A Tordai-hasadék látképe a szurdok pereméről
Ki ne hallott volna már Erdély egyik legismertebb és legkáprázatosabb természeti csodájáról, a Tordai-hasadékról? Az Erdélyi-szigethegység keleti részén „tátongó” hatalmas szurdok a magyar turisták első számú célpontjai közé tartozik az erdélyi buszos kirándulásaik során. A hasadék tipikus esete annak, hogy milyen eltérő módon magyarázza a legenda és a tudomány egy földtudományi érték kialakulását. Írásunkban azt vizsgáljuk meg, hogy vajon Szent László lovagkirályunk vagy inkább a Hesdát-patak volt az „okozója” a természeti csoda létrejöttének. Kalandra fel, irány a kövek világa!
A Torockói-hegység az Erdélyi-szigethegység legkeletibb tagja, kb. 70 km hosszú gerince északkelet–délnyugati csapású. Döntő tömegét késő-jura (titon korszaki, ún. Strambergi) zátonymészkő és kréta flis építi fel, vulkanikus kőzetek csak foltokban jelentkeznek (Torockó és Tordatúr között egykori tenger alatti bazaltos hátság kőzetanyaga). A változatos kőzettani felépítéshez változatos formakincs is társul. A legszembetűnőbbek és leglátványosabbak azok a szurdokvölgyek, amelyek a kemény, késő-jura korú (kb. 150 millió éves) zátonymészkövekbe vágódtak bele, amelyek takarók, takaróroncsok, foltzátonyok és olisztolitok formájában vannak jelen a hegység területén.
A Torockói-hegység északi részén keskeny gerincként húzódik, s „mutat” az Erdélyi-medence felé a Peterd–Szind-gerinc, Mészkő és Magyarpeterd települések között. Ebbe a kemény felső-jura zátonymészkőbe vágódott bele az elmúlt pár millió évben, a földtörténeti pleisztocénben (jégkorszakban) az Aranyos folyóba siető Hesdát-patak őse (kb. 2 km hosszúságban), lépést tartva a terület lassú emelkedésével (természetesen „karöltve” a klímaváltozások okozta vízhozam-ingadozásokkal). A terület több száz méteres emelkedése közben a vízfolyás hordalékával koptatta (korrázió) és vizével oldotta (korrózió) a meder szálkőzeteit, kialakítva hosszú idő alatt a Kárpát-medence egyik legimpozánsabb szurdokát. A Hesdát által létrehozott hasadék kiváló példa az epigenetikus és antecedens völgytípusokra.
A szurdok fölötti kilátóhelyekről azt vehetjük észre, hogy a Hesdát nem „egyenesen” folyik keresztül a területen, hanem kacskaringókat, kisebb-nagyobb kanyarokat ír le. De vajon miért teszi ezt? A válasz az epigenetikus (átöröklött) völgytípusban keresendő! Időben és térben gondolkozva, a Hesdát őse évmilliókkal ezelőtt olyan térszínen haladt át a mai helyén, ahol „puhább” üledékes kőzetek helyezkedtek el, s a terület lejtés-, domborzati- és energiaviszonyai olyanok voltak, hogy a vízfolyás kanyarulatokat tudott kialakítani rajtuk. Később a terület szakaszos emelkedésével a vízfolyás elkezdte befűrészelni magát a rétegsor mélyebben fekvő, idősebb és ellenállóbb kőzeteinek irányába. Ennek az lett az eredménye, hogy a korábbi kanyarulatos medermintázat átöröklődött a kemény jura zátonymészkőbe, kialakítván az utóbbi pár millió évben a Hesdát kacskaringós völgyét. A megmaradt fiatalabb üledékek (pl. eocén nummuliteszes mészkő) a szurdok térségében már csak foltokban lelhetők fel, hisz nagyobb részük lepusztult, az erózió áldozatául esett. A Tordai-hasadék egy másik völgytípusra is példa, méghozzá az antecedensre: ez azt jelenti, hogy a vízfolyás lassan, lépést tartva az emelkedéssel vágódott bele az emelkedő terület mészköveibe, egy olyan területen, ahol már korábban, az emelkedés előtt is átfolyt. Itt jegyeznénk meg, hogy korábban a nagy földrajztudós, Cholnoky Jenő barlangi beszakadásokkal magyarázta a hasadék létrejöttét: szerinte a kőzetek mélyén áramló vízfolyás által létrehozott járatrendszerek nyíltak, szakadtak egybe a terület emelkedése közben.
A szurdok kialakulását a környék népe viszont nem így magyarázza! A Tordai-hasadék legtöbb eredetmondája Szent László lovagkirályunkhoz fűződik. Az egyik történetben a király az őt üldöző kunok elől úgy menekült meg, hogy égi fohásza hatására lova után kettényílt a föld, s üldözői halálukat lelték a kialakuló szakadékban. Érdekes tény, hogy a Kárpát-medence más tájainak szurdokai (pl. Szádelői-völgy, szentkúti Szent László-hasadék) esetében is előkerül a Szent László mondakör, szinte teljes azonosságot mutatva a tordaival. Nem tudjuk, mi az igazság, de annyi bizonyos, hogy a hasadék még a 19. század folyamán is járhatatlan volt. Emiatt az osztrák hadsereg a század második felében utakat és hidakat alakított ki a szurdokban, amelyeket a nagyobb árvizek még napjainkban is igencsak megtépáznak.
A több tucat barlangüregéről, a helyről-helyre változó mikroklímája miatti védett növény (közel ezer védett növényfaj!) és állatvilágáról híres szurdokot nem csak a talpán érdemes végigjárni, hanem a pazar kilátás miatt érdemes a peremein körbefutó turistautakat is végigjárni. A meredek sziklafalak a sziklamászók paradicsomának számítanak, a helyenként 200–300 m magas leszakadásoknak köszönhetően.
A kilátásban gyönyörködve vehetjük észre, hogy a hasadék délkeleti kijárata után a Hesdát dél felé fordul, s völgyének alakja is megváltozik. Ez azért lehetséges, mert a vízfolyás itt már nem a kemény jura mészkőben, hanem az egykori óceáni aljzatot képviselő mállott bazaltos kőzetekben folyik, hogy Sinfalva térségében elérje erózióbázisát (azaz „befogadóját”), az Aranyos folyót.
A Tordai-hasadék pontos helyét és a rovat többi pontját itt találod: Térképnézet
Fotó és szöveg: Veres Zsolt
