A Székely-kő Torockószentgyörgy várából
Az Erdélyi-szigethegység keleti peremén, a róla elnevezett hegységben és medencében terül el a magyarok által lakott Torockó. A sokak és e sorok írója szerint is a Kárpát-medence egyik legcsodálatosabb falucskájában mintha megállt volna az idő. Az egységes műemlék falukép, az unitárius erődtemplom, az elevenen élő népviselet és még sorolhatnánk azokat a turisztikai attrakciókat, amelyek évente turisták tízezreit vonzzák be Torockóra. A kulturális látnivalók megtekintése mellett akad bőven földtudományi jellegű is, amelyek közül a falu fölé magasodó Székely-kő sziklaóriása a legjobb példa. Az 1129 m magas monstrum megmászása közben a terület izgalmas földtani fejlődéstörténete is megelevenedik, amelyet ezen írásunkban fejtünk ki alaposabban. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A Torockói-hegység területe az Erdélyi-szigethegység része, amelyet a Fehér-Körös és az Aranyos folyó völgye két eltérő földtani–szerkezetföldtani egységre oszt. Az említett folyóktól északra eső nagyobb részt idős, prekambriumi–ópaleozóikumi kristályos kőzetek, valamint az ezekre települő mezozós (középidei) sekélytengeri üledékek alkotják (ide tartozik például a karsztjairól nevezetes Bihar-hegység). A Szigethegység délebbi egységét viszont ultrabázikus és bázikus magmás kőzetek, valamint triász és jura mélytengeri üledékek építik fel, amelyek a néhai Vardar–Maros-óceánban rakódtak le. Az északi részek sekélytengeri kőzetei és a déli vidékek mélytengeri képződményei csak a kréta időszak végén kerültek egymás mellé, a területen zajló aktív lemeztektonikai, takaróképződési folyamatok hatására.
A Torockói-hegység kies vidéke az Erdélyi-szigethegység déli területeihez tartozik. Az északkelet–délnyugati csapású, kb. 70 km-es hosszúságú Torockói-hegység fő tömegét a jura időszak végén (tithon korszak, kb. 150 millió év) keletkezett zátonymészkő alkotja, amelyet Strambergi mészkőnek is neveznek a szakirodalomban. A fentebb említett Marosi-óceán hátsága, a szétnyíló és távolodó kőzetlemezek hasadékai mentén forró bazaltos kőzetolvadék áramlott fel a jura időszakban. Az óceán mélyére kibuggyanó olvadék párnaláva-szerkezetek formájában szilárdult meg. A tenger szintjét elérő vagy megközelítő tenger alatti vulkáni hátságokon és szigeteken (seamount) nagy tömegű zátonymészkő keletkezett a trópusi tengervízben. Az egykori zátonyalkotó és zátonylakó élőlények meszes vázaiból nagy vastagságú biogén mészkő halmozódott fel hosszú idő alatt, amely a szóban forgó hegység, ill. a cikk témáját adó, észak–déli csapásirányú Székely-kő fő tömegét is alkotja. Torockó és Tordatúr között a bazaltos vulkáni kőzetekre települő zátonymészkő vonulata szépen követhető, s az egyik leglátványosabban a Székely-kő csúcsának térségében érhető tetten.
A barnásvörös, rozsdás színű bazaltos kőzetek egyértelműen elkülöníthetők a szürkésfehér színű mészkövektől. A középső-jura tenger alatti bazaltos képződmények a Székely-kő keleti frontját alkotják, míg az ezekre települő, függőlegesre állított késő-jura mészkövek a hegyóriás nyugati lejtőit építik fel (kb. 300 m-es vastagságban). Ez az eltérő kőzettani felépítés a morfológiában is megmutatkozik. A mészköves nyugati részek formakincse élénkebb, vad sziklaletörésekkel, törmeléklejtőkkel, valamint barlangokkal, míg a keleti bazaltos területek lejtői menedékesebbek, domborzata egyhangúbb és szolidabb. Mindezen formák a különféle típusú és szerkezetű kőzetek eltérő lepusztulásában keresendők. Az elmúlt földtörténeti korok éghajlat-vezérelte felszínlepusztulása nyeste le a Torockói-hegység magasra kiemelkedő platóit, így a Székely-kő tetejét is. Ennek a kőzettani felépítésnek köszönhető, hogy a Torockói-medence irányából kemény kaptató vár ránk a csúcsig (Nagy-Árok), míg Csegez és Székelyhidas irányából hosszabb, de kevesebb szintet tartalmazó csúcstámadás vár ránk. Torockó felől mászva a Székely-kőt, kb. 950 m-es magasságban egy karsztforrás vizére is számíthatunk, amely a bazalt és a mészkő határán fakad.
A Székely-kő csúcsa nem csak évszázmilliók történéseiről mesél, hanem az emberi évszázadok viharos eseményeiről is. Először is érdemes beszélnünk a hegy nevéről, hisz a Székelyföld igen csak távol esik Torockó vidékétől. A hegy és az egykoron rajta fekvő vár (Székelyvár) neve a tatárok 1284-es betörésével hozható összefüggésbe. Ekkor a Torockó népére támadó tatárokat a kézdi székelyek csapata mentette meg, akik később a területet is megkapták jutalom gyanánt. Orbán Balázs „A Székelyföld leírása” c. művében erről az eseményről így emlékezik meg: „nevezett székelyeink hazánk és lakóinak megmentéséért Turucho vára alatt a tatárokkal hősiesen megütköztek, s ezernél több foglyot szabadítottak meg a sanyarú fogságból”. Így jött létre a székelyek ötödik széke, Aranyosszék, melynek kiváltságait a későbbi uralkodók évszázadokig megerősítették (1876-ban szűnt meg végleg). A néhai vár maradványaiból napjainkra már semmi sem maradt meg, csak régészeti leletek mesélnek egykori dicső múltjáról. A Székely-kő barlangjait is meg kell említenünk, amelyeket a jura mészkőben szivárgó vizek oldottak ki. Ezek közül a Kiskő-erdeje-barlangja, valamint a Kőlyuk emelendők ki. Utóbbi évszázadokig szolgált a környékbeli lakosság búvóhelyéül: ide menekültek be például 1849-ban a nagyenyedi kollégium diákjai is.
A félelmetes sziklamonstrum, a Székely-kő tetejéről Pazar körpanorámában lehet részünk. A Torockói-hegység nevezetes csúcsai (pl. Bedellői-plató, Ordas-kő, Vidaly-kő) mellett tiszta időben egészen a Radnai- vagy éppen a Fogarasi-havasokig is ellátni.
Az írás végén azért illik megmagyarázni a címben szereplő összefüggést is: a hegy jellegzetes alakja miatt a felkelő Nap megjelenik, majd megint eltűnik, és utána ismét megjelenik. Ezért mondják a helyiek, hogy Torockón kétszer kel fel a napocska.
A Székely-kő pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
