A Dobrica-kút travertínó „búboskemencéje”

A Bükk hegység egy jelentékeny részét alkotják különféle korú és típusú karbonátos kőzetek, amelyekből jelentős oldott karbonáttartalmú felszín alatti vizek (karsztvizek) áramlanak ki. Ezekből az olykor változó hozamú karsztforrásokból a jégkorszak óta nagy mennyiségű édesvízi mészkő (forrásmészkő, travertínó) vált ki, amelyek a Bükk kiemelkedő és védelemre érdemes földtudományi értékei. Egy kevésbé ismert, de annál látványosabb travertínó-előfordulás a hegység északkeleti részén, Varbó település határában kereshető fel. A Dobrica-kút édesvízi mészkőkiválásáról szól jelen írásunk. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Írásunk bevezető részében általánosságban beszélnénk a bükki források és patakok vizéből kiváló édesvízi karbonátos képződményekről. A Bükk karsztforrásainak egyik fő vízadó képződménye a középső–késő triász korú Bükkfennsíki Mészkő Formáció, amely kb. 240–225 millió évvel ezelőtt rakódott le óriási kiterjedésű peremes selfeken, azaz karbonátplatformokon. A repedésekkel és hasadékokkal átjárt, nagy tisztaságú és ebből kifolyólag jól karsztosodó kőzetformációból a Bükk-fennsíkra lehulló, majd a mélybe szivárgó csapadékvizek jelentős mennyiségű kalcium-karbonátot, azaz meszet oldanak magukba.
Az oldott mészanyaggal, azaz kalcium-hidrokarbonáttal – képlete: Ca(HCO₃)₂ – túltelített karsztvizek a hegy gyomrából forrásként való kilépésükkor eltérő nyomású és hőmérsékletű környezetbe kerülnek, azaz normál légköri viszonyok közé. Az oldatban addig egyensúlyban lévő geokémiai rendszer felborul azáltal, hogy a szén-dioxid elillan belőle. Ez a folyamat többféle tényező hatására következhet be. A sebesen futó patakvíz a meder egyenetlenségein (például völgytalpi kőzetlépcsők, bedőlt fák) átbukik, esése megtörik, megnövekszik a légkörrel érintkező felülete. A megnövekedett felület, valamint a felületi feszültség lecsökkenése miatt a meszes vízben lévő egyensúlyi szén-dioxid elillan, majd megkezdődik a tárgyakon a mészanyag szilárd formában való kémiai kicsapódása. A szén-dioxid karsztvízből való elvonását segítik a vízzel nagy felületen érintkező növények (például moszatok, mohák, zuzmók) is, amelyek élettevékenységük során – például légzés – szén-dioxidot használnak fel. Magát a kicsapódó édesvízi karbonátos üledéket mésztufának (nem teljesen helyesen), forrásmészkőnek vagy travertínónak nevezzük. A forrásmészkő egy szürkésfehér vagy sárgásbarna színű, gyengén cementált, porózus édesvízi karbonátos üledék, amely likacsos szerkezetét – innen a népies neve is: darázskő – a belőle kirothadó növényeknek köszönheti.
Hevesi Attila 1972-es cikke („Forrásmészkő-képződés a Bükkben”) a következőt írja a Dobrica-kút térségéről: „A Kis-fennsíktól É-ra, az Andóbik oldalában, kb. 290 m tszf-i magasságban fakad, a Gyertyán-völgy bal oldali táplálója. Schréter Z. (1916) valószínűleg erre gondol, amikor az Andókút alatti édesvízi mészkő-előfordulást említi. A kőzet kiválása csak kb. 200 m-rel a forrás után indul meg, ahol patakja eléri a Gyertyán-völgy jobb oldali forráságát. A két forráság völgyének szintje között, találkozásuknál 15 m magasságkülönbség van. Ezen a peremen a Dobrica-kút patakja egy 6 m-es és több kisebb vízeséssel zuhog le. A perem valójában a 60 m-nyire szélesedő, 30 m hosszú forrásmészkő-kitöltés széle, amely középen bemélyed, de ugyanitt a lecsurgó vizekből már 12 m ívű darázskő-domborulat vált ki. A bemélyedéstől balra régebbi vízfolyás helye látszik. A patak a vízesések fölött szép, 1,5–2 m széles, 30–50 cm magas lépcsőket alkot, amelyeknek szárazabb részein dús mohanövényzet díszlik. A vízesés alatt, a 12 m kerületű, 6 m magas búboskemence alakú képződmény oldalában két, több mint 1 m mély, 0,5 m széles, beboltozódással keletkezett üreg nyílik. Ezeknek a labirintusszerű barlangocskáknak alját csillogó, tiszta tavacskák töltik ki. A „búboskemence” oldalán élő és elmeszesedett moszattelepek „színes cserepei” sorakoznak.
A forrásmészkő-domb kialakulásának legfőbb oka a két völgy találkozásánál mutatkozó szintkülönbség. Ez, ha nem is mai nagyságában, a kiválás megindulásakor eleve adott volt. Elképzelhető, hogy a Gyertyán-völgy jobb oldali forrásága idősebb, a Dobrica-kút felé csak később vágódott hátra. Ez a korkülönbség szintkülönbséget okozhatott, mert bár a Dobrica-kút bővebb vizű, a jobb oldali forráság hosszabb idő alatt, mélyebbre vághatta völgyét. Ahol a névtelen forráság a Dobrica-kút darázskődombjának jobb oldalához ér, maga is kb. 2 m magas mészkő-réteglépcsőn bukik le. Feltételezhető, hogy ez a lépcső, ma már persze a forrásmészkő alatt, a Dobrica-kút völgyébe is benyúlik, s ez adta a kiválást megindító szintkülönbséget. Végül lehetséges, hogy a két, feltételezett tényező együttes hatásának eredményével állunk szemben. Kétségtelen, hogy mindhárom esetben az eleve adott szintkülönbség később csak növekedett, mert amíg a névtelen forráság völgyét fokozatosan mélyítette, addig a Dobrica-kúté forrásmészkővel mindinkább feltöltődött. Az előrenyomuló darázskőtömb a névtelen forráságat a völgy jobb oldalához szorítja, ami annál is könnyebb, mivel a völgyoldal a mészkő-réteglépcső után puhább agyagpalából áll.”
Ha tanulmányoztuk a cikkben leírt „búboskemencét”, eloltottuk szomjunkat a Dobrica-kút vizével, érdemes a térségben kicsit még elidőzni. A terület erdőit, növény- és állattani értékeit a 15 állomásból álló Andó-kúti Erdei Tanösvény mutatja be (ide Miskolc irányából kisvasúttal is ki tudunk utazni). A nagy nyári melegekben nemcsak a térség karsztforrásai, hanem a Varbói-tó is felüdülést tud nyújtani. A nagyobb hegyi gyalogtúrákra vállalkozók pedig a Kis-fennsík ikonikus csúcsaira (például Örvény-kő, Magos-kő) tehetnek túrákat.

Felhasznált irodalom:
Pelikán, P. (szerk., 2005): A Bükk hegység földtana. Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest
Hevesi, A. (1972): Forrásmészkő-képződés a Bükkben. Földrajzi Értesítő, XXI. évfolyam 2-3. füzet

A Dobrica-kúti „búboskemence” pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt