Az Upponyi-hegység vasércei

A trianoni békediktátum, majd a II. világháború után a geológusok nyersanyagokat kutattak a megmaradt ország teljes területén. Ezek közül kiemelkedő szerepük volt a különféle érceknek, köztük a nehézipar alapját szolgáló vasércnek is. Az Upponyi-hegység területe azonban kicsit kivételnek számít, hiszen az érckutatás már évszázadokkal ezelőtt, bizonyíthatóan már a 18. században elkezdődött. Írásunkban Nekézseny és Uppony térségének földtani viszonyaival foglalkozunk, kiemelve a vasérc-lelőhelyeket és a bányászattörténeti értékeket. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Bevezetésként röviden beszéljünk az Upponyi-hegység geológiai viszonyairól. A bonyolult földtani–szerkezetföldtani hátterű Upponyi-hegység az ALCAPA- és a Tiszai-főegység között elterülő Közép-magyarországi-főegység elnevezésű nyírási zóna északkeleti része; a rokon szendrői paleozoikummal együtt Szendrő–Upponyi-egység névvel illetjük. Az egység szerkezeti határait az Aggtelek–Rudabányai-egység felé a Darnó-zóna peremtörései (például Upponyi-vonal) képezik, míg a Bükk felé a Nekézsenyi-vonal a határ. Az Upponyi-vonal mentén a paleozoos metamorfitok rudabányai típusú triász és fiatalabb oligocén–miocén képződményekre tolódtak rá, míg a Nekézsenyi-vonal mentén a Bükk perm és triász rétegsorai tolódtak rá az upponyi paleozoikumot fedő kréta konglomerátumokra. A Bükk eredeti aljzatának tekinthető Upponyi-egységet a földtörténeti paleozoikumban (óidőben) lerakódott, majd a kréta időszakban (kb. 120–110 millió éve), az alpi hegységképződés során kisfokú (zöldpala fáciesű: 300–450°C, 2–3 kbar) metamorfózist szenvedett kőzetek építik fel. A kréta időszakban jött létre a terület bonyolult gyűrt és pikkelyes szerkezete is. Az upponyi kőzetek képződését az ordovícium végétől ismerjük és a karbon közepéig követhetjük nyomon (természetesen nem folyamatos rétegsorban, hiszen a különféle formációk döntően tektonikusan érintkeznek egymással). A kőzettípusok közül a platform fáciesű karbonátok, valamint a medence fáciesű karbonátos és törmelékes (sziliciklasztos) képződmények emelendők ki. Ezek közül a különféle mértékben átkristályosodott mészkövek, a metahomokkövek, az agyag- és a kovapalák emelendők ki, de a bázikus (alacsony szilícium-dioxid-tartalmú) metavulkanitok is megemlítendők. Itt jegyezzük meg, hogy az Upponyi-egységet egy északabbi, sekélyebb vízi képződményeket (koruk középső devon és kora karbon közötti) tartalmazó Lázbérci-alegység, valamint egy délebbi, mélyebb vízi kőzeteket (koruk késő ordovícium és kora karbon közötti) tartalmazó Tapolcsányi-alegység építi fel. A paleozoos kőzeteken kialakult földtudományi értékekkel (például Upponyi-szoros, Rágyincs-völgy, Strázsa-hegy) korábbi cikkeinkben foglalkoztunk, de az egész Északi-középhegységben kuriózumnak számító kréta Nekézsenyi Konglomerátum Formáció is terítékre került már. Vajon hol vannak ezekben a kőzetekben az ércek?
Uppony, Dédestapolcsány és Nekézseny térségében kutattak és találtak is érceket az elmúlt évszázadokban. Uppony és Sáta települések között, a Zsinnye-dűlőben – a Zsinnye északnyugati oldalában – Fazola Henrik egri vasműves (a Garadna- és Szinva-völgyi vashámorok alapítója) talált vasércet, majd nyitott bányát a 18. században (1768–1769). Az itteni Péter-bányában már korábban is fejtettek barnavasércet, amely azonban gyorsan ki is merült. A 20. század közepén (1944–1945, 1951) újra kutatták a területet geológusok, azonban ércesedésre nem bukkantak vagy csak kisebb tömegű barnavasérc-pikkelyeket határoltak le.
Uppony település délkeleti határában, egy „Bánya” elnevezésű részen szintén fejtettek barnavasércet. A fúrásokkal és árkolásokkal alaposan megkutatott (1945–1949, 1952) kis telep vastartalma 35–49% között mozgott, de mivel nem találtak műrevaló készleteket, nem nyitottak jelentősebb vasércbányát. Az Uppony környéki vasércek genetikailag megegyeznek a Rudabányán termelt ércekkel, vas- és mangán-oxidok/hidroxidok, malachittal és barittal. A sziderit oxidációjából származó barnavasérc-tömbök néhány 10 m átmérőjűek, és a meddő triász dolomittal (Gutensteini Formáció) együtt vörös agyagos, durvahomokos, aprókavicsos harmadidőszaki (25–20 millió éves) üledékekbe belegyúrva fordulnak elő. Ezek a tömbök eredetileg a rudabányai érctest részei lehettek, majd a Darnó-zóna menti elmozdulásokkal kerültek mai helyzetükbe (Rudabánya Upponytól északkeletre, 25 km-re található). Az Upponyi-vonal mentén jelentős tektonikai mozgások is történtek a földtörténet korábbi szakaszaiban, amely során az Upponyi-hegység paleozoos kőzetei az előtér triász, oligocén és miocén üledékes képződményeire tolódtak rá.
Az egykori Uppony környéki bányászatra vonatkozóan érdekes adatokat tartalmaz az egri szeminárium prefektusának 1780. március 1-én kelt latin nyelvű levele a diósgyőri hámor felügyelőjéhez. Az egri állami levéltárban őrzött levél részleteit Soós Imre levéltáros fordításában közöljük: „Tisztelt Gyárfelügyelő úr! Hosszabb ideje (áthúzva: 5–6 éve) annak, hogy a diósgyőri hámorhoz a vas tartalmú értékes kőzeteket az egri szeminárium tulajdonát képező borsodmegyei Uppony község területéről szállítják, anélkül azonban, hogy e terület használatáért valamit is fizettek volna a szemináriumnak, amely pedig kiadásokkal éppen eléggé meg van terhelve, amíg a hámor üzeme kezdetben is kiválóan prosperál. A néhai Fasola Henrik által alapított diósgyőri hámor birtokosai Uppony területén két vasbányát tartanak üzemben. Az egyik a hegy lábánál fekszik, mellette három kis házban laknak a bányászok, ezek az upponyi erdőkből szerzik be a tűzifát. Ottani jobbágyaink máris panaszt emeltek ellenük azért, mert a bányászok az ő szilvás-kertjeiket rongálják s ezeket kénytelenek voltak a jobbágyok elhagyni.
A másik bánya telep a patakon túl a másik hegyen nem is egy, hanem több bányából áll és pedig majdnem a hegy tetején, a parasztok szántóföldjeinek szomszédságában fekszik, így a kitermelt, hasznavehetetlen, meddő kő- és törmelékanyagokat kiöntve, a szántó földek egy részét már elárasztották velük annyira, hogy egyik jobbágyunknak kénytelen vagyok másik földet adni az amúgy is kicsiny urasági táblából, de a többi szántó földeket is az esőzéskor felülről rájuk omlott kőanyagok terméketlenné teszik. Ezen kívül a bányaterméket szállító fuvarosok a szántóföldeken keresztül csináltak maguknak szekérutat, ezek is tönkreteszik a földeket, különösen sáros időben. A parasztok rétjei is tönkremennek a szűk hegyszorosokba vágott szekérutak használata folytán. Az upponyi jobbágyok által létesített és karbantartott hidakat a nehéz szekerek rongálják. Mindezen terhes szolgáltatásokért a földesúr nem kap a hámortól semmi mást, mint két bányászház után 6–6, összesen 12. frt-ot, a harmadik ház után már nem is fizetnek, ottani gazdatisztünk ismételt kérésére sem. De nem fizetnek az állami adóba és a község adójába sem.”
A fent említett Fazola Henrik és fia, Frigyes az Upponyi-hegység vidékén egy más genetikájú vasércesedést is megkutatott, méghozzá Dédestapolcsány és Nekézseny határában. A szilur Tapolcsányi Formáció kisfokú metamorf redőzött kovapalájában hidrotermális folyamatok által vas- és mangánérc képződött, amelyet az egyidejű metamorfózis jelentősen átformált. A döntően hematitból, alárendelten magnetitből álló ércesedés rétegkövető, de nem összefüggő dúsulásokat alkot, minőségük gyenge (21% szilícium-dioxid mellett 30–35% vas és 5–7% mangán alkotja). Az 5 km-es hosszúságú, északkelet–délnyugati csapással párhuzamosan, több vonulatban húzódó érces kőzettestek az Éles-kőtől a Lipóc délkeleti orrán át a Közép-bérc déli oldalán a Csernely-patakig, illetve annak Suta-völgy és Bótai-völgy nevű mellékágaiig nyomozhatók. A kovás összetételű ércek kohósításra kedvezőtlenek voltak, ennek ellenére az 1770-es évektől az itteni érceket több vállalkozó is művelésbe vonta, a telérkibúvásokból indított vágatokkal (részben mélyszinti, részben külszíni műveléssel). A régi kutatási helyszíneket az 1920-as években újra nyitották, de mivel új műrevaló telepek nem kerültek elő, a kutatás abbamaradt. A régi tárók közül az Alsó- és Felső-Mihály-táró még napjainkban is bejárható a Lázbérci-víztározó délkeleti partja felett. A korábbi tárók (például Zsófia-, Lajos-, Ferenc József-táró) a Lipóc térségében napjainkra már járhatatlanok. A Nekézseny melletti bányák a Fazolák után a Henrik- és Frigyes-bánya neveket kapták. A néhány száz vagy ezer tonna ércet tartalmazó telepek hamar kimerültek, a 19. század folyamán a bányászat megszűnt.
Az eddig ismertetett két eltérő genetikájú ércesedés mellett egy harmadik is található az Upponyi-hegységben, egy úgynevezett oxidos metaszomatózisos jellegű. A vas-oxiddal „átitatott” üledékes képződmények legnyugatibb előfordulása a Nekézsenytől nyugatra eső Jőcsös (Sátai)-völgy torkolatában van, ahol az impregnáció 150 m szélességben figyelhető meg. Itt a 19. század végén vasércre bányatelek-adományozás is történt (Szőlőmál). A vonulat felszínen megszakításokkal a Nekézsenytől északra eső Strázsa- hegyen át a Rágyincs-völgy alsó szakaszáig követhető, ahol a vas-oxiddal átitatott mészkőre ugyancsak bányatelek-adományozás történt.
Az Upponyi-hegységben évszázadokkal ezelőtt zajlott érckutatás és -bányászat már a múlté, napjainkban a felhagyott bányahelyek és tárók a Bükk-vidék Geopark értékes bányászattörténeti értékei.

Az Alsó- és Felső-Mihály-táró pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt