Szétmorzsolt tüskésbőrűek nyomában

Zircet a Bakony fővárosának is nevezik, ahol számos kultúrtörténeti és természeti érték várja a tudásra szomjas érdeklődőket. Ezek közül a ciszterci apátság és műemlék könyvtára, a Reguly Antal Múzeum, vagy éppen az arborétum emelendők ki. Zirc térségében azonban földtudományi értékek is szép számban felkereshetők, amelyek közül a földtörténeti mezozoikum (középidő) jura és kréta időszaki földtani képződményeinek feltárásai érdemelnek külön figyelmet. Írásunkban jellegzetes bakonyi kréta mészkövek kialakulásának és kőzettani–rétegtani jellemzőinek nyomába eredünk. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Zircről Borzavár felé haladva, az országút jobb (keleti) oldalán egy felhagyott kis kőfejtő kereshető fel, amelyet a növényzet hellyel-közzel mindig igyekszik visszahódítani annak kipucolása után. A védett földtani alapszelvény (K–21 jelű, Borzavári úti kőfejtő) a Bakony kréta időszaki fejlődéstörténetébe enged betekintést, üledékes kőzetrétegek és a bennük található ősmaradványok segítségével. A feltárás alsó, idősebb részében a Borzavári Mészkő Formáció tanulmányozható, amelyre üledékhézaggal a Tatai Mészkő Formáció települ. Mielőtt a rétegsor ismertetésébe kezdenénk, beszéljünk kicsit arról, hogy kb. 130 millió évvel ezelőtt hol és milyen környezetben rakódtak le a kőzetfalban feltáruló üledékes kőzetrétegek.
Ahogyan már tucatnyi cikkünkben leírtuk, mindenképpen mobilista szemlélettel, a lemeztektonikai események tükrében kell megfogalmazni a kőzetek lerakódásának pontos földrajzi helyét. A mai Bakony térségét is hordozó lemeztöredék, az úgynevezett Dunántúli-középhegységi-egység a krétában valahol még Szicília térségében helyezkedett el, mai földrajzi pozíciójától több mint 1000 km-re. A lemeztöredék 130 millió év alatt, a következő bekezdésben ismertetésre kerülő kréta kőzetek lerakódása óta vándorolt mai földrajzi helyére, Afrika és Eurázsia közeledésének, „satuba szorulásának” következményeként. A Bakony térsége ráadásul Afrika északi pereméhez tartozott, onnan hasadt le, majd vándorolt el mai helyére, a Kárpát–Pannon térségbe. Ne feledjük tehát, a Borzavári úti kőfejtő üledékeit fürkészve egy nagyon messzi trópusi tengeri üledékgyűjtő lerakódásait tanulmányozzuk. Nézzük, mi is ülepedett le 130 millió évvel ezelőtt, alulról felfelé, az idősebbtől a fiatalabb felé haladva!
Az alsó krétában, a késő valangini és hauterivi korszakokban rakódott le a fekvő Borzavári Mészkő Formáció, néhányszor 10 m vastagságban, egy tenger alatti hátság árapályöv alatti mélyebb részén. A vöröseslila és szürkéssárga színű mészkő helyenként tűzkőlencséket tartalmaz. A formáció szinte teljes egészében rosszul osztályozott, szétesett, erősen koptatott, pár mm-es méretű Echinodermata-vázelemekből áll. A tüskésbőrűek törzsének is nevezett élőlények közül a tengerililiomok (krinoideák) és a tengeri sünök emelendők ki. Ezen élőlények különféle méretű és alakú, kalcitkristályokból álló vázból építették fel házukat, amelyek elpusztulásuk után milliárdjaira hullottak, majd a tengeri áramlatok szállították és rakták le őket a „szélárnyékos” helyeken. Ritkán a tengerililiomok (például Torynocrinus) 1 cm-es nagyságot elérő nyéltagjai és kehelymaradványai is felismerhetők a kőzetekben, de tengeri sünök 1–1,5 cm-es tüskéi és bunkói is előfordulnak (egész sünvázak ritkán kerülnek elő). A makro-, azaz a szabad szemmel is látható fosszíliák közül a brachiopodák (pörgekarúak; például a Pygites), az ammoniteszek és aptychuszaik, a belemniteszek, a szivacsmaradványok és a halfogak emelendők ki. Az ammoniteszeket és belemniteszeket tartalmazó mészkövek barnás és rózsaszínes tónusúak.
A Borzavári Mészkő Formációra nem üledékfolytonosan – azaz diszkordanciával – települ a késő apti és kora albai (kb. 115–110 millió éves) korú Tatai Mészkő Formáció (korábbi nevén „apti krinoideás mészkő”), amely szintén egy árapályöv alatti mélyebb (pelágikus) tengermedencében rakódott le. A formáció egyébként Sümegtől a Gerecse lábánál fekvő Tatáig, északkelet–délnyugati csapású sávban követhető a felszínen és annak közelében. A lemezes és vékonyréteges szerkezetű kőzet szintén tüskésbőrűek (például tengerililiomok) erősen koptatott vázelemeiből áll. A tengerililiomok az egykori tengeraljzathoz nyéllel rögzülő élőlények voltak, amelyek az enyhén áramló, jól átvilágított, normális sótartalmú vízben „hajladozva” szűrték ki abból táplálékukat, a kelyhükhöz rögzülő karok segítségével. Az elpusztulásuk után a krinoideák vázelemei milliárdnyi, apró méretű (kb. 0,5–3 mm-es) kalcitkristályokra hullottak szét, amelyeket a tengeráramlatok tovább koptattak, majd a „szélárnyékos” helyeken raktak le. Ezeket a be-becsillanó, durva (mész)homok szemcsenagyságú apró „kalcitpettyeket” szabad szemmel is észrevehetjük a kőzet tanulmányozása közben, a friss törési felületek mentén. Itt jegyeznénk meg, hogy az egész világon ez a krinoideás Tatai Mészkő Formáció az, amely kőzetalkotó mennyiségben utoljára tartalmazza elpusztult tengerililiomok maradványait, ez után ilyen típusú földtani képződmény már sehol sem rakódott le (erre szakmai kifejezéssel azt mondjuk, hogy „dead facies”, azaz „halott fácies”). A formációra szintén jellemző a tűzkőgumók és -lencsék jelenléte, amelyek kovaszivacsok vázának feloldódása és újra kicsapódása révén jöttek létre. Nagyobb méretű ősmaradványai közül a brachiopodák és az ammoniteszek emelendők ki. Erre és a Borzavári Mészkő Formációra is jellemző a keresztrétegzettség, amely intenzív vízmozgást, aktív tengeralatti áramlatokat jelez a tengeri üledékgyűjtőben.
A kréta tengeri karbonátos üledékek mellett érdemes a kőzetfalakat egy kicsit más szemmel, geomorfológusként is átfürkészni. Ha alaposan megfigyeljük a feltárás kréta mészköveit, méteres zsákszerű beöblösödéseket, „félbevágott” kerekded negatív formákat találunk a felületein. Ezek valaha a kőzettest belsejében oldódtak ki a repedések mentén beszivárgó enyhén szénsavas csapadékvizek hatására, azaz karsztosodási folyamatok alakították ki. A karsztos üregeket és aknákat a bányászat nyitotta meg, amikor egy nagyobb repedés mentén lejövesztették a nagyobb kőzettömböket. A karsztos üregeket a jégkor egyik melegebb szakaszában agyagos üledékek töltötték ki, amelyek apró gerinces állatok maradványait őrizték meg.
A kréta időszak mélyebb tengeri üledékeit bemutató bakonyi védett földtani alapszelvénynél ne feledjük: „Mindent a szemnek, semmit a geológuskalapácsnak”!

A Borzavári úti alapszelvény pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt