Mit keres a Pötscheni Mészkő Szőlősardón?

A költői kérdésre kedves olvasóinknak nem kell válaszolnia, viszont mi szeretnénk rá reflektálni. Szőlősardó egy kicsiny, alig 100 fős falu az Aggteleki-karszt és a Rudabányai-hegység között folydogáló Rét-patak (Lázó pataka) mentén. Az Árpád-korban erdőóvók (azaz ardók) és szőlőművesek által lakott kis település az épített örökség – például középkori eredetű református templom, népi lakóházak, faragott fejfás temető – mellett földtudományi értékeket is rejteget. Ezek közül írásunkban a Lepinke (Lepényke) elnevezésű területen található védett geológiai feltárással foglalkozunk részletesebben. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Perkupa felől Szőlősardó felé autózva, közvetlenül a település előtt, a műút kanyarjának déli oldalán egy szépen kialakított erdei pihenőhely, mellette jól rétegzett kőzetkibukkanás hívja fel magára a figyelmet. Ne féljünk a néhai Lepinke-kőfejtő kőzeteitől: másszunk fel hozzájuk, törjünk ketté egy darabot, vizsgáljuk meg közelebbről és gondolkozzunk el az évmilliók üzenetén! Azt se feledjük; a földtani feltárás léte annak köszönhető, hogy annak idején itt bányászati tevékenység folyt, létrehozva a triász mészkő jól rétegzett tanúfalát.
A világos- és sötétszürke, ritkán barnás színű, finomkristályos, tömött szövetű, gazdag tűzkőtartalmú kőzet átlagosan 10–30 cm-es vastagságú padokba rendeződött (az üledékes kőzetek rétegzettségével egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk részletesebben). Utóbbiak felszíne sima, hullámos vagy gumós, közeikben helyenként sárgás, zöldes vagy szürke márga betelepülésekkel. Gyakoriak a bioturbációs szerkezetek is. Vékonycsiszolatban, mikroszkóp alatt tanulmányozva a kőzetet a geológusok olyan kőzetszövetet írtak le, amelyben Radioláriák (kovavázú egysejtűek), különféle kagylófélék (például Posidonia, Halobia), valamint krinoidea-töredékek fordultak elő. A rétegsorban a tűzkő alapvetően barnásszürke gumók formájában van jelen. Az utóbbi két mondatban leírt szakmai tartalmak úgy értelmezhetők, hogy a formáció eredeti alapanyaga mésziszap volt, amelynek karbonát-szemcséi a tengervíz elpusztult élőlényeinek szilárd vázaiból rakódtak le, majd diagenizálódtak kemény kőzetté. A tűzkő (kova) alapanyaga kovavázú tengeri egysejtűek (Radioláriák) feloldódott, majd újra kikristályosodott vázelemeiből származik, amely még a kőzetté válás közben tömörült tűzkővé. A viszonylag nyugodt üledékképződést időnként a magasabb tengeri térszínek irányából származó üledékmozgás zavarta meg, amely során tengerililiom (krinoidea)- és vékonyhéjú kagylótöredékek (filamentumok) keveredtek az eredeti mésziszapba (ezeket az átülepített szemcséket szakkifejezéssel allodapikus elegyrészeknek nevezzük). További és egyben fontos korjelző ősmaradványai közül a különféle conodonták (például Gondolella sp.) emelendők ki. A conodonták a triász végén kihalt, bizonytalan rendszertani besorolású (gerinchúrosok?) élőlények voltak, amelyek apró kalcium-foszfát vázaik „fogsorhoz” hasonlítottak.
A szakszavakat kikerülve – vagy utánuk nézve a honlap fogalomtárában – a kedves olvasó láthatja, hogy egy olyan mészkő alkotta, jól rétegzett karbonátos sorozattal van dolgunk, amely tengeri körülmények között rakódott le. A fent említett tulajdonságai miatt a rétegsor nyugodt, nyíltvízi (pelágikus) körülmények között ülepedett le, egy mérsékelten reduktív viszonyokkal jellemezhető tengermedencében. A geológusok korábbi vizsgálatai alapján ez a késő triászban, 230–220 millió évvel ezelőtt (késő karni és kora nori korszakok között) történt. De vajon hol? Szőlősardó határában? Nem egészen!
A Lepinke-kőfejtő kibukkanásait tanulmányozva kevesen gondolnak abba bele, hogy ezek a mészkőrétegek nem a mai földrajzi helyükön, nem a mai földrajzi szélességükön és hosszúságukon rakódtak le. A triász időszakban – a Pötscheni Mészkő Formáció lerakódásának idején – a mai Aggteleki-karszt területét hordozó kőzetlemez több ezer km-re innen, valahol az Egyenlítő és a Ráktérítő között, az ősi Afrika és Eurázsia „szorításában” terült el. Akkoriban a két kontinens között a nyugat–keleti tengelyű (egyenlítői), Tethys elnevezésű üledékgyűjtő (óceán) terpeszkedett, amelynek északi partvidékén helyezkedett el az Aggtelek–Rudabányai-egység. A perm időszak végén még elzárt lagúnákban zajlott az üledékképződés, a triászban sziliciklasztikus rámpán, karbonátplatformokon, majd az időszak vége felé platform-lejtőkön és medencékben rakódtak le a vastag üledékes rétegsorok, jelezvén a Tethys és mellékóceánjainak fokozatos kinyílását-mélyülését, az óceanizációs szakaszt. Később az óceánok bezáródtak, majd a különálló kis kőzetlemezek hosszú évmilliók alatt a mai földrajzi helyükre vándoroltak a földrészek fokozatos mozgásainak hatására – közben az Aggteleki-karszt térsége bonyolult takarós szerkezetet „öltve magára”. Összefoglalva, a lepinkei mészkövek nem a mai Szőlősardó térségében hullámzó tengerekben rakódtak le, hanem valahol a forró övezetben, sok ezer km-re mai pozíciójuktól. Nem véletlen a formáció „furának” hangzó németes elnevezése sem, hiszen az Aggteleki-karszt térsége a triászban az Északi-Alpok szomszédságában helyezkedett el, ezért a rétegsoraik nagyon hasonlóak. A Pötscheni Mészkő Formáció ausztriai típusszelvényét Krystyn és Schöllnberger írták le 1972-ben.
Itt jegyezzük meg, hogy Szőlősardó környékén több védett földtani feltárást is tanulmányozhatunk, amelyek pontos helyeit ezen a térképen nézhetjük meg.
A Lepinke védett geológiai feltárásánál ne feledjük: mindent a szemnek, semmit a geológuskalapácsnak!

A Lepinke-kőfejtő pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt