A sárospataki Király-hegy francia malomkövei

Korábbi cikkünkben már részletesebben szóltunk róla, hogy a Sárospatak feletti Megyer-hegyen már a 15. században elkezdték a miocén kovásodott riolittufából az olasz típusú malomkövek bányászatát, amelyeket egy darabban fejtettek ki a kemény kőzetből. A bányászat itt ugyan 1907-ig folyt, de már a 19. század közepén áthelyeződött a kitermelés központja a szomszédos Király-hegyre, amely az akkori malomipar számára kedvezőbb kőzetet szolgáltatott. Írásunkban a Király-hegy vázlatos földtanával és a kitermelés történetével ismerkedünk meg. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Király-hegy kialakulásának megértéséhez 14–13 millió évet kell visszautaznunk az időben, a miocén kor bádeni korszakába. Ekkor még nem voltak a mai értelemben vett hegyek a területen, a vidéket változó mélységű tengervíz borította, a vulkáni működés a tenger szintje alatt zajlott. A bádeniben kezdődő vulkanizmus során a földkéreg mélyreható törésvonalai mentén, irtózatos erejű robbanások formájában riolittufa és riodácittufa került a felszínre, pontosabban a tenger fenekére (a riodácittufa egy átmeneti piroklasztikus kőzet a riolittufa és a dácittufa között). A változatos domborzatú tengerfenéken a vulkáni anyag lassan ülepedett le, amelyet később a hullámzás és a tenger alatti áramlatok halmoztak tovább (a vízi felhalmozódást a lapillitufába beágyazódó bádeni tengeri puhatestűek, például kagylók maradványai is bizonyítják). Ezek a piroklasztikus kőzetek a felszínen a Sárospatakot és Füzérradványt összekötő vonaltól keletre lelhetők fel, s a Tokaji-hegység legidősebb vulkáni képződményei közé tartoznak. Vajon milyen kőzettani jellemzőkkel bír a vulkáni törmelékes (piroklasztikus) összlet?
A geológusok által Sátoraljaújhelyi Riolit Lapillitufa Formációnak nevezett összlet ásványos összetételében a kvarc, a szanidin, a plagioklászok és a biotit uralkodnak, a kristály- és üvegtörmelék több helyen túlsúlyba kerül az alapanyagban. A piroklaszt-sűrűségárakból lerakódott, különböző mértékben összesült, több száz m-es vastagságú lapillitufa-tufa alapanyagában a mélyből feltépett idősebb litoklasztok, valamint a horzsakövek is nagy mennyiségben vannak jelen. A Király-hegy lapillitufáit a vulkáni működés befejeződése után intenzív hidrotermális tevékenység érte, amely során a mélyből feláramló kovasavban dús oldatok azokat átitatták, impregnálták. A kőzettest repedéseiben hidro- vagy telérkvarcit vált ki (ez alkotja a Király-hegy gerincét), amely a Megyer-hegyinél egy keményebb, kovásabb, kopásállóbb kőzettestet hozott létre. Ennek köszönhette a Megyer-hegyi malomkőbánya a bezárását, a Király-hegyi bánya pedig a felemelkedését. Vajon pontosan hogyan is zajlott ez?
A 19. század közepére a malomipar olyan technológiai megújulásokon (például gőzmalmok elterjedése, sebesebben forgó malomkövekkel) ment át, amelyekhez az eddigiekhez képest sokkal keményebb, ellenállóbb és hosszabb élettartamú malomkövek felhasználása vált szükségessé. A Tokaji-hegységben zajló alapos földtani kutatások meg is találták ezt a kőzettípust, a Megyer-hegy szomszédságában magasodó Király-hegyen, illetve a Bot-kő térségében. A Király-hegy kovás kőzettömegét 1864-ben kezdték el fejteni az úgynevezett francia típusú malomkövek gyártása céljából. A francia típusú malomköveket több darabból rakták össze: egy kör alakúra formált kőre azonos keménységű kövekből faragott elemeket cementáltak, ezekből képezve ki az őrlőfelületet. Ezek a malomkövek jobb minőségűek és a koptatással szemben ellenállóbbak voltak, mint az egy tömbből kifaragott olasz típusú malomkövek. Az itt kibányászott malomkövek világhírűvé tették a térség településeit (például Sárospatakot), sikeresen felvéve a versenyt a franciaországi malomkőgyárakkal (például La Ferté).
Sárospatak előtt a Tokaji-hegység vidékén Fonyban, Rátkán, Szegilongon és Miskolcon működtek malomkőgyárak, de egyik üzem sem futott be olyan hírnevet, mint a pataki. A francia típusú malomkő gyártásának megindulása Sárospatakon Láczay Szabó Károly nevéhez fűződik, aki 1854–1866 között a Megyer-hegyi bánya haszonbérlője is volt egyben. A francia típusú malomkövek gyártását kezdetben nem a Király-hegyen, hanem a Bot-kőnél kezdték el 1859-ben, az ehhez kapcsolódó üzem a Kiskút nevű határrészen indult be, kezdetben francia, majd magyar helybéli munkásokkal. A bot-kői malomkövek keresettek voltak Európa szerte, és a magyar malomtulajdonosok is elégedettek voltak, lecserélve a kezdetben drágább és silányabb minőségű franciaországi malomköveiket. Láczay Szabó Károly az 1862. évi londoni világkiállításon első helyezést ért el sárospataki malomköveivel.
Láczay volt az, aki 1864-ben a Király-hegy kovás kőzeteit felfedezte, amelyről a következőképpen vélekedett: „Ez egy kékes-fehér, tiszta, száraz, lépes, ritkás és faraghatóbb, mint az eddig használt vad kemény kovafajok; mindazáltal lépességénél és porositásánál fogva az élit tovább tartja. Fő tulajdona az, hogy nem csupán száraz őrlésre alkalmatos, de nedvesített élet-őrlésnél is az élit 8–10 napig megtartja, többet s szebb lisztet őröl, mint más kő, győzősebb, a zsákot megtölti, rozs-őrlésre, melyhez még alkalmatos kő nincs felfedezve.” A Király-hegy kvarcitos kőzeteiből készített első malomkő 1864. március 29-én „gördült le” az üzemből, 1869-ben Láczay pedig megalapította a Sárospataki Kovamalomkőgyár Egyletet is. A részvénytársaság 7–7 féle méretben kínált különféle típusú malomköveket, amelyeket nemcsak gabona, hanem a szeszgyártásnak kukorica és rozs, illetve cement, festékanyag, csont és agyag őrlésére is használtak. A nagy alföldi malmok (például Szeged, Kalocsa) paprika őrlésére is alkalmazták a pataki malomköveket. A bánya kapacitása ebben az időszakban 400–500 darab malomkő volt évente.
Láczay Szabó Károly örökségét 1873-tól új bánya- és gyártulajdonos vitte tovább, Brzorád J. Rezső mogyorósi szénbányatulajdonos személyében. A később Brozorád, majd Bozorády névre változtatott új tulajdonos a pataki malomkő jó hírnevét fenntartotta, a megrendeléseket bel- és külföldön egyaránt szaporította (évi 200–300 malomkő gyártása). Ez a típusú pataki malomkő egészen a II. világháború végéig töretlenül népszerű volt, amíg az 1950-es évek elején meg nem történt az üzem államosítása. A különféle vállalatok kezelésében futó bányában és üzemben a dolgozói létszám, valamint a legyártott malomkövek darabszáma is szép lassan csökkenni kezdett. Az 1970-es években már csak 6–8 fő dolgozott az üzemben, és évi 6–10 darab malomkő készült el. A Király-hegy bányája 1979-ben szűnt meg végleg, s ebben az évben készült el az utolsó malomkő is.
A néhai malomkőgyár munkásai minden esetben sárospatakiak voltak. A kőbányászok a kő kitermelését, a malomkőfaragók pedig a malomkövek faragását és összeállítását végezték egy brigadéros (brigádvezető) irányítása alatt. Az ő felettese az üzemvezető volt. A kovács feladatai közé a szerszámok karbantartása és javítása, valamint a malomkő, a szekér és a lovak vasalása volt. A fogatos feladata a bányából való kőszállítás, a malomkövek vasútállomásra juttatása, valamint a lovak gondozása volt (a Király-hegyen egészen a bánya bezárásáig lóvontatású szekerekkel történt a kövek szállítása a bányából az üzembe, majd a vasútra). A bányászkodás és a kőfaragás fortélyait a fiatalabbak az idősebbektől lesték el, s szinte mindenki a bányában kezdte el a tanulást. Az ügyesebb kezűek később lekerülhettek a kőfaragó műhelybe. A kőbányászok és a malomkőfaragók az év minden szakában dolgoztak, fizetésüket teljesítményük alapján kapták. A mesterség kemény munkának számított, hiszen gépesítés híján kézi erővel és eszközökkel dolgoztak (természetesen a kőanyag jövesztésére robbanóanyagot használtak már a két világháború között is). A kő kitermeléséről, szállításáról, a malomkövek faragásáról, összeállításáról és eszközeiről Hála József, „A sárospataki francia malomkő” c. írásából kaphatunk teljes képet (a mi cikkünk szakirodalma is nagyrészt ez az írás volt).
A Megyer- és a Király-hegy földtani és bányászattörténeti értékeit a 12 km-es hosszúságú Hegyalja-Malomkő tanösvény fűzi fel, sárospataki indulással és érkezéssel (kb. 5 órás túra).

A Király-hegy pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt