A tarnaleleszi Szarvas-kő barlangjai

Már számtalan cikkünkben kalauzoltuk el kedves olvasóinkat a korábban Pétervásárai-dombság, manapság inkább már Vajdavár-vidéknek hívott területre. A döntően kora miocén sekélytengeri homokkőből (Pétervásárai Formáció) álló térség hazánk geomorfológiai szempontból egyik legváltozatosabb tájegysége, amely a homokkő helyről-helyre változó cementáltsági viszonyaiból adódik. Ezt többek között a Leleszi-völgyben magasodó Szarvas-kő homokkőormain tudjuk a legjobban megfigyelni, amelyek látványos formakincséről már egy korábbi cikkünkben szóltunk. Jelen írásunkban a Szarvas-kő barlangjait – kiemelve a Szarvas-kői-kőlyukat – vesszük górcső alá. Kalandra fel, irány a kövek világa!

Bevezetés gyanánt szóljunk pár szót a Szarvas-kő sziklaormait felépítő Pétervásárai Formáció kőzettani jellegzetességeiről. A miocén földtörténeti kor elején (eggenburgi korszak; 23–19 millió éve) képződött, több száz m-es vastagságú üledékes összlet döntően finom- és durvaszemcsés homokkőből áll, amely az egykoron itt hullámzó Paratethys partmenti–sekélytengeri zónájában rakódott le. A formációt a felszínen általában sárga, szürkésfehér vagy zöldesszürke színű, karbonátos kötőanyagú, különféle mértékben cementált keresztrétegzett homokkő alkotja, konglomerátum-betelepülésekkel. A Pétervásárai Homokkővel fedett területeken szembeötlő a változatos és látványos formakincs, amelynek létrejötte a homokkövek eltérő cementáltságával, és az ehhez kapcsolódó mállási folyamatokkal van összefüggésben.
Az olvasottak után feltehetjük a nagy kérdést: vajon milyen kőzettani okai vannak, hogy a homokköves összletben helyről-helyre változnak a cementáltsági viszonyok, és azzal összefüggésben a formakincs? A homokos összlet hajdani betemetődésével megindult annak kőzetté válása vagy idegen kifejezéssel diagenezise. A homokkőben lezajló fizikai és kémiai folyamatok közben a korábban az üledékekbe ágyazódó fosszíliák karbonátos héjai feloldódtak, s az így kialakuló meszes oldatok átjárták az eredetileg porózus homokos összletet. Bizonyos kitüntetett pontok körül, bonyolult geokémiai folyamatok hatására megkezdődött a pórusoldatokból a kalcit kikristályosodása, amely körkörösen vagy rétegszerűen növekedve mintegy „összetapasztotta”, összecementálta a szemcséket a homokkőtestben.
Így hosszú idő alatt a lazább homokkőösszlet belsejében keményebb, különféle alakú és méretű karbonátos konkréciók jöttek létre, amelyeket napjainkban az erózió hámoz ki a lazább kőzetek „fogságából”. Ez az oka annak, hogy a könnyen pusztuló homokos üledékekből bizarr sziklaszobrokként formálódtak ki a jobban cementált egységek. A homokköves összlet felszínén helyenként jól megfigyelhető egy pár mm vastag mállási kéreg is, amely jóval sötétebb a homokkő eredeti sárgás színénél. A kéreg a homokkő mállásának hatására, az abból kioldódó, majd újra kicsapódó kalcitból és gipszből jött létre. Jellegzetes sötét színét a gipszkristályokba ágyazott szennyező szemcséknek köszönheti. Ezekben a különféle cementáltságú homokkövekben formálódtak ki a Szarvas-kő barlangjai is. A továbbiakban ezekkel foglalkozunk részletesebben.
A Vajdavár-vidék barlangjai a viszonylag állékonynak mondható homokkőben formálódtak ki, a tektonikus törésvonalak mentén kiemelkedett sziklafalak oldalában. A részben tektonikai mozgások, részben a külső erők lepusztító munkája révén feltáruló sziklafalakban a csökkenő, majd megszűnő oldalnyomás hatására kialakuló repedéshálózat „készítette elő” az üregesedést. A repedések a sziklafalak alsóbb, erdőben lévő részein elsősorban folyóvízi erózióval, fagyaprózódással, majd biológiai- és árnyékmállással fejlődhettek tovább. A sziklafal napsugárzásnak és szélnek kitettebb – általában magasabban fekvő – részein pedig az inszolációs (hőingadozás okozta) aprózódás és a szélerózió lehetett a meghatározó folyamat.
A Szarvas-kő és az egész Vajdavár-vidék úgymond egyetlen igazi barlangja a Szarvas-kői-kőlyuk. Írjuk ezt azért, mert a terület barlangnak nevezett üregei tulajdonképpen nem is klasszikus értelemben vett barlangok, hiszen nem zárt üregek és kiterjedésük sok esetben nem éri el a 2 m-t sem. Inkább kőfülke, kőlyuk vagy sziklaeresz névvel illethetjük őket. A Leleszi-völgy talpa felett 50–60 m-rel nyílik a Dénes György által 1975-ben már említett sötéten ásító Szarvas-kői-kőlyuk bejárata. Eszterhás István és Mikle Bálint 2003-as felmérése alapján a barlang hossza 14,65 m, magassága pedig 1,05 m. A 2,9 m széles és 1,1 m magas, délre néző íves bejárat mögött a járat fokozatosan szűkül és alacsonyodik, miközben enyhe ívben emelkedik felfelé is. A barlang végénél a járat már csak 1,3 m széles és 0,4 m magas. A barlang kialakulását Hegedűs András doktori disszertációjában a következőképpen magyarázza:
„Kialakulásában a víz játszotta a főszerepet. A keresztrétegzett homokkő összletbe szivárgó csapadékvizek a körülbelül 68°-os dőlésű rétegekben egy vékony (mindössze 812 cm vastag) agyagos réteg mentén gyülekeznek össze és tartanak lefelé, majd elérve az első rétegkiékelődést a felszínre kényszerülnek. A víz útja során oldja a homokkő meszes kötőanyagát, fellazítja a kőzetet és a homokszemcséket lassan kimossa. A felülről beszivárgó csapadékvíz mennyisége azonban valószínűleg nem lenne elegendő ekkora üreg kialakulásához, hiszen a terület sziklafalaiban számos hasonló rétegkiékelődés fordul elő jelentősebb üreg nélkül. Itt azonban más is közrejátszott a barlangképződésben. A sziklafalat ormokra tagoló vízmosások egyike részben az orom mögé vágódott és a sziklafal peremét alámosta. Ennek következtében az orom enyhén megmozdulhatott és a peremén, valamint a vízmosásban kisebb omlások játszódtak le. Eközben a sziklafalban repedések keletkeztek. A vízmosásban időszakosan összegyűlő víz a törmelék közé érve lelassult és egy része e repedésekbe szivárogott. A sziklába oldalról jutó víz a felülről beszivárgó csapadékvizekkel egyesülve szintén a rétegkiékelődés mentén talált utat a felszínre. Ennek bizonyítéka, hogy a barlang végén egy karvastagságú „járaton” keresztül, mely a vízmosás omlásos részébe vezet, gyengén fény szűrődik be. Vagyis az üreg rövid átmenőbarlang.
A kezdeti repedést a víz eróziósan és oldással is tágíthatta, később a kialakuló barlangot hasonló módon formálhatta. Az oldás szerepét a homokkő helyenként igen magas karbonáttartalma valószínűsíti. A barlang falából vett két kőzetminta karbonáttartalma (Scheibler-módszerrel vizsgálva) 14,7, illetve 19,4%, ami néhol nagyobb is lehet, amire a sziklafalon helyenként vékony mállási kéregként kiváló mészfoltok engednek következtetni. Az átmenő vizek eróziós tevékenységét pedig a barlang mindkét oldalfalában kialakult 1,5–3 m hosszú, 20–35 cm mély színlők tanúsítják. A képződmény tehát részben felülről, részben a repedéseken („víznyelőn”) bejutó vizek hatására kialakult oldásos (pszeudokarsztos) eróziós átmenőbarlang.”
A Szarvas-kőn az imént bemutatott barlangon kívül még kettő, régebben ismert és felmért homokkőbe mélyülő természetes üreg ismeretes. A Szarvas-kői-kőlyuktól pár tíz m-re nyugatra nyílik a Szarvas-kői-üreg, amelynek hossza 3,5 m, függőleges kiterjedése 2,5 m (felmérte 2003-ban Eszterhás István és Gádoros Patrik). A háromszög alaprajzú képződmény az orom omlásos részén a leomlott, megbillent és elmozdult homokkőtömbök között kialakult álbarlang. Létrejöttében a víznek nem volt közvetlen szerepe, de a tektonikus mozgások „előkészítő folyamata” fontos lehetett (ez a Szarvas-kői-kőlyuk esetében is elmondható). A Szarvas-kői-üreget a helyi lakosok már régóta ismerték, Dénes György 1975-ös művében szintén említette. A Szarvas-kői-eresz az előzőeknél magasabban található beöblösödés, amelynek szélessége 4,3 m, „beöblösödése” 1,8 m, magassága 1,1 m. Az ereszt Ferenczi Balázs és Szabó Géza mérte fel 2013 nyarán.
E sorok írója 2013 és 2014 közötti terepi munkája során további két „barlangot” fedezett fel, amelyet 2014-ben a Vulkánszpeleológiai Kollektíva tagjai fel is mértek Eszterhás István vezetésével. A Szarvas-kő déli oldalában 360 m-es tengerszint feletti magasságban, nehezen megközelíthető helyen egy nagyobb beöblösödés hívja fel magára a figyelmet, amelynek a Galagonya-eresz nevet adtuk. Kialakításában a nyomáscsökkenés miatt repedezett kőzet szelektív lepusztulása játszott főbb szerepet, amelyet még más folyamatok (például szél, árnyék- és biológiai mállás) tovább formálhattak. A 12 m széles eresz legnagyobb magassága 4 m, legnagyobb mélysége pedig 2,8 m. A Szarvas-kő homokkőormokkal tarkított déli részén, csak kötéltechnikával megközelíthető helyen található a Csipke-eresz. Az 5 m széles képződmény legnagyobb magassága 3 m, legnagyobb mélysége pedig 2,5 m. Az ismertetett barlangok pontos térképi helyei, fotói és barlangszelvényei az alábbi linken tekinthetők meg.
Nincsen kizárva, hogy a Szarvas-kő repedésekkel és törésvonalakkal átjárt ormai további ereszeket rejtenek, amelyek felfedezése a jövő feladata.

A Szarvas-kői-kőlyuk pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt