A Szabó-kövek és a Haramia-lyuk

A vulkanikus Börzsöny évmilliók óta alussza örök álmát, ezért a turistákat napjainkban már a „hátára tudja engedi” – nem úgy, mint Európa számos működő vulkánja. A turistautakkal behálózott hegységben vándorolva lépten-nyomon találkozhatunk olyan merész sziklaalakzatokkal, amelyek a néhai vulkanizmusról mesélnek szemlélőinek. A bizarr kőtornyok különféle méretű szögletes kőzetblokkokból álló monstrumai a Börzsöny vulkanizmusának egy olyan szakaszába engednek bepillantást, amikor még izzó törmeléklavinák szánkáztak le a dühöngő vulkánok meredek oldalain. Írásunkban a Szabó-kövek kialakulásával foglalkozunk részletesebben. Kalandra fel, irány a kövek világa!

A Börzsöny fő tömegét a középső miocén (bádeni) vulkanizmus során létrejött magmás kőzetek alkotják, amelyek 16,5–13,5 millió évvel ezelőtt képződtek. A több szakaszban lezajlott vulkáni működés utolsó fázisában épült fel a Magas-Börzsöny, a paleomágneses és radiometrikus mérések alapján 14,5–13,7 millió év között. A becslések alapján a kb. 25 km³-nyi andezites vulkáni anyagot szolgáltató működés már nem tengeri, hanem szárazulati körülmények között zajlott le.
A középső miocénben a Börzsöny központi területein egy összetett lávadómegyüttes épült fel, amely több kisebb kitörési központból, kráterből táplálkozott. A felszínre került magas-börzsönyi andezitek az idő előrehaladtával egyre kisebb szilícium-dioxid-tartalommal rendelkeztek, s ráadásul ásványos összetételük is eltért a nyugati, valamint a déli és keleti működési területeken. A nyugati részeken piroxénandezit, délen és keleten amfibolandezit, valamint bazaltos andezit kialakulása volt a meghatározó. A kőzettani mellett kronológiai különbségek is jellemzők a Magas-Börzsöny vulkanizmusára, a Nyugat-Magas-Börzsöny valamivel idősebb, mint a másik két egység, bár időbeli átfedés is valószínűsíthető.
A Magas-Börzsöny vidékén fellelhető vulkanitok három nagyobb csoportba sorolhatók be. A lávadómok gravitációs összeomlásából blokk- és hamuárüledékek durvatömbös breccsái rakódtak le, amelyekkel többek között a cikk témájául is szolgáló Szabó-köveknél találkozhatunk. A másik kőzetcsoportot a lávadómok lepusztulásához köthető lávabreccsák és szubvulkáni kőzetek, míg a harmadikat a lávafolyások andezites kőzetei képviselik. A továbbiakban csak a blokk- és hamuárüledékekkel foglalkozunk részletesebben.
Fentebb már szóltunk róla, hogy a Börzsöny központi részének felépülésére a börzsönyi vulkanizmus utolsó fázisában került sor, amikor is egy összetett andezites lávadómegyüttes működött. A lávadóm gyakorlatilag a lávaöntés egy speciális formája, amikor a vulkáni kúp kráteréből kitüremkedő viszkózus láva nem folyik szét, hanem gyakorlatilag hozzáforr a vulkán felső pereméhez, egyre meredekebbé és instabilabbá formálva a kúpot. A friss lávautánpótlás miatt feltornyosuló lávadómok saját súlyuk miatt egy idő után összeomolhatnak, anyagukból úgynevezett izzófelhők jöhetnek létre. Ilyen összeomló lávadómokhoz kapcsolódóan született meg a szóban forgó Szabó-kövek kaotikusnak tűnő kőzetanyaga is.
Az összeomló lávadóm anyaga izzó, szögletes blokkokat és ezek törmelékét tartalmazó árként, egy tömegben, nagyrészt lamináris áramlással zúdult le a vulkáni felépítmény egykori felszíni mélyedéseit – például völgyeket, vízmosásokat – követve. A lerakódó és megállapodó törmelékekből úgynevezett blokk- és hamuárüledékek rakódtak le. Ezek az üledékek rosszul osztályozottak: ez azt jelenti, hogy az autónyi méretű blokkoktól a legfinomabb vulkáni porig szinte minden szemcseméret-tartomány megtalálható bennük, alapvetően szögletes, tehát nem lekerekített szemcsék formájában.

Érdekes jelenség, hogy keletkezésük során, a vulkáni működés idején az andezites blokk- és hamuárüledékek durvatömbös breccsái a terep mélyedéseit követték, napjainkban viszont éppen a terep legmagasabb kiemelkedéseit alkotják; ezt nevezzük geomorfológiai inverziónak. Ez annak köszönhető, hogy az egykori vulkánosság völgykitöltő üledékeit az erózió kipreparálta gyorsabban pusztuló környezetükből. A sziklatornyok kifaragásában, az úgynevezett krioplanációs formakincs kialakításában a földtörténet pleisztocén korának hidegebb éghajlati szakaszaiban intenzíven működő fagyaprózódásnak volt döntő szerepe, az úgynevezett periglaciális (jégkörnyéki) éghajlaton. Az egykori völgykitöltő képződmények a külső erők lepusztító tevékenységével szembeni ellenállásukat annak köszönhetik, hogy a nagyobb kőzetblokkok tágulását és zsugorodását jól tűri a cementáló, finomszemcsés kötőanyag, azaz az összetömörödött vulkáni hamu. A sziklatornyok anyagát tanulmányozva az eredeti, 5–15°-os rétegdőlések is megfigyelhetők, amelyek egyértelműen jelzik, hogy a blokk- és hamuárüledékek a vulkáni felépítmény alsó részén vagy lábán rakódtak le, a felső kúprész pedig azóta lepusztult.
A Csóványos felé szép kilátást adó Szabó-kövek tetején sétálva (Országos Kéktúra) nem tűnik a sziklaképződmény tekintélyesnek, ám alá lemászva és feltekintve rá már teljesen más, grandiózusabb kép tárul elénk. Itt jegyezzük meg, hogy az ős-börzsönyi kaldera peremén a Szabó-köveken kívül hasonló genetikájú a Katalin-szikla és a Korona-kő is, nem beszélve a Visegrádi-hegységben található Vadálló-kövekről sem.
Fontos szólnunk a Szabó-köveknél a turistatérképek által jelölt Haramia-lyuk elnevezésű mesterséges üregről is. A piroklasztikus breccsába mélyülő kútszerű, kettős kör alaprajzú, 3 m hosszú és 2 m-nél mélyebb üreget zsiványtanyának, áldozati gödörnek vagy tűzjelző, megfigyelő állomásnak tartja a szakirodalom. Nem tudjuk, mi az igazság, minden esetre vigyázzunk, nehogy beleessünk!

A Szabó-kövek pontos helyét és a többi térképi pontot itt találod: Térképnézet

Fotó és szöveg: Veres Zsolt