Ezekben a K₂O˃3%, MgO˃3% és a K₂O/Na₂O˃2. Az egyedi összetételű magmás kőzetek csak speciális geodinamikai környezetben (metaszomatizált köpeny, extenzió okozta nyomáscsökkenés vagy köpenycsóva feláramlásához kapcsolódó hőmérsékletemelkedés) jönnek létre, kitörései általában minden előzmény nélkül zajlanak le.
A balatonmáriai trachiandezit kivételével a bári leucitit, a gátaljai lamproit, az Aranyi-hegy, valamint a Csomád shoshonitjai a negyedidőszakban (2,1–0,95 millió évek között) képződtek, s a Pannon-medence déli peremén alkotnak egy nyugat–keleti csapású sávot. Ezek közül a legnyugatabbi és egyben legidősebb (2,1 millió év) ultrakáli magmás kőzet éppen a szóban forgó bári olivin-leucitit. Keletkezésének körülményei a mai napig sem teljesen tisztázottak, de ilyen típusú magmák kialakulásához egy erősen metaszomatizált földköpeny forrásra van szükség, amely csak a litoszféra (kőzetburok) alsó részén képzelhető el, a litoszféra–földköpeny rendszerben. Valószínű, hogy a forrásterület metaszomatózisát asztenoszférából származó, kis térfogatú, illókban gazdag alkáli bazaltos olvadékok okozhatták. A magmaképződést, azaz a metaszomatizált litoszféra kismértékű olvadását a friss asztenoszféra-anyag feláramlásának hőhatása okozhatta éppen ott, ahol a litoszféra–asztenoszféra határ mélységében erős csökkenés tapasztalható. A másik (vagy párhuzamos) ok pedig a Pannon-medence tektonikai inverziós fázisában a differenciált vertikális mozgás lehetett, amely annak déli peremén izolált magmaképződést generálhatott.
Láthatjuk tehát, hogy a Bár mellett törmelékben tanulmányozható jégkori ultrakáli magmás kőzetekről sok mindent nem tudunk. Ennek ellenére egy olyan képződményt ismerünk személyében, amely a maga módján ritka és különleges az egész Kárpát–Pannon térségben.

A bári leucitit kibukkanásának pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt