Geotúra Csákányospuszta térségében

A Vértes északkeleti peremén, Szárliget település határában bújik meg az 1947 óta Tatabányához tartozó Csákányospuszta. A középkorban a Csákányosegyháza névre hallgató kis hegyi telep napjainkban már inkább turisztikai célokat elégít ki. A „Vértes kapujaként” is emlegetett szórvány a térség gyalogos, sí, kerékpáros és lovas turizmusának egyik kedvelt kiindulópontja, ahonnan a Vértes keleti területeinek látnivalói rendre felkereshetők. Csákányospuszta az előbbiek mellett a geotúrák ideális kezdőpontja is, hiszen a térség földtudományi értékei egy-egy napos gyalogtúrák keretében bejárhatók. Ezek közül írásunkban mi is egy ilyen kör-geotúrát mutatunk be. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A földtani térképet böngészve észrevehetjük, hogy a csákányospusztai terület geológiai felépítésében döntően triász karbonátos rétegsorok vesznek részt, név szerint a Fődolomit és a Dachsteini Mészkő Formáció. A mai Vértes területét hordozó kőzetlemez, az úgynevezett Dunántúli-középhegységi-egység a földtörténeti mezozóikum (középidő) triász időszakában (215–210 millió éve) a Tethys elnevezésű ősi üledékgyűjtő (óceán) nyugati, trópusi sekélytengerekkel borított selfjeinek térségében helyezkedett el, Afrika északi peremén (természetesen nem a mai helyén, hanem több ezer km-re jelenlegi pozíciójától).
Hosszú idő alatt a 200 m-nél nem mélyebb, jól átvilágított és mozgatott trópusi tengervízben hatalmas mennyiségű élővilági eredetű (biogén) meszes iszap halmozódott fel, amelyből később a diagenetikus (kőzetté válási) folyamatok folyományaként kalapálható, kemény kőzetek jöttek létre. Csillagászati, klimatikus és tektonikus okok hatására, a tengerszint periodikus ingadozásai miatt a hatalmas tengerparti síkságokon korábban lerakódott mésziszapok időnként szárazra kerültek, majd átdolomitosodtak, a kalcium-karbonát-ásványok (például kalcit) kristályrácsába beépülő magnéziumionok hatására. A dolomit ugyanis ásványtani értelemben kalcium-magnézium-karbonát, képlete: Ca(MgCO₃)₂.
Az átdolomitosodott mésziszapból a Fődolomit Formáció született meg, míg a mésziszap közvetlen kőzetté válásával a Dachsteini Mészkő Formáció. A nagy vastagságú – az 1000 m-t is meghaladó – karbonátos kőzetösszletet a földtörténet későbbi szakaszaiban különféle deformációk érték (például törések menti elmozdulások, gyűrődések) a földkéregben, amelyek a Dunántúli-középhegység, így a Vértes kiemelt rögeiben, bezökkent medencéiben és árkaiban köszönnek vissza. Csákányospusztai geotúránkon döntően ezekkel a triász képződményekkel fogunk találkozni.
Gyalogtúránkat Csákányospusztáról az Országos Kéktúra útvonalán kezdjük el, dél felé hagyva el a kis hegyi telepet. Nem kell sokat bandukolnunk a kéktúra-útvonalon, hiszen hamarosan jelzetlen erdészeti földutakra térünk le, a Vértes legmagasabb pontját célozva meg. A kéktúra ösvényének elhagyása után közel 2 km-t kell felfelé menetelnünk, amíg el nem érjük a 487 m magas Nagy-Csákány jellegtelen, bozótos, kővel megjelölt csúcsát. Útközben azonban érdemes nyitott szemmel járnunk, hiszen a talajjal, lejtőtörmelékekkel és málladékkal borított térszín alatt a késő triász Fődolomit Formáció sekélytengeri karbonátos képződményei rejtőzek. Több helyen láthatunk a csúcs felé haladva kisebb-nagyobb kibukkanásokat, amelyeket közelebbről szemügyre véve izgalmas kőzettani megfigyeléseket tehetünk. A világosszürke dolomitban egymással közel párhuzamos, néhol enyhén hullámos lemezecskéket figyelhetünk meg, amelyek úgy néznek ki, mintha papírlapok százait helyeztük volna egymásra. Ez nem más mint a loferit, amely a fentebb említett Tethys-óceán sekélytengerrel borított árapálysíkságán létrejött üledékes szerkezet. A néhai tengeraljzat törmelékes (például agyag, kőzetliszt, homok) és karbonátos szemcséit baktériumokból álló nyálkás kéreg szőtte át, majd kötötte meg. A később elpusztuló szövedékre újabb szemcsék tapadtak, amelyeket ismét „algaszőnyeg” biofilm-bevonat kötött meg. Az árapályjelenséghez és a baktériumok életműködéséhez kötődő ciklikus üledékszerkezetek az árapályövben (intertidális övben) jöttek létre, a Lofer-ciklus „B” tagjának vagy sztromatolitoknak is nevezzük.
A 220 millió évvel ezelőtti tengeraljzat üledékes szerkezeteinek tanulmányozása és a Nagy-Csákány meghódítása után jelzetlen, a végén szinte már mélyúttá alakuló földutakon ereszkedünk le a kedves kis hegyi telepre, Körtvélyespusztára. A napjainkban Tatabánya külterületi részeként nyilvántartott középkori eredetű településrész újkori benépesülése a 18. század második felében történt meg. Katolikus vallású, jobbágy, valamint zsellér származású magyar és német nemzetiségű lakói az Esterházy-uradalom munkáit végezték (például mészégetés), majd később a tatabányai szénbányákban találtak megélhetést. Az 1875-ben még 85 állandó lakossal büszkélkedő Körtvélyespuszta napjainkra gyakorlatilag lakatlanná vált, néhány fő él csak itt. A telep északkeleti szélén áll az a kedves kis kápolna, amelyet az 1930-as években építtetett fel a Magyar Általános Kőszénbányászat Részvénytársulat (MÁK Rt.) a Szűz Mária tiszteletére felszentelve. A II. világháború után azonban a kápolna lassan az enyészeté lett, az 1990-es évek elejére a térdig rombolt falai maradtak csak. Később egy magánszemély jóvoltából napjainkban már teljes szépségében pompázik a kis kápolna.

Körtvélyespusztát északnyugat felé hagyjuk el a kék kereszt jelzésen, majd hamarosan újból az Országos Kéktúra útvonalára „lyukadunk rá”. Bal kéz felé a kék kör jelzés visz a Béla-forrás ma már nem iható, gyér hozamú foglalatához. A forrás nevét I. Béla királyunkról kapta, aki 1051-ben a Vértes térségében aratott győzelmet a német csapatok felett (a csatának köze lehetett a hegység névadásához is, hiszen III. Henrik katonái a vértjeiket hátrahagyva menekültek vissza nyugat felé). A kéktúra ösvényén északkelet felé fordulva hamarosan az imént bemutatott Körtvélyespuszta egykori kis temetőjéhez érkezünk. Az öreg fák alatti ódon sírokban (összesen 15 darab) a környék kihalt falvainak (például Körtvélyespuszta, Csákányospuszta, Kapberekpuszta) magyar és német ajkú lakói nyugszanak. A temetőről az 1800-as évek elejéről valók a legkorábbi feljegyzések. A kerítésen kívül hét magyar katona közös sírja látható, akik 1945 tavaszán estek el a környékbeli harcokban.
A temető öreg fái alatti csendes merengés után szintén a kéktúra útvonalán folytatjuk utunkat. Hamarosan egy Szűz Máriát ábrázoló faragott bükkfához érkezünk. Innen lefelé haladva a Csákány-patak őse által a késő triász Dachsteini Mészkőben „kifűrészelt” Mária-szakadék érhető el, amellyel egy korábbi cikkünkben már részletesebben foglalkoztunk. Ha felfelé indulunk tovább a kék kereszt, majd a kék háromszög jelzéseken, a 2015-ben átadott Körtvélyesi-kilátó 16 m magas felépítményéhez érkezünk (a csúcs neve azonban nem Körtvélyes). A fakilátó tetejéről csodálatos körpanorámában lehet részünk. Érdemes a 411 m magas csúcson kicsit elidőzni és szakmai megfontolások alapján szemlélni a tájat.

Észak felé tekintve a Gerecse rögvidéke, annak tektonikusan kibillent sasbércei (például Öreg-Kovács, Nagy-Gerecse, Pes-kő) és kisebb-nagyobb medencéi (például Héreg-Tarjáni-medence) láthatók. A medencében ülő Tatabánya felett a Kő-hegy meredek letörése is látszik, amely a Turulmadarat és a Szelim-lyukat hordozza, a Felsőgalla feletti Kálvária-hegy mögött pedig a Nagy-Keselő-hegy bányája éktelenkedik. Messze mögötte a tardosi Bánya-hegy „vörös márványt” termelő külfejtése is kivehető. A kilátóból kelet és délkelet felé szemlélve a tájat szépen látszanak a Szárliget környéki sasbércek (például Zuppa-tető), amelyeket normál vetők menti elmozdulások emeltek a magasba. A Vértes felé visszatekintve viszont a domborzat nem olyan élénk, mint a gerecsei tájban, hanem inkább „egyhangú”, erdőkkel fedett fennsík képét mutatja. Ebből a tájból alig emelkedik ki Körtvélyespuszta felett a nemrégiben meghódított Nagy-Csákány, valamint a Körtvélyesen álló geodéziai mérőtorony. A platószerű vértesi tájkép nem véletlen, hiszen a Vértes fennsíkja a kora és középső miocén meleg-csapadékos trópusi éghajlatának következtében letarolt felszín dél felé enyhén kibillent, kiemelkedett és továbbfejlődött (poligenetikus) maradványa. Itt jegyezzük meg, hogy a kilátó térségében már a triászra települő fiatalabb üledékes kőzetek (például a középső eocén Szőci Mészkő Formáció) is előfordulnak.
A kilátóból a Csákányospusztai turistaház érintésével érkezünk meg Csákányospuszta középkori templomának alapfalaihoz. A 13. századi templom romjaiban a korábban bemutatott késő triász karbonátos kőzetek köszönnek vissza. A török időkben elpusztult falunak mára csak pár kőből megmaradt kápolnaromja hirdeti annak emlékét (a közelmúltban folytatott régészeti ásatások során a temetőjét is feltárták).
A romoktól elindulva hamarosan Csákányospusztán találjuk magunkat, túránk kiindulási pontjánál. A 8–9 km-es geotúrát kényelmes tempóban, nézelődéssel nagyjából 3 óra alatt teljesíthetjük.

Csákányospuszta pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt