Az abaújvári „Grand-kanyon”

Észak-Amerika leglátványosabb természeti csodájának mintájára hazánkban is felkereshetők „Grand Kanyon” elnevezésű földtudományi értékek. Az egyik a Nógrád vármegyei Páris-patak völgye, amely a „Palóc Grand Kanyon” néven íródott fel az érdekes hangzású földrajzi elnevezések listájára. Egy másik látványos szurdokvölgy Abaújvár határában lelhető fel, amely írásunk témáját is képezi egyben. A cikkben megismerkedünk a Kátyú-gödörnek is nevezett szurdokvölgy vulkáni képződményeivel, illetve annak felszínalaktanával is. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Tokaji-hegység nyugati peremén, a Hernád folyó magaspartján (teraszán), nem messze a trianoni magyar–szlovák államhatártól fekszik a 250 főt alig számláló Abaújvár. A település volt Abaúj vármegye első központja és névadó települése is. Az Árpád-kori földvár maradványai napjainkban Abaújvár első számú látnivalójának számítanak – a 14. századi gótikus stílusú református erődtemplommal egyetemben. Jelen írásunkban azonban nem ezekkel foglalkozunk, hanem – szokásunkhoz híven – túrabakancsot és geológuskalapácsot „öltve” keressük fel a miocén vulkáni törmelékekbe (piroklasztitokba) vágódott abaújvári „Grand-kanyon” eróziós völgyrendszerét.
Elsőként beszéljünk kicsit a Tokaji-hegység vulkanikus vidékének általános földtani felépítéséről. Az észak–déli csapású, 50–60 km-es hosszúságú Tokaji-hegységben a vulkáni működés a földtörténeti miocén kor bádeni korszakában (15–14 millió éve) kezdődött el, s szintén a miocén pannóniai korszakában (10–9,5 millió éve) ért véget. A három szakaszban lezajló hosszú vulkáni működés, illetve a vulkánok felépülése a területet felszabdaló, különféle irányultságú törésvonalak mentén, valamint ezek metszéspontjaiban történt, eleinte tengeri körülmények között. A mélyből feláramló forró kőzetolvadék, a magma geokémiai összetétele térben és időben rendkívül változó volt, akárcsak a felszínen előforduló egykori – például tengeri vagy szárazföldi – őskörnyezet. A lávából kikristályosodott vulkanitok közé sorolhatjuk a magas szilícium-dioxid-tartalmú, azaz savanyú riolitot, a közepes szilícium-dioxid-tartalmú (neutrális) andezitet, valamint geokémiai értelemben a kettő között elhelyezkedő dácitot. A vulkáni törmelékes (piroklasztikus) kőzetek közé a vulkáni robbanások során létrejövő, különféle szemcseméretű törmelékek kőzetté alakult változatai (például riolit- és dácittufa) tartoznak. A területen nagy gyakorisággal fordulnak elő olyan átmeneti kőzetek is, amelyek a tengeri üledékek és a vulkáni anyag elkeveredése révén alakultak ki (például tufit, tufás márga). Abaújvár térségében jelentős felszíni elterjedésben és vastagságban savanyú piroklasztikus rétegsorok fordulnak elő, a továbbiakban ezekkel foglalkozunk részletesebben.
Ha meg akarjuk érteni a Kátyú-völgy (Kátyú-gödör vagy Csákó) által feltárt vulkáni törmelékes kőzetek kialakulását, nagyjából 12,3 millió évvel ezelőttig, a középső és késő miocén határáig kell visszapörgetnünk az idő kerekén. A szarmata korszak végén a mai Hernád-völgy térsége egy alacsonyabb topográfiájú szárazföldi térszín volt, ahol a szubtrópusi éghajlat alatt dús vegetáció tenyészett. A litoszféra mélyreható (északnyugat–délkeleti, északkelet–délnyugati irányú) törésvonalai mentén azonban irtózatos erejű robbanások formájában magas szilícium-dioxid-tartalmú, riolitos összetételű vulkáni anyag robbant ki a felszínre.
A szakemberek által Szerencsi Riolit Lapillitufa Formációnak elnevezett vastag vulkáni törmelékes összlet terepi tanulmányozása során a Kátyú-gödör térségében a vulkanológusok öt fő kifejlődést különítettek el. Ezek között előfordulnak rétegzett és rétegzetlen, valamint osztályozatlan és jól osztályozott, változó szemcseméretű lapillitufák is (az osztályozatlanság esetében a törmelékszemcsék mérete nagyon különböző, míg a jól osztályozott esetében a szemcsék mérete közel azonos). A horzsakövek, a litoklasztok, valamint a kristály- és üvegtörmelék mennyisége változó az egyes litofáciesekben. A változatos piroklasztikus rétegsor szintén változatos vulkáni működést takar: a tömeges terítési egységeket létrehozó vulkanizmus mellett völgykitöltő piroklaszt-, valamint sűrűség-árak is kifejlődtek, nem egyszer pulzáló anyagszolgáltatási jellegeket öltve (nem beszélve már a vulkáni működés közben kialakuló átkovásodásról). Láthatjuk tehát, hogy 12,3 millió évvel ezelőtt a térségben irtózatos erejű vulkánkitörések zajlottak, amelyek több száz fokos hőmérsékletű, gomolygó, törmelékekben gazdag kitörési felhői izzó törmeléklavinák (izzófelhők) formájában száguldottak végig az egykori őstérszínen. Ezen piroklasztikus képződmények legteljesebb és leglátványosabb feltárásai – mondhatni alapszelvényei – éppen a szóban forgó abaújvári „Grand-kanyonban” tanulmányozhatók.
A nehezen járható Kátyú-völgyben haladva az utunkat kísérő 8–10 m magas kőzetfalak között tanulmányozhatjuk a 12,3 millió évvel ezelőtti pusztító vulkánkitörések változó szemcseméretű kőzetanyagát, a riolit lapillitufát, röviden a riolittufát. A különféle magasságú mederlépcsőkkel és kisebb-nagyobb omlásokkal tarkított „tufaszurdokban” a kialakító vízfolyás már csak néha csörgedezik, az is inkább nagyobb mennyiségű nyári csapadék vagy tavaszi hóolvadás után. Utunk során érdemes megfigyelni a völgy alakját is, amely hol beszűkül, hol pedig kitágul. A „puhább”, könnyebben erodálható szakaszokban alakította ki a vízfolyás őse a tágasabb részeket, míg a keményebb kőzetekben szűkebb méretek („kőkapuk”) jellemzők, illetve a mederlépcsők is ezekre a szakaszokra összpontosulnak. Bizonyos völgyszakaszokat a „kisodródó” patakvíz alámosott, jelentős beöblösödéseket hozva létre. Völgyi túránk során egy völgyelágazásban magasodik a Kátyú-gödör legmonumentálisabb sziklaképződménye, amely magassága kb. 15 m. Feltehetjük a kérdést, hogy ez az alig csörgedező kis vízfolyás hogyan tudta kialakítani ezt a viszonylag fiatalnak mondható eróziós szurdokvölgyet? A válasz a földtani időben való gondolkodásban rejlik!

Természetesen a vízfolyás őse az elmúlt évezredekben jóval nagyobb vízhozamokkal is rendelkezett, így a holocén (jelenkor) csapadékosabb szakaszaiban a nagyobb vízhozamú patak jelentősebb eróziós tevékenységet tudott kifejteni a Tokaji-hegység és a Hernád-völgy közötti, enyhén lejtő, de lassan emelkedő hegylábfelszíneken. A vízfolyás munkáját a különféle irányultságú, tektonikus eredetű törésvonalak is segítették, amelyek „irányt mutattak” a vízfolyásnak. Továbbá így a feltöredezett, amúgy is jobban pusztuló kőzeteket a patak már könnyebben el tudta hordani. A repedések mentén leszakadó blokkok is tovább szélesítették a völgyet. A vízfolyás napjainkban már minimális munkát fejt ki a szurdokban, a felszínformálást az imént említett leszakadó kőzetblokkok okozzák, amelyeket télen a megfagyó víz, illetve a fásszárú növények gyökerei választanak le a falak síkjából. Érdekes jelenség a riolittufa alkotta kőzetfalak lassú mállása is, amely során a kőzet hagymahéjszerű felületek mentén „hámozódik” le.
Ha nyitott szemmel járunk a szurdokban, nemcsak felszínalaktani, hanem földtani ismereteinket is tovább gazdagíthatjuk. A vulkánkitörések közben a felszínen folyamatosan vastagodó, jelentős hőtartalékkal bíró törmelékes összlet felforralta a környezetében található pórusvizeket, amely közel függőleges gázkifúvási csatornákon talált utat magának a lassan hűlő, tömörödő porózus vulkáni anyagból, a kisebb nyomással jellemezhető felszín felé. Ez a gőz a cm–dm-es nagyságrendű csatornákból kifújta a kisebb kőzetszemcséket, de otthagyta a méretesebbeket (például nagyobb sűrűségű, cm-es riolit lapilliket, illetve horzsaköveket), amelyek szépen kirajzolják a csatornák hálózatát a szurdokfalakon. Fentebb már említettük, hogy az itteni vulkáni működés szárazföldi körülmények között történt, ahol a buja növényzetet betemette a forró vulkáni hamu. Erről a tufában látható szenesedett ágmaradványok tanúskodnak. A völgytalpi törmelékekből sárga színű kvarcit és vörös jáspis is gyűjthető, amelyekben szintén találhatunk növényi eredetű maradványokat (például nádszál, faág). Ezek a vulkáni működést kísérő hévforrás-tevékenység során jöttek létre, ahol a gejzírek vize kovasavban gazdag tómedencékben gyűlt össze.
Az abaújvári „Grand-kanyon” leírása Szepesi János vulkanológus kiváló anyagiból készült, aki túrákat is vezet ide rendszerességgel. Ezekről és még több földtani csemegéről ír blogoldalán is. Reméljük, hogy a Kátyú-gödör hamarosan „kiépül” a geoturizmus számára is, ahol tanösvény és vezetett geotúrák keretében ismerkedhetünk majd meg a térség néhai pusztító vulkánkitöréseinek emlékeivel.

Az abaújvári „Grand-kanyon” pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotók és szöveg: Veres Zsolt