„Kilyukadt” mátrai kövek nyomában

A Mátra miocén kori vulkanikus kőzetekből álló tömege bővelkedik földtudományi értékekben, amelyet már több cikkünkben bizonyítottunk olvasóink felé. Pásztó városkájától keletre, a Kövicses (Kövecses)-patak mellett festői környezetben terül el Mátrakeresztes (Pásztó része), ahol szinte egymást érik a geoturisztikai jellegű látnivalók. A településtől északra, a Csörgő-patakot követve az Ágasvár térségének geo-látnivalóit (például Csóka-kő, Bagoly-kő, Bárány-kő, Csörgő-szurdok, Csörgő-lyuk, Gyula-barlang), míg dél felé a cikk témájául is szolgáló Alsó-vízesést, a Vidróczki-barlangot, a Felső-vízesést, valamint a Lyukas-követ kereshetjük fel. Írásunkban az utóbb felsorolt földtudományi értékek kialakulásával ismerkedünk meg. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Első körben beszéljünk kicsit Mátrakeresztes térsége, azaz a Nyugati-Mátra vázlatos földtanáról. A késő eocén és középső oligocén korú paleogén vulkáni képződményeket (Recski Andezit Komplexum) leszámítva a Nyugati-Mátra fő tömegét és mai arculatát a középső miocén (bádeni és szarmata) korú, helyenként 1000–1500 m-es vastagságot is elérő vulkáni összletek határozzák meg. Itt jegyezzük meg, hogy a vulkanizmus már a kora miocénben (eggenburgi, ottnangi és kárpáti korszakok) beindult a területen, amelynek robbanásos, magasabb szilícium-dioxid-tartalmú piroklasztikus, valamint vulkanoklasztikus kőzetei (például Hasznosi Vulkanoklasztit, Tari Dácit Lapillitufa Formáció) a Mátra északi területein, közel nyugat–keleti csapású sávokban bukkannak a felszínre.
A Mátra fő tömegét, így Mátrakeresztes térségét is a bádeni korú Mátrai Andezit Komplexum Nagyhársasi Andezit vastag rétegvulkáni összlete építi fel. A Mátrában 500 és 2000 m között váltakozó, 16,3–14,5 millió évek közötti korú vulkanikus összletről a legfrisseb szakirodalom (Magyarország litosztratigráfiai egységeinek leírása II. – Kainozoos képződmények) a következőket írja: „A Tari Dácit Lapillitufa Formációra települő, középső andezites összlet (korábban Nagyhársasi Andezit Formáció) a legjelentősebb hegységépítő képződmény a Mátra és a Kelet-Cserhát területén. A részben víz alatt felhalmozódott-áthalmozódott Nagyhársasi Andezit több szintben ismétlődő vulkanoklasztit- és láva kőzet-rétegsora szinte mindenhol egy vékonyabb-vastagabb (néhány 10–100 méter), robbanásos vulkáni kitörésekből származó vulkanoklasztitos összlettel kezdődik a Cserháttól egészen a Nyugat-Bükkaljáig. A vulkanoklasztit szinteket a kitörési központoktól távolabb kevésbé jól vagy jól rétegzett (olykor keresztrétegzett), másodlagos vulkanoklasztitok (vulkanogén aleurolit, homokkő, breccsa) alkotják, ritkán piroklasztit szintekkel. A kitörési központok közelében gyakoriak a változó szemcseméretű (tufától a piroklaszt-breccsáig) piroklasztitok és lahar jellegű üledékek, továbbá kürtőkitöltő breccsák és lávabreccsák. A több szintben jelentkező lávakőzetek és vulkáni felépítmények (például: Galya-, Kékes-, Nagy-Szár-hegyi vulkán) piroxénandezites összetételűek, és a Mátrában gyakran intenzív hidrotermás elváltozást szenvedtek el. Néhány fúrás intruzív szövetű andeziteket fúrt át a Dél-Mátrában, és az említett kitörési központok, illetve a gyöngyösoroszi ércesedés alatti gravitációs anomáliák mélyben rekedt, kisebb intrúziókat jeleznek. Az egység többnyire andezites összetételű, azonban a Tari Dácit Lapillitufára települő alsó vulkanoklasztitos sorozatban gyakran előfordulnak vékony (néhány deciméter-méter) dácittufa-lapillitufa betelepülések és dácitos összetételű vulkáni homokkövek.” A cikkben szereplő középső miocén vulkanikus összlet hordozza a Mátrakeresztes térségében található földtudományi értékeket is.

Mátrakeresztesről a piros kereszt jelzésen kb. 600 m-t kell sétálnunk az Alsó-vízesésig. Itt a Kövicses-patakba siető, gyér hozamú Ülés- vagy Malom-patak egy néhány méter magas vízeséssel hullik alá egy félköríves lefutású, sötétszürke színű andezitből álló mederlépcsőn. Nyáron szinte alig csordogál víz a mederben, a vízesés általában tél végén, tavasszal, illetve nagyobb nyári esőzések után mutatja vadabb arcát. Télen a megfagyó víz alkothat látványos jégfüggönyt és méretes jégcsapokat. A terület földtani felépítését és az abból következő felszínformákat már itt is kiválóan megfigyelhetjük. A vízesés felső része egy sötétszürke színű, tömörebb, kemény andezitből áll, amely ellenállóbb mivolta miatt vastag padként emelkedik ki a kőzetfal síkjából. Az andezit alatt azonban azt vehetjük észre, hogy egy vöröses színű, „puhább”, jobban pusztuló egység húzódik, amely egy beöblösödő ereszt alkot a rétegsorban. Ez az imént bemutatott andezittel ellentétben már nem lávából jött létre, hanem robbanásos vulkáni tevékenység kitörési anyagából. Itt jegyezzük meg, hogy az 5,6 m hosszú, 1,8 m magas és 2 m mély „barlangot” a nemkarsztos barlangok katasztere az Ülés-pataki-sziklaeresz néven tartja számon. A tipikus rétegvulkáni összletet azonban nem a sziklaeresz tárja fel a legjobban, hanem a barlang felé induló ösvény völgytalp közelében húzódó, meredek sziklafallal határolt alsó szakasza. Hogyan zajlott itt a vulkáni működés 15 millió évvel ezelőtt? Miről mesélnek a különféle típusú és színű kőzetek? Kezdjük alulról az elemzésüket, az idősebbtől a fiatalabb képződmények felé haladva!
A vízesés alatt, illetve a barlang felé induló ösvényi feltárás legalsó, a felszínre is kibukkanó képződménye egy vöröses elszíneződésű, vulkáni törmelékes (piroklasztikus) típusú andezites lapillitufa és tufa. Az eredetileg zöldesszürke színű finom- és középszemcsés, üde andezitbombákat tartalmazó összletnek bentonitosan átalakult kötőanyaga van (a bombák mérete legfeljebb fejnagyságig terjed). A kialakulása után azért lett a törmelékanyag vörös színű, mert egy lávaár folyt rá, óriási hőjével feloxidálva az összletet, vöröses színezetű ásványokat (például hematitot) alakítva ki. Az átalakult zóna vastagsága 100–120 cm. Ezt a folyamatot a földtudományokban pirometamorfózisnak, azaz hő általi átalakulásnak nevezzük. A láva által megpörkölt tufa alatt egy fekete színű, agyagásványos és limonitos andezittufa települ, amely feküjében már a kivilágosodó, „normális színű”, agyagásványos kötőanyagú lapillis andezittufa helyezkedik el.
A vöröses színezetű piroklasztikus összlet felett hólyagos litoklasztokat tartalmazó autoklasztit vagy autobreccsa (korábbi nevén lávaagglomerátum) települ. Ez úgy alakult ki, hogy a vulkán lejtőjére frissen kiömlött lávaár „magába szedte” a korábban lerakódott különféle szemcseméretű törmelékeket. A „rögös szerkezetű”, kevert jellegű, kaotikus vulkáni anyag kialakulását a hűlés is segítette: a forró láva felszín közeli része gyorsabban hűlt, mint a belseje, s a lávafolyás előrehaladtával a már megszilárdult peremi részek „belegyúródtak” a még hígan folyós lávába.

A lávaár talpi zónájában keletkezett autoklasztitból folyamatos átmenettel fejlődik ki a tömör piroxénandezites lávakőzet, amely a barlang térségében vékonypados-lemezes szerkezetet mutat. Gyakran megfigyelhetők hajlott lemezek, amelyek a lávaár megtorlódásának, illetve nagyobb tömbök körülfolyásának jelei. Az andezitben található megnyúlt üregek az egykori kőzetolvadék gázdús mivoltára engednek következtetni. Az üregek falát kova-, illetve kalcedon kéreg vonja be, de elvétve tridimit kristályok és zeolitos fészkek is megfigyelhetők. A barlang befogadó kőzetét is jelentő andezitet plagioklászföldpátok, augit, hipersztén és magnetit alkotják. A vízesés és a barlang térségében a láva délies irányban folyt lefelé, amelyet a rétegdőlések bizonyítanak. Itt jegyezzük meg, hogy a feltárt képződmények egyértelműen azt jelzik, hogy a vulkanikus anyag sekély vízben ülepedett le. Az imént felsorolt lávaár és az alatta települő piroklasztikus kőzetek a középső miocén (bádeni) Mátrai Andezit Komplexum Nagyhársasi Andezit egységébe tartoznak, amelynek feküje a Tari Dácit Lapillitufa Formáció (ez utóbbi a barlang térségében nem bukkan elő).
Az Alsó-vízesés melletti vulkáni rétegsor tanulmányozása után másszunk fel a Zsivány- vagy Vidróczki-barlanghoz, amelynek kialakulása szintén „megér egy misét”. Az összetöredezett andezittestben található üreg egy szingenetikus (a kőzet kialakulásával egyidőben létrejött) gáz- vagy lávahólyag barlang, ahol a gáz valójában vízgőz volt. Fentebb már említettük, hogy a hígan folyós andezites láva annak idején erősen hidratált, azaz „vizes” környezetben folyt ki. A folyamat során a vizet gőzzé forralta a láva, amely megrekedt a kihűlő kőzetolvadékban. A lassan hűlő andezit zárt rendszer volt, hiszen a gáz csak akkor tudta feszítő erejét kifejteni, ha nem volt olyan rés vagy egyéb nyílás, ahol el tudott volna távozni. A Zsivány-barlang tehát eredetileg zárt volt, amelyet a térség bevágódó vízfolyásai, valamint a jégkorban intenzíven „működő” fagyaprózódás nyitott meg. Az 5,1 m hosszú, 3 m-es legnagyobb szélességű és 1,5 m magas barlang genetikája a maga nemében egyedülálló, ennek ellenére komolyabb kutatása csak az 1960–1970-es években indult meg (először Székely András vulkanológus említi 1960-ban). Korábbi írásos források nem emlékeznek meg róla, de mint neve is mutatja, az elmúlt évszázadokban zsiványok és betyárok (például a Mátra híres útonállója, Vidróczki Márton) tanyája lehetett.

A Vidróczki-barlangtól a piros Ω, a piros kereszt és a piros háromszög jelzéseken, kb. 400 m-es sétával délkelet felé juthatunk el a Felső-vízesés és a Lyukas-kő természeti látnivalóihoz. Az Alsó-vízeséshez hasonlóan a Felső-vízesés pár m-es vízfüggönye is csak nagyobb vízhozamú időszakokban nyújt megkapó látványt. A lemezes-vékonypados szerkezetű andezites lávapad térségében az Alsó-vízesésnél bemutatott „megsütött” vulkáni törmelék rosszul feltárt (viszont szépen tanulmányozhatók a különféle szögben települő lemezes andezitek). Érdekes földtudományi érték a vízesés felett magasodó Lyukas-kő (Ülés-pataki-sziklakapu). Székely András vulkanológus 1960-ban foglalkozott a sziklaképződmény kialakulásával, és egy korábban felszakadt barlang maradványának írta le. Más szakirodalmak a patak munkájának tartják a kilyukadt követ, amely jelenlegi szintjének bevágódása előtt erodálhatta ki a sziklatömböt. Egy másik keletkezési lehetőség a kimállásos eredet (ez amúgy a legvalószínűbb): a „kilyukadt” részen a kőzettömb valószínűleg töredezettebb és mállottabb lehetett, amely hatására a külső erők (például víz, fagyaprózódás) könnyebben el tudták hordani a törmelékanyagot. Bármi is az igazság, a végeredmény egy országos szinten is egyedülálló földtudományi érték lett. Itt jegyezzük meg, hogy a Lyukas-kő anyaga már nem lemezes andezit, hanem a korábban már bemutatott autobreccsa (andezitbreccsa). A sziklakapu méretei: 1,4 m magas, 3,2 m hosszú és 1,6 m széles.
Ha bejártuk Mátrakeresztes térségének földtudományi értékeit, érdemes szétnézni a településen is, ahol az üveghuták megszűnése után az ősi mesterség a fakanálkészítés lett.

A Zsivány-barlang pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotók és szöveg: Veres Zsolt