A fanglomerátum kérdésköre

Vannak bizonyos kőzetnevek, amelyeket még a laikusok is el tudnak helyezni a kőzetek rendszerében, ilyen például a mészkő, a homokkő, a márvány, és még sorolhatnánk. Léteznek olyan kőzetek, amelyek ismeretéhez már mélyebb földtani ismeretek szükségesek. Mondjuk ilyen a szerpentinit, a fonolit vagy éppen a szienit. Végül léteznek azok a kőzetek, amelyek ritkák, mint a fehér holló, és még a geológusok sem gyakran találkoznak velük. Írásunkban egy ilyen „kőzettel”, méghozzá a fanglomerátummal foglalkozunk részletesebben, egy Balaton-felvidéki példán keresztül. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Balogh Kálmán által szerkesztett (1991) „Szedimentológia II.” című klasszikusa szerint a fanglomerátum szárazföldi iszapárak, zagyárak és sárfolyások lerakódása. Képződése olyan meredek lejtőkön várható, ahol nagy mennyiségű kőzettörmelék képződött; ezeket váratlan hóolvadások és hirtelen lezúduló, jelentős intenzitású esőzések a lejtő aljára telepíthetnek iszapárak formájában. A meredek hegyoldalakon nagy sebességgel lehömpölygő, rövid életű, majd mozgási energiáját hirtelen elveszítő, lefékeződő iszapárból a szilárd törmelékanyag osztályozatlanul, rendezetlenül rakódik le. Az osztályozatlanság a lerakódó szemcsék eltérő méretét jelenti: a fanglomerátum alapanyagában az agyagszemcsék mellett a nagyobb kavics méretű szemcsék is előfordulhatnak. Alaki és anyagi tulajdonságait tekintve üledékeik a kőzettörmelékek és a kavicsos kőzetek között foglalnak helyet. Szemcséik mérete valamivel kisebb, mint a lejtőtörmeléké, osztályozottságuk viszont jobb: durvább szemcséik éle – bár csak kissé – kopott, felületi megmunkáltsága pedig jelentékeny lehet (főleg ha sok kvarchomokot és -aleuritot is tartalmaznak). A maximum 10 km-es nagyságrendű hosszúságot elérő iszapár-lerakódásoknak nincsen belső rétegzettségük, csak hosszúkás vagy lapos törmelékdarabjaik gyenge irányítottsága figyelhető meg.
Napjainkban fanglomerátumok az arid (száraz) éghajlatú, csapadékvizet csak ritkán kapó szaharai és közép-ázsiai hegységek lábánál képződő törmelékkúpokon képződnek. A földtörténeti múltban szárazföldi (terrigén) üledéksorok alján jelenhet meg fanglomerátum, például intramontán medencék és előmélyedések peremein. A hazánk földjét alkotó rétegsorok közül írásunkban a Balaton-felvidék perm időszak végi törmelékes üledékes képződményeit (Balatonfelvidéki Homokkő Formáció) tanulmányozzuk, amelyben akad fanglomerátum is.
A mai Balaton-felvidéket hordozó, afrikai eredetű kőzetlemez (az ALCAPA-főegység Dunántúli-középhegységi-egysége) a földtörténeti paleozoikum (óidő) végén, a perm időszakban Afrika és Eurázsia között, a Tethys elnevezésű óceán (üledékgyűjtő) délnyugati elvégződésénél helyezkedett el (természetesen nem a mai földrajzi helyén, hanem valahol az Egyenlítő térségében). Ekkoriban a mai kontinensek ősei egy szuperkontinenst alkottak, amely a Pangea névre hallgatott. Az óriási szárazföld belsejébe a csapadékot adó óceáni légtömegek már nem tudtak bejutni, ezért száraz (arid) és félszáraz (szemiarid) éghajlat uralkodott a földrész belső területein. Ezeken a sivatagos és félsivatagos tájakon a Variszkuszi-hegységrendszer pusztuló hegyláncai magasodtak, ahol az intenzív aprózódás miatt hatalmas mennyiségű törmelék keletkezett. A lepusztult anyagot lejtős tömegmozgások és folyóvízi rendszerek halmozták tovább és szállították a világtenger (Panthalassza) felé. Ekkor a Tethys még a Panthalassza egy „olló alakú” öble volt, amelynek kinyílása a középidő (mezozoikum) elején kezdődött el.
A perm időszak végén – kb. 270–250 millió éve – képződött Balatonfelvidéki Homokkő Formáció a szóban forgó területen alapvetően háromosztatú. Alul durvatörmelékes, vörös, néhol szürke fanglomerátum és konglomerátum települ, középső harmadában vörös homokkő és aleurolit egymással váltakozó sorozata a jellemző, míg felső harmadában az üledékek ismételt durvulása figyelhető meg konglomerátum-betelepülésekkel. A változó vastagságú (1-200–1000 m) törmelékes üledékes rétegsor ciklikus felépítésű, amely egykori folyóvízi rendszer alluviális hordalékkúpjain és ártéri síkságain rakódott le. A cikkünk témájául szolgáló Paloznaki Fanglomerátum Tagozat a formáció legalsó részén (bázisán) települ.
A vörös színű, durvaszemcsés, lazán cementált, polimikt breccsa a felszínen kevés helyen tanulmányozható. A cikkben is szereplő típusfeltárása a paloznaki Verespart, amelyről id. Lóczy Lajos (1913) a következőt írta: „Olyan ez a kőzet, mint valami fillithegyoldal megkeményedett kőfolyása.” Lóczy kiváló megfigyelést tett, hiszen egy szemiarid klímán kialakult fosszilis lejtőtörmelékkel van dolgunk. Az egykori meredek hegyoldalakon és folyóvízi hordalékkúpokon lerakódott összlet anyaga aleurolit- és homokkőpala, metaandezit, kevés metariolit és kvarcit, valamint igen kevés kovapala és mészkő. Leggyakrabban 3–5 cm-es, alig koptatott, osztályozatlan kőzettörmelékből áll, de nagyobb görgetegek is előfordulnak benne. Kötőanyaga vörös színű, vas-oxidos, aprószemcsés aleurolitpala-törmelék. Gyakran dolomit- és gipsz-, ritkábban hematitkonkréciók is előfordulhatnak benne.
A kőzettani összetétel az egykori variszkuszi hegyláncok földtani felépítéséről ad információt, hiszen a hegyek aprózódott kőzetanyaga halmozódott át a meredek perm időszaki lejtőkön iszap- és zagyárak formájában. A fanglomerátum vastagsága változó, néhány métertől száz métert meghaladó is lehet, viszont nagy területeken egyáltalán nem fordul elő, nemcsak a felszínen, hanem fúrásokban sem. Az alig koptatott szemcsék, valamint az osztályozatlanság szépen mutatja, hogy egy viszonylag gyors és hosszútávú szállítás nélküli áthalmozás hozta létre, ahogy azt fentebb is felvázoltuk már.
A fanglomerátum egyetlen felszíni feltárása, jól megközelíthető alapszelvénye Paloznak és Alsóörs között bukkan a felszínre, a 71-es számú országút hídja alatt, a vasútvonal északi oldalán. A vasúti bevágás feltárása viszonylag jól feltárja a szóban forgó képződményt. A vasúti forgalom miatt azonban legyünk körültekintőek és ne feledjük: „mindent a szemnek, semmit a geológuskalapácsnak!” Itt jegyezzük meg, hogy “A kövek mesélnek” weboldalán a permi vörös homokkő témával több cikkünkben is foglalkoztunk már, amelyekre a honlap keresőjében vagy térképén lehet rátalálni.

Felhasznált irodalom:
Balogh, K. (szerk., 1991): Szedimentológia II. Akadémiai Kiadó, Budapest
Budai, T. et al. (1999): A Balaton-felvidék földtana. Magyarázó a Balaton-felvidék földtani térképéhez, 1:50 000. Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest

A paloznaki alapszelvény pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Szöveg: Veres Zsolt; fotó forrása: mbfsz.hu