Kápolna a kunhalmon

Kunhegyes és Abádszalók között, az „asztallap simaságú” Kunhegyes–Tiszafüredi-sík kistájon autózva a táj egyhangúságát csak az emberi kéz alkotta mesterséges földművek kiemelkedései szakítják meg. Ezek közül az árvíz- és belvízvédelmi töltések, valamint a kunhalmok emelendők ki (no meg persze a természetes folyóhátak). Előbbi formák nem túl régiek, viszont az utóbbiak évezredekkel ezelőtt készültek. Az egyik ilyen kunhalom, tetején egy kápolnával kiválóan látható az első sorban említett települések közötti országútról is. Írásunkban a néhai Pusztatomaj község kápolnájával foglalkozunk. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Mivel a szóban forgó kápolna egy kunhalmon áll, érdemes kicsit foglalkozni a kunhalmok témakörrel is. A kunhalom mesterséges összetett szava Horvát István (1784–1846) nyelvész–történésztől ered, amely abból a meggyőződéséből származik, hogy a mesterséges halmokat a hazánkba betelepülő kunok építették. Maga a szó az alföldi nép körében nem terjedt el, akik a tájból kiemelkedő természetes és mesterséges földműveket egyaránt halmoknak hívták. A kunhalom szó később, mint szakkifejezés honosodott meg, majd került át a köznyelvbe. Györffy István néprajzkutató szerint a kunhalom fogalma a következő: “Olyan 5–10 m magas, 20–50 m átmérőjű kúp vagy félgömb alakú képződmény, amely legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terült el, s nagy százalékban temetkezőhely, sírdomb, őr- vagy határhalom volt.” A Tvt. 2003-ban történt módosítása alapján: „A kunhalom olyan kultúrtörténeti, kulturális örökségi, tájképi, illetve élővilág védelmi szempontból jelentős domború földmű, amely kimagasodó jellegével meghatározó eleme lehet a tájnak.” No de miért építették őseink évezredekkel ezelőtt az óriási munkával járó kiemelkedéseket?
A halmok egyik legjellemzőbb funkciója a temetkezés volt, amely régészeti értelemben mindig az adott közösség normáit, elvárásait követte, egykori hitükben gyökerezve. A temetés rítusában visszatükröződhetett a halálról alkotott közösségi elképzelés mellett a halott és az élők egykori kapcsolata (például a halott társadalmi helyzete, rokoni kapcsolatai, foglalkozása, vagyonossága) is. A feltárt sírok hamvasztásos vagy csontvázas mivolta, tájolása, mellékletei a régészeti kronológia fontos iránymutatói. A legtöbb halomban (kurgánban) elsődlegesen az őskorban (réz-, bronz- és vaskor), a római korban (szarmaták) vagy a középkorban (kunok) temetkeztek, de gyakori volt a másodlagos rátemetkezés is a későbbi időszakokban.
A temetkezésen kívül a halmok lehettek őr-, illetve határhalmok is. Az árvízmentes, a tájból markánsan kiemelkedő halmok kiváló strázsahelyeknek bizonyultak, hiszen tetejükről messze be lehetett látni a vidéket. A láncban álló halmokról füst-, hang- vagy tűzjeleket küldhettek egymásnak, figyelvén az ellenséges hadakat, az állatok vonulását vagy éppen az időjárási jelenségeket, s az árvizeket. A határhalom funkció pedig sok esetben határpert dönthetett el, hiszen bizonyos területi egységek (például birtokok, települések, vármegyék) határát jelezték. A halmok fontos szakrális terek is voltak, tetejükön pogány szertartásokat vezényelhettek le a néhai táltosok. Még jó egy évszázada is a kunhalmok remek tájékozódási pontként szolgálhattak a korabeli térképészeknek, a katonai egységeknek vagy éppen az utazóknak. Napjainkban földmérési alappontok gyakori helyei. Egyes kunhalmok tetején középkori templomrom vagy éppen szélmalom áll. A valaha több tízezer halomból napjainkra már csak pár ezer maradt fent, hiszen a folyamatos bolygatás (például elszántás) tönkre tette őket, belesimítva az alföldi tájba a mesterséges dombokat. Pedig a törvény ereje által („ex lege”) védett halmok az ősi növényzet menedékhelyeiként szolgálhatnak.
A szóban forgó települések közötti országúttól keletre elterülő kunhalmon (Kis-Fás-halom) magasodik a pusztatomaji Szent Móric-kápolna, amely közigazgatásilag Abádszalókhoz tartozik. A kis egyházi épület a 19. század végén épült neogótikus stílusban, 1892 szeptemberében szentelték fel a Nap védőszentje, Szent Móric tiszteletére. A vértanút ábrázoló oltárképet Vastagh György festőművész készítette. Az épület terveit Novák Ferenc budapesti műépítész szerkesztette meg.
A kápolna felkeresése és megtekintése közben mindenki rájöhet arra, hogy az épület a „semmi közepén” található. Az 1860-as években hídvégi és oltszemi gróf Nemes Vince (1830–1896) házasságban szerzett tomajpusztai birtokán 13 szobás kastélyt és terjedelmes majorságot építtetett fel. Mivel nagyszámú cseléd és majorsági dolgozó munkálkodott a grófi birtokon, biztosítani kellett nekik egy olyan kis egyházi épületet, ahol gyakorolhatják vallásukat (különben vasárnaponként egészen Kunhegyesig kellett volna elgyalogolniuk misézni). Így épült fel a kunhalmon a megfelelő befogadóképességű Szent Móric-kápolna, amely egyben a grófi család kriptája is lett.
A kápolnát valaha kettős fenyősorral szegélyezett út közötte össze a Nemes család historizáló stílusú kastélyával, azonban napjainkban már sem a kastély, sem a fenyősor nem létezik. Ennek a legfőbb oka a II. világháború pusztításai voltak, ugyanis az épületek több bombatalálatot is kaptak. A kastély építőanyagát 1949-re az utolsó szálig elhordták a környékbeli települések háború utáni újjáépítéséhez (később a majorság anyagait is). A kápolnában még 1965-ben volt szentmise, de utána a kis épületre is a pusztulás várt: kifosztották, harangját ellopták, műtárgyait összezúzták, a kripta csontjait szétszórták.
A puszta közepén magasodó romos kápolna a csodával határos módon azonban megmenekült a teljes pusztulástól. Erről a Turista Magazin kiváló cikke a következőt írja: „Bollók Emil kunhegyesi plébános fejébe vette, hogy megadja a végtisztességet a grófi család sírjaiból kiforgatott tagjainak. E feladatnak eleget is tett, a földi maradványokat Kunhegyesen eltemette. Ám kutakodás közben egy táblaképet talált a törmelékben, arccal leborulva, mely Szent Sebestyén és Szent Domonkos kettősét ábrázolta, meglepő épségben maradva. Évekkel később egy elvégzett művészettörténészi elemzés nem várt eredményt hozott! Kiderült, a táblakép több mint hétszáz éves, középkori alkotás, mely feltehetően Giovanni del Biondo firenzei, késő gótikus festő keze alól került ki. Értéke ma felbecsülhetetlen. A kutatások szerint a gróf Nemes család vásárlás útján hozta be Magyarországra az 1900-as évek elején, és helyezte el a kápolnában. Jelenleg az egri érsekség gyűjteményét gazdagítja.
A Szent Móric-kápolnát az utolsó pillanatban mentette meg egy teljes felújítás a végleges enyészettől. 2014–2015-ben kívülről-belülről megújult, fákat és orgonabokrokat telepítettek köréje. Most ismét régi szépségében fogadja az arra vetődő, vállalkozó szellemű vándort és turistát.”

Felhasznált irodalom:
Balázs, R., Kustár, R. (2012): Halmok az évszázadok sodrában. Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány, Kecskemét
Turista Magazin online felülete (https://www.turistamagazin.hu/hir/egy-maltai-lovag-kapolnaja-a-magyar-pusztaban)

A Szent Móric-kápolna pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt