A Vulkán, amely nem vulkán

Az Erdélyi-szigethegység a Pannon-medence és az Erdélyi-medence közé ékelődő óriási hegytömeg. A változatos kőzettani felépítésből eredően szintén változatos domborzat formálódott ki az évmilliók alatt; ezt többek között az Erdélyi-érchegység vidékén is megtapasztalhatjuk. Az Aranyosbánya, Zalatna, Nagyág és Brád települések által határolt Aranynégyszög vidéke a történelmi Magyarország egyik leggazdagabb érclelőhelye volt, amelyet már a rómaiak is művelésbe vontak. Szintén a rómaiak adták a nevét annak az 1257 m magas „kőmonstrumnak”, amely a térség egyik legfestőibb szirtje. A Vulkán névre hallgató hegytömeg azonban a nevével ellentétben nem vulkanikus eredetű. Írásunkban a Vulkán kialakulását járjuk körbe. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Az Erdélyi-érchegység területe az Erdélyi-szigethegység része, amelyet a Fehér-Körös és az Aranyos folyó völgye két eltérő földtani-szerkezetföldtani egységre oszt. Az említett folyóktól északra eső nagyobb részt idős, prekambriumi–ópaleozoikumi kristályos kőzetek, valamint az ezekre települő mezozoos (középidei) sekélytengeri üledékek alkotják (ide tartozik például a karsztjairól nevezetes Bihar-hegység is). A Szigethegység délebbi egységét viszont ultrabázikus és bázikus magmás kőzetek, valamint triász és jura mélytengeri üledékek építik fel, amelyek a néhai Vardar–Maros-óceánban rakódtak le. Az északi részek sekélytengeri kőzetei és a déli vidékek mélytengeri képződményei csak a kréta időszak végén kerültek egymás mellé a területen zajló aktív lemeztektonikai, takaróképződési folyamatok hatására.
Az Erdélyi-érchegység kies vidéke az Erdélyi-szigethegység déli területeihez tartozik. Noha foltokban itt is kibukkannak a prekambrium végi és ópaleozoos metamorfitok, a térség földtani felépítésében a jura ofiolitok, a szintén jura zátonymészkövek és a kréta flisösszletek a meghatározók. A magmás és üledékes képződmények a földtörténeti középidőben létező Marosi-óceánban rakódtak le, amely dél felé az óriási kiterjedésű Vardar-óceánhoz kapcsolódott. A táguló óceáni medence óceánközépi hátsága mentén egy jellegzetes felépítésű ofiolit-asszociáció fejlődött ki. Az ofiolit az óceáni kéreg anyagát alkotó bázikus-ultrabázikus mélységi és kiömlési magmás kőzetsorozatok összefoglaló elnevezése, amelyekhez mélytengeri üledékek is társulnak. A magmás kőzeteket a Marosi-óceánban gabbrók, szubvulkáni bazaltok és bazaltos lávafolyások (párnalávák), míg a mélytengeri üledékeket radiolaritok, vörös agyagok és vörös ammoniteszes mészkövek képviselik. Az óceanizáció közben a tenger szintjét elérő vagy megközelítő tenger alatti vulkáni hátságokon és szigeteken (seamount) nagy tömegű zátonymészkő keletkezett a jura időszak végén és a kréta időszak elején. Ez a biogén mészkő hatalmas takarós szerkezeteket (például Csumerna-fennsík, Bedellői-havasok), takaróroncsokat (például a cikk témáját is adó Vulkán) vagy olisztolitokat (például Kecske-kő) alkot. A zátonymészkő és az alatta települő bazaltos kőzetek érintkezéséről már írtunk a torockói Székely-kő és a Tordai-hasadék kapcsán is.
A kréta időszakban kezdődött meg a Marosi-óceán medencéjének bezáródása, amely takaróképződéssel és a kiemelkedést követő gyors lepusztulással járt. Ezekhez a szerkezetföldtani folyamatokhoz köthető a térségben nagy területeket borító flis kialakulása, amely a kontinentális lejtőkön lezúduló homokos, kőzetlisztes és agyagos üledéktömeg lerakódásával alakult ki az óceáni mélységekben. Ebből a könnyebben pusztuló flisből preparálódtak ki azok az olisztolit-szirtek, amelyekkel egy korábbi cikkünkben már részletesebben foglalkoztunk. A kréta időszak végére tehát nagyvonalakban már kialakultak a térség takarós szerkezetei és a néhai Marosi-óceán medencéje szárazulattá vált. A harmadidőszakban zajló lepusztulás mellett jelentős magmás események is zajlottak az Erdélyi-érchegységben, amely például a miocén korban a Detunáta felépítményét is létrehozta, vagy éppen az Aranynégyszög jelentős színes- és nemesfém-ércesedését. Utóbbival egy másik cükkünkben foglalkozunk majd részletesebben. Térjünk azonban vissza kicsit a Vulkánra és a késő jura zátonymészkövekre!
Mint korábban említettük, a Marosi-óceán tenger alatti, magmás kőzetekből álló hátságain, szigetein, majd szigetívein azok gyors süllyedésével lépést tartó sekélytengeri zátonyok fejlődtek ki a késő jura idején. Az évmilliók alatt a zátonyalkotó és zátonylakó szervezetek karbonátos anyagából több száz m-es vastagságú, döntően vastagpados kifejlődésű, nagy tisztaságú, világosszürke színű mészkőtömegek jöttek létre. Ezek a fent említett óceáni medence bezáródása közben tektonikusan lenyíródtak eredeti aljzatukról, majd óriási takarós szerkezetek formájában mozogtak tovább az egyre szűkülő óceáni térben. Egy ilyen takarós szerkezet maradványa, roncsa a cikkhez csatolt fotón látható 1257 m magas Vulkán tömege is. Vajon mit értünk takaró és takaróroncs fogalma alatt? A takaró olyan nagy kiterjedésű kőzettest, amely eredeti helyéről távolra kerülve más kőzettestre települt, így felépítésében jelentősen különbözik az alatta fekvőtől. A takaróroncs pedig úgy keletkezik, hogy a takaróból leválhat egy nagyobb darab, illetve az erózió elpusztíthatja annak egy részét; így a takaró maradék elszigetelt „darabkája” egy olyan környezetbe kerülhet, amely az eredeti helyén van (autochton, azaz nem végzett semmilyen mozgást története során). A Vulkán is egy ilyen késő jura zátonymészkőből álló takaróroncs vagy takarófoszlány, amely az évmilliók alatt kipreparálódott „puhább”, lepusztulásra hajlamosabb környezetéből. Ez a „puhább” környezet a korábban már említett törmelékes üledékes eredetű kréta időszaki flis, amelynek homokos, agyagos és márgás üledékei alacsonyabb hegységeket, medencéket és dombságokat formálnak a térségben. Ennek a flisvonulatnak az 1000 m körüli lepusztult tetőszintjéből magasodott ki az idők folyamán a Vulkán, amely az Erdélyi-érchegység (azon belül a Zalatnai- vagy Ompolymelléki-hegycsoport) legfestőibb szirtje. Itt jegyezzük meg, hogy ezen régióból indulnak az Ompoly, az Abrud és a Fehér-Körös forráságai is.
A környezete fölé több száz m-es szintkülönbséggel kimagasodó Vulkán (helyi elnevezéssel Cotoncu) formakincse közül a karsztos formák (például karrok, víznyelők, barlangok) emelendők ki, amelyeket a jól oldódó karbonátos kőzeteken a szénsavassá váló csapadékvizek oldogattak ki az idők folyamán. A Vulkán déli és délnyugati oldala rendkívül meredek és tagolt: a mészkövet az erózió borotvaéles gerincekké szabdalta fel, amelyek között nagy esésű, szakadékos völgyek szállítják le a hegy „szoknyájához” a fagy- és hőingadozás okozta aprózódott kőtörmeléket. A hegytömeg mikroklímája és ebből következőleg flórája és faunája (például alpesi növényfajok és ragadozó madarak) is éppen ezen aprólékos tagoltság miatt változatos (a Vulkán 5 hektáros térsége természetvédelmi oltalom alatt áll).
A Vulkán tömege Brád és Abrudbánya között emelkedik. A hegyet behálózó turistautakat legkönnyebben a hegy alatti Bucses-hágóból (725 m) közelíthetjük meg. Nem hosszú, de kemény szintemelkedést felvonultató túrákra számítsunk!

A Vulkán pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt